Ilyen, amikor a Ferrari vidámparkot épít

2015.06.03. 06:23 Módosítva: 2015.06.03. 06:44

Sosem voltam nagy vidámpark-rajongó, de az Emirátusok autós kultúrájának feltérképezéséből nem maradhat ki a Ferrari World. Tematikus vidámpark az Abu Dzabihoz tartozó Jász-szigeten, ami mellesleg a világ legnagyobb fedett parkja. A felülről leginkább egy rosszindulatú amőbára hasonlító Ferrari-piros tető 86 ezer négyzetmétert fed le. A por és a brutális hőség miatt szóba sem jöhetne a szabadtéri építkezés.

Úgy három hónapja, az akkor épp aktuális Top Gear-botrány kapcsán Vályi Pista kollégánk fejtegette a következőt a neves sportkocsigyártók hagyományairól, pedigréjéről és örökségéről:

Önök ne legyenek naivak, manapság már régen nem erről szól ez a dolog, és világosan rámutat ez a cirkusz is. Az ideálok, magasztos célok legalább negyven éve halottak, csak a párás szemű veteránosok fejében léteznek. Itt biznisz van, Kínai piac van (…) és a nagyképű duma mögött reszketve összebújó sales és PR-menedzserek.

Ilyesfajta összebújás eredménye lehetett a Ferrari Park ötlete is, elvégre gondoljanak bele: a Ferrari képes azért perelni, mert valaki cicásra matricázza a 458 Italiáját, miközben ők a prancing horse-t itt ringlispílre, céllövöldére, és egyéb vurstliba való attrakciókra aggatják. Ne értsenek félre, a Ferrari World szórakoztató hely, csak valahogy nehéz összeegyeztetni a gyár hagyományosan arrogáns kommunikációjával és nagyképűséget sugárzó imidzsével.

Nem aprózták el. Ahogy az ember megközelíti a parkot, szinte letaglózzák a méretek. A 86 ezer négyzetméter csak egy szám, ám itt elnyeri jelentését: egyszerűen hatalmas, a formája miatt pedig még inkább földöntúli a látvány. Majdnem három évig építették, egy megalomán sci-fiben is elmenne díszletnek. A vázszerkezetet belül fedetlenül hagyták, tökéletesen látszik a több mint 172 ezer cső, a középső, tölcsért formázó tartóelemen pedig többször is rajta felejtettem a szemem. Olyan az egész, mintha egy aprólékos modellező gyufaszálakból építette volna az asztalán, pedig 12 370 tonnányi acél alkotja.

Már a recepcióra menet is képbe helyezik az embert, a buszmegálló feletti hídon a 458 Italia V8-asa, és az F12 V12-ese fogadja a látogatókat. Érdekes látvány, hogy magát a motorblokkot mennyire alacsonyra építik, igazából csak a jellegzetes szelepfedelek nyúlnak magasra, ez látszik a gépháztető üvegén át. Bent aztán elszabadul a pokol, egy 458 Speciale itt, egy 599 GTB Fiorano ott, de még egy 250 GTO is felbukkan, igaz, ezen nagyon látszik, hogy csak egy doboz, ami persze érthető, ha tudjuk, hogy nemrégiben 11 milliárd forintért kelt el egy példánya. A cég tulajdonképpen önmagát ünnepli, vagyis hogy ők a világ talán legvágyottabb autójának gyártói.

Egy indokolatlanul alulvilágított terembe beszórtak néhány ismert és kevésbé ismert autót, köztük gyerekkorom kedvencét, a 355-öst is. Ma már minden szempontból túlnőttek rajta az utódok, de ennél harmonikusabb formát nem hiszem, hogy valaha is kitalálnak a Pininfarinánál. Tartanak még itt egy Ferrari 156-ost is, a '61 és '65 között futott GP-autó a jellegzetes cápapofa-szerű orráról ismerhető fel. Az 1924-es Alfa Romeo RL Targa Florio külön termet kapott, és igazán hangulatos, ahogy korabeli plakátok veszik körbe.

