Elmondom mi a lényeg: pénzbeszedés

2015.03.19. 06:50 Módosítva: 2015.03.19. 07:51

A történet budapesti, a mentalitás országos. Trollok dolgoznak bizonyos közhivatalokban és nem érdekli őket, hogy kilométerekről bűzlik, amit csinálnak. Nem az autósok lájkjaira vadásznak az biztos, csak beszedik a pénzt, és megmagyarázzák, hogy ez a közszolgálat. Idén eddig legalább félmillió forintot kaszáltak az óbudai közteresek egyetlen parkolóhelyen, mégsem gondolják, hogy van ezzel valami gond.

Szerintem ezek a csávók, ott az Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletnél nem csinálnak lelki ügyet ebből az egészből. Valakinek ki kell menni az utcára, hisz az egyenruhások jelenlétével kapcsolatos hamis mitosz szerint ez javítja a lakosság biztonságérzetét. A főnök is ezt várja el. Vagy azt gondolják, hogy ezt várja el, de rákérdezni nem szoktak, mert a főnök azt is elvárja, hogy ne kérdezzenek rá. Főnöke mindenkinek van, nekik meg aztán végképp. Egy egész rendszer épül arra, hogy mindig legyen néhány egyenruhás járőrpár a néhol pokoli állapotú kis utcákon, és ha már a jelenlétük nem jár olyan pozitív változásokkal, mint mondjuk, hogy csökken az Óbudán ellopott, vagy itt pihentetett lopott autók száma, csinálnak valami látványosabbat: autóelszállítás és bírságolás, ahonnan csak lehet.

Szinte látom a jól begyakorolt jelenetet. Beül a külsős vállalkozó sofőr a piros Mercedes autószállítóba (gallytörő az orrán), majd elindul a Pók utcai telepről. Menet közben felveszi a Mozaik utcai központnál várakozó közterület-felügyelőt. Vadászni mennek, de itt elsősorban olyan vadászatra gondoljanak, amit gépfegyverrel űznek a biztos siker érdekében. Az óbudai vadászok találati aránya magas. Bár minimum 10, de néha, a rokkantparkolós ügyekben 50 ezer forint bírságot szórnak az autókra, ebből a jelek szerint nem következik, hogy a beszedett pénzt visszaforgatnák a rendszerbe, és mondjuk a szolgálati autókon kívül néha költenének a szabálysértések megelőzésére.

A probléma tökéletes illusztrációja a Lajos utca kevésbé forgalmas, kétszer egysávos szakasza, kicsit közelebből a 97-es szám és környéke. Sok a parkoló autó, ez a valódi gond, de a valódi gondok ebben a rendszerben nem generálnak megoldásokat. A Lajos utcán van giroszos, pékség, étterem és egy Manna ABC. A kisbolt előtt két parkolóhelyet jelöltek ki az áruszállító teherautók számára, hogy ne kelljen az út szélén, elakadásjelzővel várakozniuk, amíg a kefír és a textilöblítő bejut a helyére. Ennek ellenére gyakran áll egy-egy autó az út szélén, elakadásjelzővel. A két hely peremét valamikor, réges-régen sárga vonalak határolták. Ezek mára részben lekoptak, és nem festették őket újra. Van továbbá egy magas oszlop, rajta a jelzés, hogy hétfőtől szombatig, reggel héttől délután kettőig csak a szállítók várakozhatnak, más legfeljebb megállhat egy kicsit, de nem hagyhatja ott a kocsit, mert az már várakozás. 

Aki a Nagyszombat utca irányából érkezik, észre is veheti a táblát, és talán nem parkol le itt a kérdéses időpontokban. Velük nincs dolga a köztereseknek, de sokan jönnek az ellenkező irányból is. A zsúfoltságban megkönnyebülés lehet a két üres hely, ezért logikus, hogy ha nem veszik észre a kopottas felfestést, beállnak. Ilyenkor csak meg kell húzni a ravaszt. Az egyik helyi bolttulajdonos szerint előfordult már, hogy egy nap leforgása alatt három autót is elszállítottak innen, máskor napokig semmi. Azt már csak nagyhatalmú felügyelet válaszaiból tudtam meg, hogy az év eleje óta tizennyolc autót vittek el bolt elől, de összesen harminckétszer szabtak ki bírságot.

Ha a tulaj a helyszíni bírságot választja, 10 ezerből megúszhatja a dolgot, ha feljelentik, mert nem látta a táblát és még izmozik is, 20 ezer a tarifa. Ha elszállítják az autót, még 20 ezer forint zsebmetszést foganatosít a felügyelet, és napi 1200 forintért tárolják az autót a Pók utcai telepen. Ez utóbbi, gondolom drágulni fog, mert nyártól bevezetik a fizető parkolást. Nehogy még ezzel is visszaéljenek a rohadék autósok, akiknek már az áruszállítás sem szent. 

