Mivel járjon a politikus 11,5 millióból?

2015.02.01. 11:13

A kormány 461,5 milliót csoportosított át autóvásárlásra, olvashattuk az Indexen és a Napi.hu-n. Ennyiért negyven autót vesz majd a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, vagyis átlagosan 11,5 milliót költenek majd autónként. Játszunk egy kicsit a gondolattal, hogy mit lehet ennyiből kapni a különböző kategóriákban. Megkötéseink nincsenek, mert az autókra még nem írták ki a közbeszerzési eljárást. Szavazás a cikk végén!

Magyar politikusnak magyar autót? Vegyük sorra, hogy milyen itthon gyártott autók közül válogathatnánk, ha közel félmilliárd forint a keret.

Audi A3 Limousine

Szorgos győri kezek munkája az Audi TT, az A3 Cabrio és az A3 Limousine, de kiviteléből adódóan csak a lépcsős hátú A3-as tudjuk elképzelni kormányzati célokra. Kézi váltóval, egynégyes, 125 lovas turbós benzinmotorral már 6 641 060 forintért el lehet hozni az Audi konfigurátora szerint, de ez csak a listaár. Feltételezzük, hogy sokat mennek majd az új autókkal, ezért legyen inkább dízelmotoros és automata váltós. A 110 lóerős 1.6 TDi hétfokozatú váltóval 7 971 700, a kétliteres 150 lovas 8 660 510 forint, igaz az csak hatfokozatú automata. Bár az ennyiért kapható Attraction kivitel is már meg van tömve extrákkal rendesen (ESC/ABS/ASR/EDS, elektromos ablakok, fűthető tükör, start/stop, légzsákok mindenhol...), ne fukarkodjunk és válasszuk inkább a legmagasabb felszereltségi szintet, az Ambiente-et. Ebben már van parkolóradar, sebességtartó automatika, 16 colos alukerekek és krómozott kipufogócsővég is. A végösszeg 9 280 270 forint, szintén alku előtt.

Mercedes CLA

Kecskeméten gyártja a Mercedes a B-osztályt, a CLA-t, és annak kombi változatát, a CLA Shooting Brake-et is. Szépíthetjük a dolgokat, de most már a magyar rendőrök által is használt B osztály egy busz, és nem a luxus-tárgyalós fajtából. A CLA Shooting Brake még nem kapható, így marad a CLA alapkivitele. Négy ajtóval. 8 427 630 ezerről indul a 180 Coupé. Utóbbi megjelölés csak annyiban fontos, hogy hátra ne ültessünk megtermett családapákat. Nem sofőrös limuzin ez.

A 136 lóerős, dízelmotoros 200 CDI még egy hajszállal olcsóbb 9,5 milliónál, de hétfokozatú automatával már 10 681 970 forint. Igaz ennyiért összkerékhajtás is jár hozzá. A hazai közlekedési körülmények ritkán kívánják meg a 4Maticot, hiszen a tél nálunk nagyjából egyet jelent pár nap locspoccsal, ezért logikusabb választás a 220 CDI automata váltóval, ami már 170 lóerős. Ez 10 722 610 forint, ha nem tucatjával vásárolják, ha igen, nyilván súlyos kedvezményeket ad a forgalmazó. Az üléskomfort csomag, a bőrkormány és a díszes kartámaszok az Urban csomag részeként további 528 320 forintba kerülnek. A csúcs az AMG Line, amely további külső díszítőelemeket is tartalmaz, de az 1 019 810 forintos felárat jelent. Így viszont kicsúszunk az autónként elkölthető 11,5 milliós keretből.

