2015.01.01. 06:52

Nyugodtan idemásolhatom azt, amit már tavaly is írtam, hiszen gépimádatunk azóta is töretlen. Igaz, éppen csak kicsit, de bele kellett nyúlnom.

Egyedül kevés vagyok ahhoz, hogy összegezzem mindazt, amit ez az év hozott, és azokat az embereket/történéseket, amelyek által megint többek lettünk. A Totalbike-hoz megérkezett Zomborácz Iván szakújságírónk, több mint hét év után távozott posztjáról Bende Tibor, a Totalcar ügyvezetője, és rájöttünk, hogy szívünkhöz sokkal közelebb van a kicsi, meghitt és csapatós rendezvény, mint a nagyszabású pályanap. Továbbra is él és virul a tévéműsor, ezúttal már nézettebb csatornára költözött, de nem állunk meg itt, kicsit pihenünk és toljuk tovább a szekeret, nem csak azért, hogy megőrizzük piaci pozíciónkat, hanem azért is, mert van bennünk becsvágy és akarat, a Totalcar a mi gyerekünk és szeretjük. Nyugalom, jövőre is készülünk jó dolgokkal, lesz mit várni!

Ezek mellett persze figyeltünk, az autóipar meghatározó embereivel beszélgettünk, próbáltunk és tapasztaltunk. Ez most egy ilyen összegzés, amely mutatja, hogy valójában sokszor mások vagyunk, ám meglepő módon van, amikor mélységesen egyetértünk bizonyos dolgokban.

Tucatnyian vagyunk és mindannyian mások. Ettől lesz színes-szagos ez az újság, szóljanak ránk, ha kezdünk beszürkülni. Addig is, jó olvasást, íme a kérdezz-felelek!

1. Nálunk járt tesztautók közül jelöld meg azt a (maximum) hármat, amely számodra a legkellemesebb meglepetés volt és jellemezd két-három mondatban, hogy miért. (A sorrend fontos, az elsőt szeretted legjobban.)

Csikós Zsolt:

Porsche Macan: Utálom a szabadidőautókat, utálom azt, hogy Porsche létezhet dízelmotorral, pláne meg egy Volkswagenből származó dízellel, a Macan ráadásul majdnem olyan drága, mint a jóval nagyobb Cayenne. De egyszer vezeted, és mindent megbocsátasz neki, mert szenzációs. Ahogy megy, ahogy kanyarodik, ahogy rugózik, ahogy ülsz benne, még a mérete is jó, a minősége pedig páratlan.

Renault Twingo 90LE: A 70 lóerős, Smart-motoros variáns, pláne tolótetővel igazán elszomorító kocsi, nem csak gyenge, de rossz a motor karaktere is, a váltót pedig valami egész máshoz áttételezték, s hátul sincs benne hely – annyira pocsék, hogy nem is veszed észre az erényeit. Aztán beülsz a 90-esbe, amiben a Renault-féle turbómotor van, s így a ló túlsó oldalán vagy. Jól megy, finom, autószerű, sokkal kellemesebb a rugózása, a hangja, mint a többi minié, ráadásul tolótető nélkül hátul egész sok benne a hely is.

Mazda 2: Üljenek bele, próbálják ki, vagy elég, ha csak megnézik. Rég keltett bennem vágyat kiskocsi, de Mazdáék bebizonyították, hogy a 6-os és a 3-as után ebben a méretben is működik a hirosimai varázspálca.

Papp Tibor:

Mini Cooper és Cooper SD: Maga az autó nem nagy meglepetés, gondolom, minden Mini gyakorlatilag ugyanúgy fog kinézni ötven évre előre, a dízel Cooperben annyi volt a spéci, hogy ötajtós volt. Mint amikor régen rajzoltak hátsó ajtót a Trabira, kábé annyira arányos. Viszont mindkettő motorja minden elsöprő döbbenet: az 1,5-ös háromhengerestől az ember azt várná, hogy egy nyomorult Wartburg-hangú, turbólyukas valami, ehelyett egy erős, jó hangú gép, aminek szereted tolni. Ugyanez fokozottan igaz a Cooper SD kétliteres dízelmotorjára: még soha nem éreztem dízelmotoros autóban, hogy nyomni akarom. Hát ebben igen, nem is kicsit. Semmi kellemetlen motorfék, kívánja a fordulatot, és nincs dízelhangja. De nem úgy, mint amikor szimplán jó a hangszigetelés. SEMENNYIRE nem tűnik dízelnek. Nem tudom, hogy csinálták. Számomra ez a kettő motor az év meglepetése, noha maga az autó nem az.