Ebben a mondatban írom le utoljára az Óbuda-Békesmegyer Közterület-felügyelet nevét. Tudnak a problémáról, mert ők is látják a kiugró számokat. Az egész kerületben összesen 255 autót szállítottak el eddig, idén. Mégsem kértek megoldást a táblázásért és a felfestésekért felelős Budapesti Közlekedési Központtól, ahová sajnos egyetlen autós sem írt eddig. A felügyeletnél meg tudják magyarázni. Van egy rendelet, egészen pontosan a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet I. Fejezet 5.2. pontja a hasonló parkolóhelyekre vonatkozó táblák és jelzések rendjéről. A passzus mögött az egész embertelen lehúzás pont elfér, senki nem veszi észre. Jogilag áll a dolog, de etikailag azért necces. A rendelet szerint a menetirány szerinti jobb oldalon elég kitáblázni a parkolási-rakodási szabályokat. A túloldalról szabályosan átkanyarodó autósok pedig jobban teszik, ha ellenőrzik, mi szerepel a táblákon, melyeknek ők csak a hátoldalát látják. 

Megoldás lehetne, ha a táblákat egyszerűen szembefordítanák a parkoló autósokkal (tehát párhuzamosan a járdával, így mindenki látná aki véletlenül beáll, de akkor ugrik a parkolási büntetések jó fele-kétharmada, és amúgy is milyen menő minden harmadik napon iderobogni a Manna ABC elé, kicsit büntetgetni és néhány autót elszállítani. Aztán max. ha egy nap nincs kapás, továbbmennek, Óbuda, de egész Budapest, és gondolom az ország is tele van hasonlóan kitáblázott parkolóhelyekkel, valaha létezett, mára csak nyomokban látható felfestésekkel.

Egy kérdés tőlem, egy válasz az óbudai közteresek vezetőjének (idézet a levelezésünkből)

"Javítja-e a közterület-felügyelő vagy akár a felügyelet eredményességi mutatóit, ha több járművet szállítanak el vagy büntetnek meg egy adott időszakban?

Az eredményességi mutató olyan szemlélete, hogy „az a legjobb felügyelő, aki a legtöbb autót szállítja el, vagy a legtöbb bírságot szabja ki” nincs jelen és nem is követelményünk az állománytól. A közlekedési ügyek egyébként a munkánknak csak egy részét képezik, bár kétségtelen, hogy ez elég nagy szelet. Ezen felül végezzük a játszóterek, parkok, fitnesz parkok, önkormányzati ingatlanok napi szintű ellenőrzését. Reggel az iskolák környékén a veszélyesebb gyalogátkelőhelynél segítjük a gyerekeket. Biztosítjuk a kerületben az összes sport és kulturális rendezvényt, ha forgalom korlátozás szükséges forgalomtechnikai tervet készítünk, engedélyeztetünk, táblázunk. Nyáron a Római parton kerékpáros szolgálatot adunk,a Dunán pedig saját hajónkkal a rendőrséggel együtt hajós szolgálatot adunk (ilyen Budapesten csak nekünk van), foglalkozunk a hajléktalanokkal és a kapcsolódó problémákkal, időnként elkóborolt kutyákat viszünk vissza a gazdájának ... és ezek csak a mindennapi tevékenységek. Tehát a közterület-felügyelet munkáját a bírságolásra leegyszerűsíteni ma már nem lehet.

Természetesen, ha a felügyelő a szolgálata végén a beszámoláskor azt mondja, hogy ő ma semmit sem intézkedett, de mindent leellenőrzött és minden rendben van, viszont a vezető a területen nem ezt tapasztalja, akkor ott kérdések fognak elhangzani."

Azért a rend kedvéért megkerestem a BKK-t is. Valóban nem volt fogalmuk az óbudai autóscsapdáról, de ugyanolyan konstruktívan álltak kérdéshez, mint tavaly, amikor két lekopott rokkantparkoló-felfestés miatt kerestük meg őket. Azt is megcsinálták gyorsan itt a Polgár utcában, mert persze azt sem jelezték nekik előtte a közteresek, akik ott évek óta rakosgatták az ötvenezres csekkeket.

Gondolom, már kitalálták, akkor is meg tudták magyarázni. A szabály szerint igazuk is volt, hiszen a rokkantparkolót felfesteni nem kötelező, és valóban kint van a tábla itt is. Egy fa takarásában. De mint mondtam, szerintem ezek a csávók a helyi közterület-felügyeleten tűpontosan tudják, mit kéne tenni, hogy kevesebben fussanak hasonló szabálysértési ügyekbe, de nem tesznek semmit. Büntetnek, ha van normális felfestés, ha nem, ha van esélye mindenkinek észrevenni a táblát, ha nem.

A BKK megígérte, hogy megerősített felfestéseket készít, és egy új táblát is felszerelnek a járdával párhuzamosan, hogy aki nem akar tilosban parkolni, az ne parkoljon tilosban a Lajos utcai kisbolt előtt. Tőlem tudták meg, hogy volna egy kis meló a környéken. Borzalom. Ha ön tanúja a túlpörgött közterület-felügyelők akcióinak, ha az ön közelében is tucatszám szállítják el az autókat a rosszul kitáblázott, lekopott felfestésű helyekről, írjon. Gerillaakcióra készülünk, de pssszt!