Suzuki SX-4 S-Cross

Az esztergomi gyár 1991 óta ontja magából az autókat. Jelenleg Swiftek, SX-4 S-Crossok és Vitarák készülnek, de ez utóbbi még nincs a piacon. Méreténél fogva válasszuk inkább az SX-4 S-Crosst, a Suzuki kisméretű szabadidőautóját. Olyan feltétel biztos nem lesz a közbeszerzésben, hogy szép is legyen a befutó modell, így nincs ok az aggodalomra. Az egyhatos, benzines Start (GA) változat hivatalos ára 4 490 000 forint, a dízelmotoros változat 5 780 000-től indul, de az már GL felszereltségi szint. Automataváltó a dízelhez, bár tudja a fene, hogy akarják-e majd ezt a döntéshozók. A csúcs az összkerékhajtású, napfénytetős GLX dízel start/stop rendszerrel 8 500 000 forintért. Ha a Suzuki gyár igazgatójának megfelel, miért ne lenne jó a kormánytagoknak?

Opel Astra

Az Opel kakkutojás, mert bár van Magyarországon gyáruk, autók már nem, csak motorok készülnek benne. A Flex motorgyárban modern kis és közepes méretű benzinmotorok készülnek, illetve ezerhatszáz köbcentis dízelek. A Corsától az Insigniáig bármiben felbukkanhatnak. Vegyük tehát úgy, hogy esetleg a motor miatt választják majd az Opeleket. Egy négyajtós Astra, a nálunk készült, 115 lóerős, egyhatos dízellel, hatfokozatú automatával 5 690 000 forinttól indul. Ehhez jön a metálfény 127 ezerért, a komfort üléscsomag 259 ezerért, a Local Business Pack névre keresztelt nyalánkság-halmaz (hangbemenet, fedélzeti számítógép, Bluetooth) 150 ezerért, biztonsági berendezések 171 ezerért, kétzónás digitális klíma erősített jégmentesítővel 203 ezerért, és egy teljes értékű pótkerék 21 ezerért. A végösszeg 6 356 000, amiben minden benne van, amire szükség lehet. Attól pedig nem kell tartanunk, hogy lefújja az útról a szél, ugyanis 1600 kiló fölött mértük a kombit.

A hazai vonatkozású autók listáját ezzel ki is lőttük, de van még pár ötletünk.

Skoda Superb

Korábban is foglalkozunk már az ideális politikusi autó kérdésével, akkor a Skoda Superbet javasoltuk az Audi A6-os ellenében, és lám, végül elég sok ilyen nagy Skodát vett a kormányzat. A Superb hátsó lábtere hatalmas, akár sofőrös limuzinnak is megfelel, az eddig felsoroltakkal ellentétben. Az egynégyes benzines TSI 6 839 180 forintról indul, de maradjanak a kritériumok itt is: legyen dízel és automata. A 105 lóerős egyhatos 7 717 700 forinttól kapható, a legerősebb 170 lóerős kétliteres 8 929 750-től. Ha ideáig eljutottunk a konfigurációban, nehéz döntés elé kényszerülünk: feláldozzuk-e az összkerékhajtást a kényelmes Laurin & Klement bőrbelső oltárán? A kettő ugyanis nem fér össze, ilyenkor 282 170 forinttal túllépjük a képzeletbeli 11,5 milliós költséghatárt, de figyelem, ezt egy laza mozdulattal le lehet alkudni a fájdalomhatár alá. Ha az összkerékhajtás mellett döntünk és megelégszünk az Elegance kivitellel, az alku 11 030 330 forintról indul. A Pacific-kék fantázianevű diplomatakék színnek nincs felára, így még egy hatalmas elektromos napfénytető is éppen belefér a büdzsébe. A számla vége 11 439 270. Ha lehet egy biztos tippunk, ez a Skoda jó eséllyel ott lesz a következő évek friss állami autói közt.

