Baj van a kínai buszokkal

2014.10.14. 17:57

Néhány éve még az európai és a hazai buszgyártás végét jósolták a szakmában a kínai buszok térnyerése miatt. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy a kínai buszipari óriások még nem nőttek fel a feladathoz. Hiszen Európában egyre alacsonyabb a kereslet buszaik után. Nálunk pedig csak a baj van velük.

Veszteséges gyártók

A világ legnagyobb kapacitású, 30 ezer kocsi évente, buszgyártója a kínai Ankai 2013-ban igen nagy, mintegy harmincmillió jüan, átszámolva 1,2 milliárd forint veszteséget könyvelhetett el. A vállalat vezérigazgatója szerint a visszaesés egyik oka az, hogy Európában nagyon visszaesett a kereslet buszaik iránt. A másik ok pedig az, hogy a hatalmas kapacitásuknak a felét sem tudják kihasználni. Öt Ankai buszt egyébként hazánkban a Big Bus Tours üzemeltet.

Nincs jobb helyzetben a nálunk legismertebb kínai gyártó, az 1988-ban alapított XIAMEN King Long sem. Őket egyedül az orosz piac bővülése mentette meg a veszteséges évtől. De a Scania egyik kiemelt partnere, a Higer sem repeshet az örömtől, ugyanis hiába a Scania értékesítési hálózat és vevőszolgálat, a Touring HD típusú turista kocsi nagyon nem úgy fogy, ahogy tervezték. Ebből a típusból vásárolt tízet nemrég a Borsod Volán. Ezért a Scania egy másik buszgyárral, a belga Van Hoollal is kiemelt partnerséget kötött. Ahogy korábban Higernél, így most is a Scania értékesíti a svédek alvázára készült Van Hool buszokat. A Higer természetesen partnere maradt a Scaniának és gyártják is a Touring HD buszokat. A Scania így saját magának állított konkurenciát. Nem is volt más választásuk, ha nem akarják teljesen elveszíteni az európai piacot, bár a Scania szerint a Van Hoolok "csak az európai piacot célozzák, ráadásul más vevői szegmensben (más felszereltség, más árkategória), mint a világszerte forgalmazott Touring."

Persze kegyetlenség lenne a Scania gyengélkedését a kínaiak nyakába varrni, hiszen az Evobus az új 500-as Setrával uralja a teljes turista és távolsági piacot. Több száz 500-as Setrát adtak el Európában az elmúlt két évben, vagyis többet, mint a Scania a Touringból és a Van Hool TX-ből együttvéve.

Hazánkat is elérik a kínaiak

Óriási felháborodást keltett Magyarországon, hogy a Volánbusz alvállalkozásba adott vonalcsoportjain nyertes két cég kínai buszokat állított forgalomba. Az első adag helyközi King Long 2008-ban érkezett a Volánbusz alvállalkozóihoz. Ezekből a kocsikból több mint százat vásárolt a T&J és a Kontakt busz. A nagyobb távolsági kocsikat pedig a Color Tours Kft. üzemelteti. A kínai buszokkal Zsámbék és Gödöllő környékén, a távolsági kocsikkal pedig a Gyöngyös környékén élők találkozhatnak legtöbbször.

Az LE kialakítású King Long XMQ 6121G-vel már a kezdetektől problémák voltak. Alig néhány hónappal a buszok forgalomba állítása után a fűtéssel volt baja az utasoknak. Egy évvel korábban pedig a Moszkva téren tört össze csúnyán egy kocsi, amikor összeütközött egy vonuló tűzoltóautóval.

De nem alakult jobban a távolsági King Long XMQ 6127 sorsa sem. A Hír TV Célpont című műsora súlyos műszaki problémákat tárt fel a nagyobb King Longokkal kapcsolatban. A Célpont azonban mást is feltárt, szerintük ugyanis a T&J tulajdonosi köre offshore szálakhoz vezet. Mindez azért érdekes, mert épp a minap kötött szerződést a Budapesti Közlekedési Központ a T&J-vel 28 hibrid Volvo 7900 üzemeltetéséről. Így – legalábbis a Hír TV szerint – hamarosan egy offshore hátterű cég fog szolgáltatni Budapesten.

Ellenállásba ütköztek

Visszatérve a korábbi eseményekre, 2009-ben Pécsen a Mecsekbusz Kft. döntött úgy, hogy kínai buszokat vásárol az elöregedett járműpark lecserélésére. A Bonluck márkájú autóbuszok szerkezetváz formában érkeztek volna Debrecenbe, ahol az időközben csődbe ment Magyar Járműtechnika Zrt. szerelte volna készre őket. A buszok, az akkor Széles Gábor érdekeltségi körébe tartozó Hungarian Bus nevet kapták volna.

Azonban a szintén csődbe ment Alfa Busz által elindított sajtóhadjárat nem tett jót az üzletnek, és az új pécsi városvezetés óriási ellenállást fejtett ki a kínai járművekkel szemben. Szintén hátráltatták a kialakulófélben lévő üzletet azok a tények, miszerint a Bonluck csak kétajtós a nálunk megszokott hárommal szemben. De ennél is rosszabb ómennek bizonyult, hogy a kínai jármű sokadszorra sem tudta megszerezni a hazai típusbizonyítványt.

A fentebb említett Alfa Busz általi sajtóhadjárat is érdekes fordulatokat vett. A Volábusz Zrt. 2009. március 25.-én közbeszerzési eljárást indított új autóbuszok beszerzésére. A részvételi felhívás húsz alacsony-belépésű (LE) szóló autóbuszra, valamint további húsz darab háromtengelyes alacsony-belépésű, szóló autóbuszra és 15 turista kivitelű szóló autóbuszra vonatkozott.

