Daciából vesszük, BMW-ből hozzuk a legtöbbet

2015.01.30. 11:18

Új autót látott a forgalomban? Szinte biztos, hogy céges vagy állami elöljáróságot szállított. Új rendszámú régit? Nagy eséllyel tizenéves BMW, Audi, esetleg Volkswagen Passat lehetett, valószínűleg ilyenre spórol most ön is. Így szakad ketté a magyar autópark.

Egyetlen szavahihető szakértő sem számít arra, hogy Magyarországon akár a következő évtizedben visszatér a kétezres évek autódömpingje. 2009-óta legfeljebb havi ezer-ezerötszáz darab új autót adnak el magyarországi magánvásárlóknak, ezért tizenhárom évre emelkedett a 2,5 milliós hazai személyautó-állomány átlagkora. A folyamat nem áll meg, mert kintről is nagyrészt régi, olcsó kocsikat hoznak be, csak ezekből lehet sokat eladni. Más kérdés, hogy közben fokozatosan kikopnak a huszonéves, részben szocialista gyártmányok, melyekkel eleve kevesebb kilométert tesznek meg a tulajdonosok.

2007-ben, egyetlen év alatt több mint százhetvenezer új autót adtak át itthon, a Suzuki és az Opel népszerűségét az egekig repítették a kedvezményes, svájcifrank-alapú hitelek, és mivel senki nem látta a piacbővülés végét, a márkakereskedői hálózatot évi 300 ezer új autóra méretezték. Az egykor feleslegesen épített szalonok jelentős része ma üresen áll, visszavette őket a bank, és szinte megoldhatatlan a hasznosításuk, mert nem lehet őket másra alkalmazni. Az egykori vásárlók autóit is ezrével foglalták le, jelenleg kétszázötvenezer autós devizahitel ketyeg tovább, a teljes hitelállomány 300 milliárd forint lehet, és nem várható az ingatlanhiteleseknél végrehajtott állami adósmentés. Ezekből az autósokból biztosan nem lesz újautó-vásárló a következő években, de közlekedni ők is akarnak.

A magyar új- és használtautó-piac változásai

Új autók
Év 2013 2014 Változás
Darab 56157 67476 20,2%
Használtautó-import
Év 2013 2014 Változás
Darab 70700 96747 36,8%
Használt autók belföldi adás-vétele
Év 2013 2014 Változás
Darab 445406 491926 10,4%

Mégis egyre több új autó fogy. Miért?

A válság mélypontján, 2010-ben mindössze 43 ezer új autót adtak el Magyarországon, míg 2014-ben ez a szám kicsit meghaladta a 67 ezret. Csalóka eredmény, hiszen az új autók több mint tíz százaléka csupán rövid időre kapott magyar rendszámot, valójában nem hazai vevőhöz került, hanem szlovákhoz, osztrákhoz, vagy némethez, reexport útján. Egy alig tízmilliós országban talán nem is kell több új autó évente, gondolhatják, pedig Csehországban tavaly közel 192 ezernél is több új autót adtak el és csupán Skodából elment 58 ezer darab, de napjaink tipikus magyar rendőrautója egész Európában sikermodellnek számít. Az Európai Unió autópiaca tavaly szintén nőtt, a huszonnyolc tagország 12,5 milliós össz-eladása közel hatszázalékos javulás 2013-hoz képest. Van honnan emelkedni, mert a korábbi években húszéves mélyponton jártak az eladások.

Új autó  
   Típus Darab
1 SKODA OCTAVIA 3968
2 FORD FOCUS 2590
3 OPEL ASTRA 2422
4 DACIA DUSTER 1960
5 OPEL CORSA 1752
6 SUZUKI SWIFT 1743
7 VOLKSWAGEN GOLF 1708
8 SKODA RAPID 1323
9 OPEL MOKKA 1259
10 SUZUKI SX4 S-CROSS 1197

A külföldieknek azért éri meg a Magyarországról származó új autó, mert mindig lehet alkudni néhány százezer forintot a listaárakból, és ha az itt megvett kocsit két hónapon belül kiviszik az országból, a teljes regisztrációs adó visszaigényelhetik, így a régió legalacsonyabb árait kapják. Nem lehet pontosan tudni, mely márkákat, mekkora mértékben érinti a reexport, ezért nehéz az itteni divatra vonatkozóan bármilyen következtetést levonni a legnépszerűbb típusok listájából.

Kizárt, hogy a közel négyezer Skoda Octavia, vagy a több mint ezer Volkswagen Golf VII, illetve Fiat 500 mind itthon közlekedik. A Dacia Duster hobbiterepjáró furcsán mutat a negyedik helyen, és főként ezzel a darabszámmal. Ez csak olcsó tömegautó lenne egy olyan országban, ahol a középosztály számára nem megspórolhatatlanul nagy összeg 3-4 millió forint egy tartós fogyasztási cikkre.