Mazda 3 G120: Bár már 2013 legeslegvégén is járt nálunk, mégis idei nagy kedvencem a Mazda gyenge (120 LE) kétliteres benzinese. Hogy miért? Mert megnyerte a fogyasztástesztünket, és megerősítette azt, amit eddig csak hittünk: ez az egész kisturbósdi a fogyasztásban nem hoz semmit. Továbbá nagyon jól vezethető, kellemes és agilis autó. Mellesleg az egyetlen, ami nem mázsákkal nehezebb, mint amit állítanak róla.

Renault Twingo 1.0 SCE: Igen, gyenge. Éppenséggel bele tud ülni 4 ember, a Twingo a formája és az ötletessége miatt szerettette meg magát nálam. Állítólag a 90 lóerős motorral már jól is megy, de városi mininek még így is zseniális. Hiszek benne, hogy az embereket nem szabad gyűlöletes formájú tárgyakkal ellátni, akkor sem, ha így is tökéletesen betöltik a funkciójukat. Ezért tetszik a Twingo, amely amúgy félig-meddig Smart, csak nincs túlárazva.

Stump András:

Audi TT: Az Audi valamikor a közelmúltban rátalált a legjobb kacsapástétom-receptre, és azóta mindent abból gyártanak. Kacsapástétom az előétel, kacsapástétomból szintetizálják a rántott húst, salátalevél-alakú kacsapástétom a köret, és desszertként fagyasztott kacsapástétom-szorbét szolgálnak fel. A harmadik generációs TT-ben az a csoda, hogy sikerült megszabadítani az egyeníztől, feltéve, hogy nem csak egy fantasztikusan preparált egyedi példányról volt szó, amit Tannisban kipróbálhattunk.

BMW M4: Rettegtem, hogy nem fog jól állni a turbó az új M3-asnak, amit ráadásul már nem is úgy hívnak. De bravúrosan megoldották a feladatot, senki nem panaszkodik majd a turbólyukra. Legfeljebb arra, hogy túl gyorsan fogy a hátsó gumi.

Mini Cooper SD: Szinte bármelyik Minit írhatnám ide, mert még a sima 1,2-es is nagyon vidám, az 1,5-ös dízel egy kisebb csoda, de ez az ötajtós buflák a kétliteres dízellel akkora ívben pisál a világ összes fennmaradó kompaktjára, hogy átférne alatta egy brontoszaurusz. Nem hittem volna, hogy valaha is ilyen műsort fog szolgáltatni egy dízel.

+1 Porsche Macan S Diesel: Övé lett volna a harmadik hely, ha nem a meglepetés számítana. A Porschétól nem is számítottam másra, mint hogy elküldi az összes többi terepjáróféleség-diákot évet ismételni. De mindezt megelőlegezni és megtapasztalni nem ugyanaz, és amikor azon kapja magát az ember, hogy egy ötajtós, terepjáró kinézetű, dízel Porschéval habzó szájjal gyilkolássza a kanyarokat. Akkor kicsit elszégyelli magát.

Vályi István:

BMW i3: Nyomi a formája autós szemmel, de ha nem autóként tekintünk rá, látszik, hogy miért fogják vinni, mint a cukrot. Ugyanakkor ez az első villanyautó, amelynek nincs kompromisszum-szaga és mindent jól csinál.

Mazda 3 sedan: Mert imádom a formáját, a filozófiát, ami mögötte van és azt, hogy nem szaladtak bele a kisturbó-késbe. Mélyen ülünk benne, jó vezetni és messze kilóg a jelenleg uralkodó egyen-formavilágból.

DSC 7175

BMW M3/M4: A totál disztroj és a kellemes ringatózás közötti átmenet csak egy gombnyomásnyira lakik, elképesztő a tudás, ami mögötte van, a motorja egy csoda, és akkor megy keresztbe, amikor csak akarjuk. Ráadásul még rá is játszik. Csodálatos szerkezet, de csak versenypályán jövünk rá, utcára nagyon-nagyon sok.