Persze ezzel nem lehetne megfogni a fiatalabb korosztályt, akad igazi adrenalinpumpa is. Lefektettem magamnak egy szabályt: a legdurvább kört hagyom a végére, fokozatosan próbálom ki az attrakciókat. Na, ez nem sikerült. A Formula Rossáról mindent elmond, hogy a világ leggyorsabb hullámvasútja, 240-es tempóig gyorsítja a szerelvényt. És nem a tempó az, ami leszakítja az arcunkat – de, az is –, hanem hogy a csúcssebességet mindössze 4,9 másodperc alatt éri el. Egy autó, ami így gyorsul százra, már brutálisan erősnek érződik, ez egyenesen felfoghatatlan. Az első nagyjából kétszáz méter egyszerűen hiányzik, nem tudnám felidézni, mi történt. Mindegy, mennyire készül a rajtra az ember, amikor a hidraulikus kilövő lesújt, nincs az a hátizom, amely ellentartana a 4,8 g-nek. Közvetlenül a kilövés után a szerelvény nekihajt egy 52 méter magas, szinte függőleges emelkedőnek, a tüdőm a rekeszizmommal együtt beszakad a gyomromba. És a 2,2 kilométerből még mindig csak pár száz métert tettünk meg.

A parkban állítják, hogy a kanyarokat a monzai versenypályáról mintázták, nem tudom, ebből mi igaz, de van, ahol 1,7 g akar kitépni az ülésből. Az egész menet egyetlen hatalmas sokk, meg sem tudnám mondani, meddig tartott, jó, ha fél perc az egész. Sajnos a GoPrót nem dobhattam fel rá, így be kell érniük az érzelmeit mindig hatásosan elfedő Kimi bombasztikus perfomanszával:

Ahogy a szerelvény visszaér, vízzel hűtik a görgőit, de akárhogy könyörögtem, nem engedtek be a gépházba. Elképesztő technika lehet, ami képes így összekuszálni az ember belső szerveit. Van még egy hullámvasút, amely közel sem olyan extrém, de a mágneses gyorsítók miatt nagyon érdekes, ahogy meglódul. Ezek tulajdonképpen olyanok, mintha egy villanymotort hosszában kiterítenének, a szerelvénybe az állandó mágneseket, míg a pályába a tekercseket építették. A kanyarjai még szűkebbek, mint a Formula Rossának, talán emiatt akart itt feljönni az ebéd, ott pedig nem.

A hullámvasútra csak 140 centi felett szabad felülni, de a kisebbek elmehetnek autózni egyet Olaszországba. Nem vicc, nem is tudom, mi volt az első gondolatom, amikor megláttam a miniatűr Velencét a tengerparton, aztán a hegyekben Portofínót, meg persze Rómát. Nagyjából az eredeti méretének a felére zsugorított, elektromos Ferrari California 250-ekben csapathat, aki erre vágyik, nekem nem sikerült rávenni magam. Ugyanitt bárki vezethet modellautókat is rendes kormánnyal, vagy modellhajókat Velence partjainál.

A művelődni vágyók felülhetnek az ismeretterjesztő játékokra, a Made in Maranello például kifejezetten érdekes. Mint egy kísértetkastély, csak nem zombik ugranak elő a sötétből, hanem félkész Ferrari Berlinetták. Közben pedig látványos vizuális effektusokkal és vetített jelenetekkel mutatják meg, hogyan lesz autó a tervekből. Látszik, hogy nem modelleket használnak, hanem a különböző fázisokat tényleg félkész autók szemléltetik. Kicsit persze sűrített, és egyáltalán nem részletes, de ha ez kell, hogy felkeltsék a laikusok érdeklődését, akkor tökéletes. Elmehetünk még moziba is, a Cinema Maranello az 1920-as éveket idézi meg, és egy látványos dokumentumfilmet adnak a Coppa di Sicilia versenyekről. A hangulattal itt sincs gond, a mozit olyan filmek plakátjaival dekorálták, amelyekben így-vagy úgy szerepet kap egy maranellói gép.