A magyar importőröket az állami és céges beszerzések tartják szinten. A nemrég lezajlott rendőrségi tender során Skoda Octaviák, Yetik, Audi A3-asok és A6-asok, illetve Mercedes B osztályok ezreit állították és állítják fokozatosan szolgálatba, nagyrészt uniós pénzből. Egy másik nagyszabású idei közbeszerzésen százával vásárolnak majd új hivatali autókat különböző állami szerveknek, átlagosan 11,5 millió, összesen 461,5 millió forint értékben, mélyen a listaárak alatt. Senki nem tudja, mi lesz, ha lecsengenek az állami beszerzések, és mi lesz akkor, ha a mindenféle adójogi és egyéb törvényi szigorítások miatt az itt lévő nemzetközi cégek sem akarnak majd új flottaautókat.

Mercedest a magyaroknak?

Orbán Viktor múlt kedden a kecskeméti Mercedes gyárban, az új, 10 millió forintos alapárú CLA Shooting Brake gyártásának indításakor fejezte ki reményét, hogy a magyarok egy nap nem csak gyártani, de vásárolni is fogják a Mercedes itt készülő modelljeit. A valóságban ettől még messze vagyunk, a CLA-ból tavaly mindössze százötven darabot adtak el, ami a kicsi piacon és a prémiumszegmensben sem kiemelkedő eredmény. A magánvásárlók kedvenc modelljei ott lehetnek a Top 20 típusai közt, de ha a reexportot és a céges beszerzéseket eltüntetnénk az összesítésből, teljesen más sorrendet kapnánk.

Íme a magyarok kedvenc új autója. Mármint azoké a magyaroké, akiknek nem Rt-re, Kft-re, minisztériumra vagy főkapitányságra végződik a nevük. A Dacia Duster kicsit terepjáró, de főként nagyon eltalált, olcsó tömegautó
Íme a magyarok kedvenc új autója. Mármint azoké a magyaroké, akiknek nem Rt-re, Kft-re, minisztériumra vagy főkapitányságra végződik a nevük. A Dacia Duster kicsit terepjáró, de főként nagyon eltalált, olcsó tömegautó

Például az éllovas Skodából csak kevesebb mint háromszázat vettek az itteni magánvevők, a Swiftből az összes eladott példány harmada került hozzájuk, Ford Focusból csak 373, Opel Astrából 512, több mint ötszáz Dacia Sandero, alig több mint hetven(!) Fiat 500 és így tovább. Természetesen nem csak a magyarok vásárolnak új autót, hanem az itt élő külföldiek is, ezért pontosabb, ha magyarországi vásárlókról beszélünk. Most érdemes visszatekerni a hivatalos táblázathoz. A magánvásárlók 2014-es kedvence egyébként a Duster volt, amelyből szintén több mint kilencszázat vettek meg. De jól ment a most kifutó Opel Corsa is, hasonló mennyiségben és nyilván orbitális kedvezményekkel. Hát, itt tart a magyar újautó-piac.

A fentiek miatt még megdöbbentőbb, milyen sokan cserélnek autót évente Magyarországon. Kereskedők véleménye szerint sem a forint gyengülése, sem a forgalomba helyezés nehézkessége, sem a használt autók piacán burjánzó csalások nem fékezik a magyarok autóvágyát. Tavaly közel százezer használt autót hoztak be az országba az előző évi hetvenezer után. Az autók egy részét nem is cégek, hanem olyan magánszemélyek importálták, akik hivatalosan nem kereskedők, vagyis nem fizetnek adót a tevékenységük után. Sosem jelennek meg a kinti adásvételi szerződésen, mert azt félig kitöltve hozzák haza az autókat, hogy az itteni első tulajdonos töltse ki a vevőre vonatkozó adatokat, és így megspóroljanak egy köztes átíratást.

Használtautó-import Top10
Típus 2014 [db] 2013 [db] Változás Mérték
BMW 3-as széria 5609 4650 959 20.62%
VOLKSWAGEN PASSAT 4563 3433 1130 32.92%
VOLKSWAGEN GOLF 3829 3075 754 24.52%
AUDI A4 3352 2820 532 18.87%
FORD FOCUS 3049 1857 1192 64.19%
OPEL ASTRA 2979 2342 637 27.20%
BMW 5-ös széria 2184 1617 567 35.06%
MERCEDES A OSZTÁLY 2130 1453 677 46.59%
FORD MONDEO 1941 1453 488 33.59%
AUDI A6 1742 1368 374 27.34%

Ha a vevőnek szerencséje van, az ilyen kereskedők nem tekerik vissza a kilométerszámlálót, de egyre gyakoribb, hogy akár százezreket is elcsalnak a futásteljesítményből, mert a vásárók egy része el akarja hinni a mesét a ritkán használt, olcsón kínált dízel kombiról. Nem kockáztatnak sokat a csalók, mert még a magyarországi autók vevői sem juthatnak hozzá könnyen ehhez az adathoz. Azt sem tudhatják meg, hogy korábban karambolos kocsit akarnak-e neki eladni, vagy sem. A kártörténeti és kilométer-nyilvántartás akár idén nyilvánossá válhat, de még nincs pontos dátum, és bár az óratekerés évek óta bűncselekménynek számít, tettenérésről eddig nem hallottunk.