2. Nálunk járt tesztautók közül jelöld meg azt a (maximum) hármat, amely ellenkezőleg: a legnagyobb csalódás volt számodra és jellemezd ugyanúgy pár mondatban, hogy miért. (A sorrend fontos, az elsőt utáltad a leginkább.)

Csikós Zsolt:

Citroen C4 Cactus: Egy végtelenül igényes belsőbe és szenzációs formatervbe elrejtettek egy elavult, olcsó kisautót, amiből minden, már tíz éve elvárt alapfunkciót kispóroltak, s nem átallották C4-nek nevezni, holott az alapja a régimódi és – ma már - ügyetlen C3-as.

Suzuki Celerio: Pont az ellentéte a C4 Cactusnek – egy kiemelkedően modern és masszív, 45 százalékban dupla erős acélokat tartalmazó (tehát méregdrága) karosszériát, a minikategória legjobb helykínálatát és egy szupermodern, valóban erős kis háromhengeres szívómotort agyonvágni egy szörnyű formatervvel és még szörnyűbb névvel.

Mercedes-Benz GLA : Szűk, borzasztó kellemetlen a rugózása, SUV-nak pici, egyáltalán nem érzem azt a két Kia Soulnyi árat, amit kérnek érte.

Papp Tibor:

Mercedes GLA 45 AMG: Ezzel az autóval nincs semmi baj. Csupán annyi, hogy 360 lóerőtől én azt várnám, hogy még pár hónappal később is emlékezzek, milyen volt vezetni, hisz jobban gyorsul, mint a most kifutott M3-as BMW. Minden csepp benzinért kár volt.

Dacia Logan MCV 1.5 dCi: Szegény Logan MCV-t kiherélték, elvették két ülését, ami az olcsóság mellett nagy vonzereje volt. Igaz, még mindig tágasabb egy Opel Insigniánál, de már nem olyan nagy poén. Pláne dízelmotorral, amivel úgy begerjed a karosszéria 1100-1500 között, mintha üstdobban ülne az ember. Értem én, hogy olcsó, de ennyire nem kéne szándékosan elrontani. Akkor sem, ha még így is megéri.

Citroën C4 1.2 e-THP: Manapság ritka, hogy egy motort ennyire rosszul illesszenek bele egy autóba, de a Citroënnek sikerült az 1,2-es, háromhengeres turbós benzinessel: a vonagló hajtáslánc, az alul erőtlenség után megérkező nyomatékcunami annyira kellemetlen, hogy az ember el sem hiszi, hogy ez lehetne jó is. Pedig a Peugeot 308-asban sikerült, mintha nem is ugyanarról a cégről beszélnénk.

Stump András:

Ford Focus ST kombi: Mint amikor percekig jeges vizet folyat az ember a kezére, olyan fájdalom leírni egy 200+ lóerős benzines, sportos kompaktról, hogy egy értelmetlen vacak. De ez ebben a formában tényleg az. Hiába erős, a futóműve, kormánya, hangolása kiirtotta belőle az élményt.

BMW X4 35i: A mai napig nem értem, hogy a BMW hogy tudott az alapvetően imádni való X3-asból egy ilyen otromba dögöt faragni. És nem csak a dizájnra gondolok, hanem az egész autóra, ahogy van. Azt érzem rajta, hogy azok sem szerették, akik csinálták.

Renault Twingo 70 HP: Hiába rajzolt neki Wittinger Csaba ilyen fergeteges formát, sajnos Smart lett a Twingóból. Az erősebb Renault-motorral elmegy, de az alapváltozat rémes. Egy kedvetlen, lomha bevásárlókocsi, de annak is elfuserált.

Vályi István:

Škoda Yeti 2.0 TDI DSG L&K: Méregdrágán mért portéka, bután felextrázva, egy rosszul illesztett/programozott DSG-váltóval, borzalmas fedélzeti rendszerrel, rossz klímával, nulla hellyel a térdnek elöl. Mindent kiirtottak belőle, amit a gülüszemű Yetiben szeretni lehetett. El a kezekkel!

Suzuki S-Cross 1.6: Az autó, amit csak azért kellene szeretnünk, mert itthon gyártják. Valójában olyan szedett-vedett, olcsón bazári minden kiegészítője, nyomi a formája, hogy az valami elképesztő. Ronda autó, pocsék anyagokból, de tisztességesen összerakva. És még csak nem is olcsó.