És ha már autós vidámpark, a gokartot kár lett volna nem bevenni az attrakciók közé. Mivel a park fedett, ezért benzines szóba sem jöhet, viszont az elektromos sem gagyi, sőt! Úgy egy hete volt alkalmam kipróbálni ugyanennek a gyártónak a benzines gépeit, és semmivel sem rosszabb az elektromos, egyszerűen más. Azt, hogy nem lassú gépekbe ülünk, már az is jól mutatja, hogy a menetet egy néhány perces fejtágítás előzi meg, ahol először videón, majd egy instruktorral tanuljuk meg a legalapvetőbb szabályokat.

Persze a pályának garantáltan hülyebiztosnak kell lennie, ezért a gépeket távirányítással szabályozzák. Az első körben csak félgázon mehetünk, és utána is csak szakaszosan van nagy tempó, a veszélyesebb kanyarokban elveszik a kraftot, így pont a kigyorsításnál rögvest ránk szakadó nyomaték nincs meg, amely az elektromos hajtás lényege lenne. Ezzel együtt is szórakoztató, csak mindig ott szakad meg a móka, amikor az ember elkezdené igazán élvezni. A hátrapakolt akku-motor kettős miatt semmi súly nincs elől, ezért a gokart félelmetesen tolja az orrát, a mi futamunkon ketten is felkenődtek a korlátra.

Szimulátorozni is kellett volna egyet, csak ez már nem fért bele a 37 ezer forintos jegybe, pedig elég meggyőző volt a gép. Nem sokat gondolkodtak, simán feldobtak egy F430 Scuderiát nyolc izmos munkahengerre, a szélvédőn túlra pedig a monitorokat telepítettek. Láttam működés közben, egész szürreálisan mozog, de számomra nem ért meg plusz száz dirhamet – úgy 7200 forint -. Akinek ez is kevés, az egy ugyanígy felszerelt Forma-1-esbe is beülhet, úgy két méterrel arrébb.

Lehetne még sorolni a játékokat, hiszen a parkot úgy találták ki, hogyha a kedves vendég már járni tud, akkor jól érezze magát. Van itt versenyző akadémia, virtuális repülés Olaszország felett, de még színi előadás is. Utóbbiba már nem jutottam el, de állítólag Enzo Ferrari sebesség iránti szenvedélye inspirálta, és ez már olyan szintű marketing rizsa, hogy emiatt is meg kellett volna nézni. Viszont tényleg sajnálom, hogy a humoristák által végrehajtott Forma-1-es kerékcseréről lemaradtam. Ez annyira botrányosan hangzik, hogy csak jó lehet.

A jegyárak persze elég súlyosak, a legdrágább, Gold jeggyel még a sokszor riasztóan hosszú sorokba sem kell beállni, hanem külön ajtón jut be és ülhet be a gold jegyes bármibe. Soha olcsóbb módja nem volt, hogy az ember közutálat tárgyává váljon. Ez 37 ezer forintnyi dirhambe kerül, a legolcsóbb felnőtt jegy ennek a fele. Hogy megéri-e, a Formula Rossa segített eldönteni, mert ennél közelebb nem igazán kerülhetünk egy Forma-1-es versenygép gyorsulásához. Ezen kívül is vannak még érdekes attrakciók, igaz, sok közülük elég szirupos, ráadásul a nyomasztó mennyiségű Ferrari-logó is komolytalan egy idő után. Egyszerűen annyira tolják az ember arcába a legenda, örökség, és versenysikerek kifejezéseket, hogy már véletlen sem lehet őket komolyan venni. Mondjuk egy valódi kísértetkastély még kellett volna, Porschékkal és Ford GT 40-ekkel, meg persze egy lesből támadó Feruccio Lamborghinivel.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.