A Volánbusz 2009. november 20-án kihirdette az eljárást lezáró döntését. Nyertesként a XIAMEN King Long Co. Ltd-t hirdette ki, a nyertest követő ajánlattevő a VIKO sro. lett, az Alfa Busz Kft. ajánlatát érvénytelennek nyilvánította. A 15 turistabuszra az eljárást forráshiányra hivatkozva eredménytelennek nyilvánították. A Volábusz szerint az Alfa Busz által ajánlott háromtengelyes autóbusz nem felelt meg a fordulékonyságra vonatkozó előírásoknak.

Az Alfa Busz 2009. november 23-án nyújtott be jogorvoslati kérelmet, amelyben kérte a jogsértés megállapítását és az eljárás eredményének megsemmisítését. A KDB 2009. november 27.-én megtiltotta a Volánbusznak a nyertessel történő szerződéskötést. A Volánbusz az eljárás során kérte az Alfa Busz kérelmének elutasítását, független szakértőkre hivatkozva. A Volánbusz által felkért szakértő számos megállapítása a laikusok számára is megrökönyödést okozott. Az egész tender érdekessége, hogy típusbizonyítvánnyal, azaz engedéllyel nem rendelkező busszal is pályázhattak a gyártók. Igaz egyedül a kínai King Long nem rendelkezett ilyennel.

Végül a Volánbusz 2010 februárjában újra győztest hirdetett és újra XIAMEN King Long nyert. De a szerződéskötésre már nem került sor, ugyanis időközben a Volánbusz az egész tendert visszavonta.

Az Alfa Busz 2010 áprilisában csődbe ment. A cég vezetése több fórumon is hangoztatta, hogy ez a botrányos Volánbusz tendernek és a King Longnak köszönhető, de a szomorú tény az, hogy kínaiaknak kevés köze volt az Alfa Busz felszámolásához. A székesfehérvári buszgyártót a debreceni Civis buszok garanciális javítása juttatta csődbe, de ez már egy másik történet.

Kínai buszok Magyarországon napjainkban

A Volánbusz alvállalkozóinál közlekedő XMQ 6121G és XMQ 6127 típusú King Long buszok gépészetével soha nem volt gond. Hiszen Euro IV-es Cummins motor dolgozik bennük, a ZF-től érkeztek hozzájuk a sebességváltók és a futóművek. A fékeket a Wabco, a légkondicionáló berendezéseket pedig a Thermo King gyártotta. Viszont minden mással, ami Kínában készült, problémák adódtak.

A T&J hatéves King Long XMQ 6121G típusú buszai mára elég rossz állapotba kerültek. Ugyanis az alkatrészek drágák és nehéz is őket beszerezni Kínából. A buszok esztétikai állapota rettenetes, kívül tenyérnyi darabokban foszlik a kaszniról a festék, belül az ülések szakadtak, a burkolatok töröttek, koszosak, az oldalablakok bepárásodnak, a kijelzők pedig szigetelőszalaggal vannak letakarva. Néhány buszt már felújítottak az állományból, értesüléseink szerint idén mindegyik kocsi megújul. A kocsikiadási arány, azonban meglepő módon a mai napig 95 százalék.

A T&J egy másik cégtől az M6Logtól vásárol vagy bérel jó állapotú levedlett nyugat-európai buszokat is. Ezek a King Longok helyett közlekednek, összesen kilenc gyártótól érkezett húsz különféle típus.

A köznyelvben csak Nagy Kingának nevezett Color Toursnál szolgáló XMQ 6127-es távolsági buszok sincsenek jobb állapotban. Ide is érkeztek külföldről vásárolt, de jobb állapotú buszok. A Nagy Kingák esztétikai állapota siralmas. Ugyanúgy foszlik róluk a festék, mint a kisebbekről, belül minden üléshuzat szakadt, az üléslábak töröttek, ahogy a lábtartók is, a belső burkolatok koszosak és töröttek. A legtöbb gond a kínai elektronikával van, erre egyelőre azonban nem igazán sikerült megoldást találni. Néhány kocsit ezek közül is felújítottak már.

A Kontakt-busz Kft. is üzemeltet Kis Kingákat. Ezek Pest megye budai oldalát, Zsámbék térségét, szolgálják ki. A buszok állapota hasonló a T&J-nél tapasztaltakhoz, de a kocsik felújítása itt is megkezdődött, így további évekig maradhatnak forgalomban.

Bármennyire is igyekeztek a kínai buszgyárak bevenni Európát és hazánkat, ez egyelőre nem sikerült nekik. Ugyanis egyedül az árral tudnának manipulálni, de az öreg kontinensre csak a neves gyártók alkatrészeivel tudnak labdába rúgni, amelyek elég drágák. Ráadásul a kínai gyártóknak ugyanaz a rákfenéjük, ami a magyaroknak is: a buszgyártásnak nagy az élőmunka-igénye. Ezért a kész járműveik nem sokkal olcsóbbak, mint más típusok.

Mivel kis ország vagyunk, ezért hazánk egyáltalán nem meghatározó felvevőpiac a számukra. Mára már nem is nagyon erőlködnek a magyarországi eladásokkal, ez alól üdítő kivétel a BYD elektromos busz, amit a korábbi Alfa Busz-tulajdonos érdekeltségi körébe tartozó Kft. próbál értékesíteni itthon, de ők is csak a BKK tendereken szoktak indulni, abszolút esélytelenül.