Renault Twingo 1.0 SCe: Nem vártam tőle sokat, de legalább valami parazsat, ha már tüzet nem, fordulékonyságot vagy bármit, ami értelmet adna a farmotoros koncepciónak. De nem. Sem két csomagtartó, sem vidám karakter, helyette egy ütős formatervű, imbolygó-pattogó velocipéd, amelynél az ötlet kifújt közvetlenül a rajzasztal után.

3. Milyen járművet szeretnél okvetlenül kipróbálni jövőre?

Csikós Zsolt:

Egy rendes, Porsche-féle motorral szerelt Macant – kivételesen lehetőleg némi benzin-hozzájárulással az anyavállalatomtól.

Papp Tibor:

BMW i8

Sipos Zoltán:

BMW i8. Az utóbbi évek legnagyobb sokkja, hajmeresztően kellemes meglepetése a Tesla Model S volt, amit tavaly Tannisban próbálhattunk ki. Nagyon érdekel, ugyanezt a feladatot hogyan oldja meg a BMW. Nem, az i3 nem ugyanez, az a Tesla mellett csak halovány pályaudvari villanytargonca volt.

Stump András:

A saját 02-esemet. Piszkosul hiányzik, nagyon szeretném, hogy jövőre végre elkészüljön.

Vályi István:

A legerősebb új MX-5-öst, sperrel, kéziváltóval.

Zách Dániel:

Nagyon vágyom egy igazi, ős-Land Cruiserre, mondjuk egy, rövid, merevtetős HZJ 74-re. Semmi modernitás, semmi turbó, csak egy nagy, soros, hathengeres dízelmotor, maximális gépélmény, alvázas kialakítás, és persze kiváló terepképességek. Na, egy ilyennel elmennék bárhová. Rengeteg ötletem volna.

4. Melyik – idei – közéleti témát tartod a legfelháborítóbbnak és miért?

Csikós Zsolt:

Az M0 egyes (nem EU-pénzből épített szakaszainak) és a budapesti nagy bekötőutaknak a fizetőssé tételét. A soktucatnyi után egy újabb álcázatlan büntetés Budapestnek a fővárost gyanús, idegen területként szemlélő kormánytagok részéről, s egy újabb csapás a mélyszegénységben élőket legalább valami pénzhez juttató, az összekacsintós lózung szerint úgynevezett gonosz multik ellen (mert ki megy majd városszélre bevásárolni így hó elején?)

Papp Tibor:

Oly nehéz a választás, talán a közösség szempontjából a legkárosabbat választom: az elkerülőutak és az autópályák bevezető szakaszainak fizetősség tételét. Az ok: sok embernek keseríti meg az életét (nem az autósokét, hanem azokét, akik megkapják az extra forgalmat), ráadásul valószínűleg nem hoz többletbevételt. Még azt sem mondhatják, hogy így még több egymilliós fényhidat tudnak venni.

Sipos Zoltán:

Az M0 és az egyéb bevezető-elkerülő szakaszok fizetőssé tételének már az ötletétől is idegrángást kapok. A felelősöket legszívesebben egyenként pofoznám fel, kukoricára térdepeltetném, és legalább százszor leíratnám, hogy Soha többet nem csinálok ekkora marhaságot. De attól tartok, egyik sem érne semmit, jut 2015-re is meglepetés, bőven.

Stump András:

Ha a teljes képet nézem, a fizetős M0-ást és bevezető pályaszakaszokat, de mivel kicsinyes vagyok, a saját százezer forintos parkolási bírságomat. Bárkivel megtörténhet, minden szándékosság nélkül, és ez van olyan rossz, mint egy teljesen értelmetlen ötezer forintos sáp, mert váratlanul jön, és nagyot szól.

Vályi István:

Azt, amikor a márkaszerviz hivatalos levélben mosakodik, mert nem vették észre a rommá tört autóról, hogy az volt. Ellenben a kétoldalas hibakód-listára csak annyit mondtak, hogy akár a lemerült akkumulátortól is lehet. Ja, ABS-jeladó szakadás és klímatöltőgáz-nyomásvesztés lefelé, mi? Hatezerért leszarták az ügyfelet, de még csak nem is jelezték, hogy ez a vizsgálat nem az a vizsgálat. Lol. Onnan tudjuk majd, hogy felnőtt ez az ország, amikor lesz olyan, aki kiáll és azt mondja: hibáztam, bocsánat.

