Újratöltve: Nepperszótár 2

2016.05.05. 06:28

Az első rész még mindig aktuális. Ez a divat nehezen fordul, a piac szereplői is változnak. Menő nepper már rég nem használja azokat a fordulatokat, amikkel öt-hat éve még rá lehetett melegíteni a portékát a gyanútlan érdeklődőre. Az idős svájci úr, svájci orvos autója már nem eladható, új duma kell.

De a lényeg nem változott, nagyon szakszerűnek és őszintének kell láttatnunk magunkat, az eladás garantált. Hiába minden, megírtuk már korábban, hogyan kell eladni az autót, mégis buta, rosszul feladott hirdetésektől hemzseg a net. Aki nem bírja megfogalmazni élesben a hirdetés szövegét, írjon piszkozatot, és elemezze a mondatokat, hogy az adott mondattal mit akart kifejezni. Megvan-e az alany és az állítmány, vannak-e írásjelek, van-e a mondatnak eleje és vége. Azon még gondolkozom és külső segítséget is bevontam, hogy megfejtsem, miért szokás NAGY BETŰKKEL ismét felsorolni a megjegyzésekben az autó extráit. Valaki azt gondolja, ha kétszer írja le, hátul is lesz elektromos ablakemelő a kurblis helyett?

A szakszerűség nagyon fontos. Egyesek annyira szakszerűek szeretnének lenni, hogy még az elírás és tévedés jogát is fenntartják. A felesleges mondatok netovábbja. A hirdetőnek felelősséget kell vállalni a hirdetés szövegéért, és ha az eltéréseket nem tisztázzák az adásvételi szerződésen, a későbbiekben felelősségre vonható a valótlan állításokért, nem létező tempomatért és ülésfűtésért.

Hasonló a helyzet az alapvető szavatossági jogokról való lemondatással. Lehet, hogy nem szeretnének vállalni, de ha baj lesz, ez a mondat a hirdetésben nem mentesíti őket.

Nézzük az újabban megjelenő standard szövegeket.

Koppanásmentes futómű: Nyilvánvalóan a nem lógó, azaz kopogásmentes futóműre gondol. Tehát arról van szó, hogy nem akarja megölni a vásárlót a kopott, kiszakadás határán lévő gömbfejekkel. Ez korrekt, de még korrektebb lenne, ha műszaki hibás autót - lógó futóművel - nem árulnánk, ahogy bármi mást sem adunk el hibásan hibátlanként.

Hibakódmentes motor: A hibakódmentesség a motor jelzős szerkezete lett. Ez megint egy nesze semmi, fogd meg jól, mert ki és mikor olvasta ki, és mikor volt hibakódmentes? Nem jelent semmit, de szakszerű. Biztos egy állapotfelmérő lap is csatolva van hozzá. (Nincs.)

Makulátlan: A szó különböző írásmódokkal szerepelhet, a betűk felcserélhetők, sőt hozzá is tehető, így lesz az autó makuláltlan. A közös, hogy aki leírja, nem igazán tudja, mit jelent. 

Patika: A makulátlan bővített szinonimája, csak általában jobban sikerül leírni. Az autó nem roncs, hanem patika. Eredetileg a tisztaságra utalt, de a szleng kibővült, már az ocsmány, koszos autó is patika, ha egy kicsit jobb, mint a szomszéd bontószökevénye.

Csalódásmentes: Lehet az autó is, a vétel is: nagy ütőkártya, mert csalódni senki sem szeretne, pedig fog. Valami miatt biztos.

Kategóriaváltás miatt eladó: Inkább egy olyan kategóriát szeretnék, ami nem pénznyelő és megbízható.

A képek magukért beszélnek: Akár igaz is lehetne, ha nem bemozdult mobillal, ellenfényben lennének fotózva, ugyanis akkor látszana a szétdőlt küszöb és a szeles Balaton hullámosságú ajtó.

Garantált kilométer: Ez mindig igaz, csak nem lehet tudni, mennyi a garantált, és vajon ki garantálja? Általában sajnos nem annyi.

Elnyűhetetlen legenda: Eladó ez az elnyűhetetlen legenda, általában 90 lóerős VW tdi motor, vagy W124-es Mercedes, és igaz is: már nagyon sokan próbálták elnyűni, látszik is rajta. De ebből is megpróbálunk előnyt kovácsolni.

Sosem hagyott cserben: Ez a minimum a 21. században. Mintha azt írná a feleség a férjéről, hogy nagyon megbízható, még soha nem próbálta megölni.

Jellemző még az érzelmi húrok pengetése. Nagyon sokat gondolkodtam, de áruba bocsátom a kedvencemet. Ez az ami senkit sem érdekel. Mindenki olcsón akar jó autót venni, az egyéni szociális háttér nem lényeges.

Óriási trükk még a felnimániások hirdetései, akik az autóra az autó értékével szinte megegyező felnit raknak, gyönyörű fotókat készítenek, mindenki remegve nyitja meg a hirdetést ahol - jó esetben - elolvashatja, hogy az autó a gyári lemezfelnikkel ennyi, a képen a felni nem eladó. Tehát olyat ábrázolunk, ami nincs. A társkereső képen a szép cici csak photoshop, valójában nincs és nem is lesz.

A folyamat, a nepperszleng elterjedése is érdekes, valószínűleg valaki alkalmazza, és a kollégák átveszik. Nyilván ők is olvassák a hirdetéseket, ahogy a magánszemélyek is, megtetszik nekik a menő duma és alkalmazzák. Ez aztán futótűzként terjed, minden tizedik használt, de pár éves autó hibakódmentes lett. A kicsit régebbieknek meg koppanásmentes lett a futóműve. Még ha árkot ugrunk, akkor is.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.