A legnépszerűbb importautó változatlanul a 3-as BMW, még mindig egyre többet honosítanak a különböző generációiból, mert bármennyit elbír a magyar piac. A több mint ötezres darabszám nagyobbik hányada a tizenéves E36 és E46 szériákból adódik, de a későbbi, még újautó-szerű, de már az új ár töredékéért kapható sorozatokra is akad vevő. Ezekből is keveset adtak el annak idején itthon, hiszen jött a válság, és eleve 7-10 millióba kerültek akkoriban, szemben a mai 2-4 milliós átlagárral.

Használtautó adásvételi Top10
   Márka típus Darab
1 OPEL ASTRA 36864
2 SUZUKI SWIFT 32779
3 VOLKSWAGEN GOLF 14746
4 OPEL CORSA 12963
5 FORD FOCUS 12745
6 VOLKSWAGEN PASSAT 12270
7 RENAULT MEGANE 9239
8 FORD MONDEO 9046
9 BMW 5-ös széria 9028
10 VOLKSWAGEN POLO 8955

A kis BMW annyira keresett, hogy csupán ebből az egy típusból majdnem annyit honosítottak, mint a józanabb Opel Astrákból és Ford Focusokból együtt. Mindkettővel tele vannak a hirdetési oldalak, mert ezekért elég Ausztriáig menni, akár pár száz euróért kapni belőlük működőképeset, igaz, az ottani útsózási szokások miatt ezek a példányok sokszor durván rohadnak.

Két év alatt 400 ezerről 490 ezerre nőtt az évenkénti belföldi autó adásvételek száma, ami azért is meglepő, mert az átíratás átlagosan 60-100 ezer forintba kerül, ráadásul fényévnyire vagyunk az egyablakos ügyintézéstől, tehát időigényes és idegölő is. Ennyit fizettetnek azokkal is, akik 2-300 ezer forintért vásárolnak még működő, de már rohadó Suzuki Swiftet vagy Opel Astrát. A rendszer csak az autó teljesítményét és korát veszi figyelembe, piaci értékét egyáltalán nem.

A magyarok jelentős része ezért egyáltalán nem íratja nevére a használt autót, inkább üzembentartói szerződést köt az eladóval az átíratási költség harmadáért, vagy kölcsönadásit írnak, ingyen.

A belföldi használtautó-vásárlók az olcsó vételeket keresik. Nem csak azért az Opel Astra a leggyakoribb választásuk, mert több mint 400 ezer van belőle, de tágasabb és biztonságosabb is, mint a soha el nem tűnő régi Suzukik, pedig nem sokkal kérnek érte többet. A belföldi adásvételekről szóló adatok mutatják meg legjobban, hogy a magyar autóvásárlók zöme a legkevésbé sem vágyik fényűzésre, általában tizenéves kocsiban gondolkodik. Olyan autót keres, amelyet pár százezerért megvehet, amihez sok az alkatrész, sok szerelő vállalja a javítását és van benne még néhány évnyi tartalék.

Amíg az átlagjövedelmek ezen a szinten maradnak, és amíg mindent át lehet tolni az időszakos műszaki vizsgán, nem várható jelentős minőségi változás. A használtautó-kereskedők sem tartanak szívesen 3 millió forintos, vagy annál drágább darabokat, mert ezekre sokszor hónapokig egyetlen jelentkező sincs. Az 1-2 millió forintért kapható, még épkézláb, alig kopott átlagautók eladásához csak kis türelem kell, ám ha egy nepper gyors üzletet akar, az egymilliós kocsikra várja a vevőket. Ha viszont villámgyorsan kell a pénz, a pár százezer forintos szinten próbálkozik,mert ott keresgél a magyar autósok zöme. Ott vannak azok a tömegek, akiknek valamiért fontos az autó, de csak mint használati tárgy, ami éppen működik, valahogy átmegy a műszaki vizsgán, és szinte már nincs értékvesztése.

Márpedig a műszaki vizsgán rengeteg autónak látszó romhalmaz átmegy, a közlekedési hatóságnál nincs annyi ember, ahányan az elcsalt műszakival próbálkoznak. És, hogy mi lesz idén? Majdnem biztos, hogy kétszer annyi használt autót hoznak majd be az országba, mint újat, ami szimbolikusan kijelöli azt az irányt, amerre a magyar autózás a következő években tart majd. Baj ez? Nem, mert autóra sokszor akkor is szükség van, ha nem futja újra, az ember nem állami alkalmazott és a cégétől sem számíthat szolgálati kocsira. Viszont jó volna látni, hogy egyszerűbbé válik az autózással kapcsolatos ügyintézés és nem nőnek tovább a saját autó tartásával járó közterhek. Egyelőre ennek az ellenkezője történik.

A cikkhez felhasznált adatokat a Datahouse-tól kaptuk. Köszönjük!

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.