Zách Dániel:

Amikor év elején bevezették a vagyonszerzési illetéket a kintről behozott használt autókra, amelyek után máris mindenféle közterhet kell fizetni, de rendesen átmozgatott a Yes Autorent ügye is. Ez az a cég, amely most is azzal hirdeti magát, hogy pénzt kereshetünk az autónkkal, pedig finoman szólva ennyire azért nem egyszerű a dolog.

5. Mi volt az idei év legkellemesebb – autós vonatkozású – történése számodra?

Csikós Zsolt:

A 3200 kilométeres túra az apró, közel ötven éves Autobianchinkkal Rómába, családostól. Életre szóló élmény volt.

Papp Tibor:

Lett garázsom.

Sipos Zoltán:

Tényleg nem magunknak akarok benyalni, de az összes Parkoló Parádé és a pályanapok mind pár órás autós, motoros nirvána volt.

Stump András:

A privát driftnapunk Lacházán, ahol sikerült tízegynéhány hozzánk hasonló idiótával annyit keresztbe autóznunk egy nap, hogy a végén a fáradtságtól már alig bírtunk menni. Tíz ilyet jövőre!

Vályi István:

Az, hogy végre lett egy ócska, öreg, de könnyű BMW-m egy rohadt nagy sperrdifivel. És olcsó lett a benzin. (ó, basszus, tényleg, a privát driftnap, na az királykobra volt!)

Zách Dániel: Porsche autóversenyző-képző két fordulóban, Törökországban és Észtországban. Fogalmatlan úrvezetőként ültem be mindenféle Carrerákba, Caymanokba és Boxsterekbe, és egy kicsit megtanítottak gyorsautózni. Most már tudom, miért nyálazzák ezeket a Porschékat olyan sokan.

6. Mi volt az idei év legkellemetlenebb – autós vonatkozású – történése számodra?

Csikós Zsolt:

Ez a mostani hír talán – az új bontós törvény. Egyre kevésbé lehet öreg autót használni, még ha az ember korrekt állapotban tartja is.

Papp Tibor:

Az, hogy a nagy mobil parkolási díjfizetési rendszer annyira fasza lett, még elmegy. Az, hogy állítólag jó nekem, hogy 30 százalékkal drágábban kapom ugyanazt, az kellemetlen.

Sipos Zoltán:

Amikor a Sierra blokkja kilehellte a lelkét. Egy kört sem voltam a Hungaroringen vele, amikor elkezdett gyengülni, ronda hangja lett, aztán még a ring területéről sem értem ki, amikor lyukat ütöttek a szétszakadt alkatrészek a karterbe. Pedig egész éjjel szereltem, hogy kiélvezhessem a pályanapot, aztán tessék. Azóta minden a legnagyobb rendben, csak a hó nem akar hullani. (Na jó, utóbbit törlöm, mert éppen szakad.)

Stump András:

Az ominózus parkolási büntetésem.

Vályi István:

A tény, hogy még mindig tele van szakadt szarokkal az egész ország és az, hogy a jogosítványszerzés a gyakorlatban semmit nem ér vezetéstechnikai tréning nélkül.

Zách Dániel:

Ha volt is ilyen, mindent kalandként fogok fel, nem szeretem az átlagos helyzeteket.

7. Mi volt a leghajmeresztőbb helyzet, amibe idén keveredtél?

Csikós Zsolt:

Amikor Gubbióból lefelé jövet, egy álmos faluba érve az út széléről minden figyelmeztetés nélkül, a forgalmi sávommal szemben álló autó egyszer csak óriási rössel kilőtt a parkolóhelyéről. Egy centin múlt, hogy neki nem mentem, fél másik centin, hogy ahová elkaptam a kormányt, össze nem törtem másik két autót. Pedig a Bianchinak nem sok gyűrődőzónája van, most például nem lenne lábunk, ha rosszul sül el a dolog. A fószer persze megállás nélkül továbbhajtott, pedig három centire volt a Bianchi orra a fejétől, a azt is látta, hogy kvázi nincs hova menekülnünk.