Nissan Pulsar

Ha már nagy hátsó lábtérről van szó, nem hagyhatjuk ki a Nissan Pulsart. Az alap benzines változat 4 390 000 forinttól indul, de Nissan-finanszírozással már 3 990 000-ért el lehet hozni. A Renault-eredetű 110 lóerős dízel mellé automatát nem lehet választani, csak hatfokozatú kézi váltót. Ez a motor a legmagasabb, Tekna felszereltségi szinttel párosítva 6 940 000 forintba kerül. Ebben már szinte minden benne van: elektromos fékasszisztens, sávelhagyás-jelzés, holttér-figyelmeztetés, vészfék-asszisztens, vészfék-program és sebességtartó automatika is. Ne szűkmarkúskodjunk, rendeljünk bele még egy bőr belsőt további 290 ezerért, idővel úgyis megspóroljuk a 3,6 literesnek ígért fogyasztáson. A számla vége 7 230 000 forint.

Volvo S80

A biztonság fontos, kiváltképp egy állami vezető életében. Rengeteg politikus szenvedett már autóbalesetet, ezeknek listáját az Index korábban összegyűjtötte. Mind közül a leghíresebb Horn Gyula 1994-es esete, amikor Saab 9000-ese belerohant egy álló teherautóba. Többen is a svéd kocsi híresen biztonságos felépítésének tudják be, hogy a későbbi miniszterelnök és sofőrje túlélték a karambolt. A Saab azóta csődbe ment és eladták, jelenleg nem gyártanak autókat, azonban ott a svéd biztonság másik mintaképe, a Volvo. Legnagyobb limuzinjuk, az S80-as, 115 lóerős dízelmotorral 10 180 000 forinttól indul, automataváltóval 10 860 000. Ebben a kombinációban dinamizmusra ne számítsunk, inkább alkudjunk rá az erősebb, 181 lóerős motorral szerelt változatra, ami 80 ezer forinttal lépi túl a költségvetésünket.

Volkswagen Multivan

Ha sofőrös autóról van szó, nincs is jobb a kisbusznál. Tér bőven van benne, csak a haszongépjárműves puritánságot kell elkendőzni. Ezt tudják a Volkswagennél is, a Multivan a Volkswagen Transporter luxusautókra hajazó változata. Orbán Viktor is egy ilyen tárgyalóbusz üléséből dolgozik, ha éppen úton van. Igaz, az övé összkerékhajtású, automata, 180 lóerős Highline kivitel, 11,5 millió alatt viszont maximum egy 114 lóerős, kéziváltós BlueMotion 2.0 CR TDI-t kapunk cukorfehérben vagy salsa-vörösben. A metál színek felára további 364 490 forint lenne. Asztalunk, 12 voltos csatlakozóink, forgatható középső és ággyá alakítható hátsó üléseink így is vannak. Mire vágyhat még bárki a hátsó sorban? Ráadásul, mivel hétszemélyes, így még épp nem kell rá teherautó autópálya-matricát venni. Így kell légköbméterre vetítve a legjobban elkölteni 11 473 560 forintot.

Toyota Prius

Nem biztos, hogy minden kormányzati autó a sztrádán tölti élete nagy részét. A minisztériumok közötti ingázásra pedig elképzelni sem lehet ideálisabb autót, mint a benzin-elektromos Toyota Priust. Persze alternatívának ott van még a BKV is. Autópályán is könnyedén lehet vele 130-cal közlekedni, de ott nem lesz halk. A hibrid technika már bizonyított, hiszen a típusból már a harmadik generációt gyártja a Toyota, és az üzenete is jó. Az alapára magasabb, mint egy hagyományos benzin vagy dízelüzemű autóé: 8 800 000 forint. A 11,5 milliós határunkba az Executive Leather kivitel még épp belefér. Megfejelve egy feláras fényezéssel 11 255 000 forint. Efölött már csak a Premium felszereltség áll, amiben ütközés előtt működésbe lépő biztonsági rendszer is van.

Természetesen a felsoroltakon kívül még rengeteg más típus is alkalmas lenne a kormányzati feladatok ellátására, mint ez a kilenc. Ön melyikbe ültetné a politikusokat?

Milyen autóval járjanak a politikusok?