Papp Tibor:

Talán amikor befordult a 2 x 2 sávos úton a forgalommal (és velem) szembe egy Corolla, az már megérdemli a kellemetlen jelzőt.

Sipos Zoltán:

Autós hajmeresztésre nem emlékszem. Motorral viszont pont a napokban akart egy taxis elcsapni. Még most is előttem van az utasának a rémült arca, ahogy mered rám, kezében a mobiltelefonjával gesztikulál, és magyarázza a marha taxisnak, hogy álljon már meg. Nem is értem, taxisként hogy volt képes a Balaton utca - Szemere utca sarkot így benézni.

Stump András:

Zűrös délután volt, százfelé állt a fejem, de meg kellett csinálni a keresztbemenős képet az M4-esről, különben szégyenben maradunk. Kimentünk Újpestre, volt négy sávom, de bukott a nap, nem volt idő pöcsölni. Papp Tibi volt az út és a fényképezőgép túloldalán. Vagy két percig vártam rajtpozícióban a jelre, mikor nem zavarunk senkit, aztán egyszer csak menni kellett egy lehetőleg füstölőset. Annál nagyobb lebőgés nincs, mint ha ilyenkor íven érkezik az ember, úgyhogy rendesen elrúgtam. Persze sok lett. Annyira sok, hogy a hidegvérű Tibi is elkapta a szeme elől a gépet és a menekülőutat kereste. Nem lett baj, egy méterre a járdaszegélytől megálltam. Mentegetőzhetnék, hogy lejtős volt az út, és pont ott volt a gödör alja, ahol meg kellett indítani, de igazából csak simán besokalltam. Aztán másodikra végigfestettem, ahogy kell.

Vályi István:

Nagyot nem koppantam idén, egyszer lecsúsztunk keresztben a fűre Bandival és a Toyotával, de nem borultunk fel, csak lerobbant mindkét gumi. De ez semmi ahhoz képest, amikor a jó isten tudja, hol nullát mutat a BMW M4 szintjelzője és még nagyon messze van a szálloda. A csodás szerpentineket pedig Comfort-módban, hatvannal kell végiggurulni.

Zách Dániel:

Egy hét Pistával és egy nyári gumis Nissan X-Traillel a sáros mezőgazdasági utakon. A holtpontok tömött sorokban követték egymást, néhányszor a nyelvemen volt, hogy keressünk egy szállodát, fürödjünk egyet és aludjuk ki magunkat. Örülök, hogy ez végül nem történt meg.

8. Melyik volt idei legkellemesebb sajtóutad és miért?

Csikós Zsolt:

Görögország, az Akropolisz rali útvonala Toyota RAV4-gyel. Máskor éveken át nem megyek ennyit keresztbe, de itt sok-sok tízkilométernyi széles, murvás szakaszok tarkították a rövid terepeseket. Három gumi mondjuk, azért bánta

Papp Tibor:

Egyértelműen az, amikor a Volvo XC90 egyik töréstesztjét lehetett megnézni. Hogy miért? Te hány töréstesztet láttál? Hát ezért.

Sipos Zoltán:

Az évadnyitó DTM futam. Amikor jelentkeztem rá, fel sem merült a lehetősége, hogy akár csak egy üléspróba erejéig beülhetek egy DTM versenyautóba, már annak is örültem, hogy ott lehetek, elégett versenybenzint szippanthatok és megnézhetem, hogyan ünneplik a németek a túraautók versenyét. Aztán kiderült, hogy nem csak, hogy beülhetek, de visznek is egy kört a Hockenheimringen egy tavalyi Audival. Kettőötvennel a parabolikában, majd satufék, ezt idén egy sajtóút sem tudta überelni.

Stump András:

Nem klasszikus sajtóút, de külföld is, és írtam is belőle, amikor a Becsületesnepperrel elmentünk a bécsi autós árverésre. Őrületes szocio, heves érzelmek, pörgő euró-kötegek – másoknál. Mi meg csak nézelődtünk, aztán amikor meguntuk, bekaptunk egy jó kis bécsi dönert, és húztunk haza.

Vályi István:

Mindegyik, ahol versenypályára engednek, odavaló autóval és nem egy instruktor mellett öblögetve kell végigcsinálnod a napot. Szóval az M3/M4 leginkább. Remek szervezés, bőséges csapatás, jó termék és valódi mérnökök, akikkel lehet beszélgetni mindenről. Még az autókról is.

Zách Dániel:

Nehéz választani, írok többet is. A Great Wall-túra Bulgáriába örök kedvenc marad, mert megelevenedett előttem a magyar autókereskedelem élő legendája. Az albán Volkswagen Amarok-túrán csodás helyeken jártunk és persze a Porsche professzionális versenyzősulija is eszembe fog jutni, ha fáj valami és szépre kell gondolnom.

9. Melyik cikkedet szülted meg a legnehezebben és miért?

Csikós Zsolt:

Az Akropolisz ralist, a RAV4-gyel. Borzasztó sokat költött a Toyota, hogy odavigyen minket, öltük az autókat, de a hírértéke csak annyi volt, hogy már a kisebbik, kétliteres benzinmotor is lesz bele. Vért izzadtam.

Papp Tibor:

A Miért nem járunk már hidrogénautóval? című. 12 éve óta készültem rá, hogy megírom, nagyon komoly kutatási adatok voltak ugyanis a birtokomban. Hát az idén összejött és sajna szinte ugyanott tartunk.

Sipos Zoltán:

A nagy polírgép-teszt. Imádtam a feladatot, mert a polírgépek nagy barátja vagyok, de háromszor futottam neki, mire Papp Tibi azt mondta, na, valami ilyesmire gondolt. Sokat nehezített a helyzeten, hogy prekoncepcióm volt, miszerint a hobbista felhasználó szempontjából baromi mindegy, milyen gép van a kezében. Ha a minimumot tudja (van elég ereje és rendesen rászabályoz a terhelésre), az elég, a lényeg a polírszer és a szivacs. Ez meg így, ebben a formában egy elég rövid teszt lett volna.

Stump András:

A Corsa-Fabia összehasonlítót, mert több hét is eltelt a tényleges teszt és a megírása között. Hiába mondok fel mindent diktafonra, ennyi idő alatt kifakul az élmény, mint a hátsó üléstámla teteje.

Vályi István:

Audi A3 kabrió, ami automata és piros is. Menekültem tőle, mint az ördögtől, raadásul késő ősszel, hengerlekapcsolós 1.4 TSI-vel. Nagyon nem az én világom.

Zách Dániel:

A Közélet-cikkeket néha hetekig, hónapokig érlelem, és maga az írási folyamat már csak jutalom a hosszas anyaggyűjtés végén. Ez tűnhet nehézségnek, de pont ezt az erőfeszítést szeretem az újságírásban.

10. Az idei tesztautó-listából melyik jármű az, amit jelenlegi helyzetedben szívesen birtokolnál és miért?

Csikós Zsolt:

Höhö – a Veterán Autó és Motor magazinból átvett egyik vasárnapi cikk Fiat 125 Specialja. Ha úgy vesszük, tesztautó volt az is, és micsoda csoda basszus.

Papp Tibor:

Mondhatnám, hogy a 120 lovas Mazda 3, de még egy Škoda Rapid Spaceback is egy józan választás lenne. De valójában a Mégane RS kéne, mocskosul. (És Cup futóművel.)

Sipos Zoltán:

Dacia Duster 4x4 1.5dCi. Egyszerűen imádom a Duster formáját. És nagyon szeretem az ilyen kocsikat, amik nem a villantásról szólnak, a lényegük az őszinte egyenesség: arra vagyok, hogy használjanak. Bármikor, bármire.

Stump András:

Hát persze, hogy a mennyei tannisos C Klasse kombi, de nem, NEM, fúj, csapjon már valaki a kezemre, nem lehetek olyan öreg, hogy megkívánjak egy Mercedest, szóval a Macan, igen, ezt akartam írni.

Vályi István:

Ha lenne garázsom, akkor BMW i3, így a feleségem és a gyerekeim a Prius helyett járhatnának vele, még olcsóbban. De mivel nincs, így kiegyeznék egy akármivel, mondjuk egy Mazda 3 szedánnal.

Zách Dániel:

BMW 125d, mert ügyes, erős és takarékos autónak tűnik, bár a korábbi egyes BMW-k sokkal szebbek voltak. Mercedes C300 Bluetec Hybrid T-Modell pedig azért, mert imádom a kombi Merciket, szeretek autóval utazni és ez a C különösen finom darab lehet, a formája is tökéletes.