Csalós dízel a nem csalós ellen

2016.08.08. 17:26

Két ugyanolyan Passat, még a szín is stimmel. Egyiken még a csalós szoftver fut, a másikat már megjavították. Azóta többet fogyaszt, mondja László 1, aki bő három év alatt több mint 120 ezer kilométert tett bele. Megversenyeztettük a frissítés előtt álló autóval.

Mindenkinek László a neve a Totalcar tanúvédelmi programjában, amelyben olyan bevállalós olvasók vesznek részt, akiknek esetleg kellemetlenségeik adódhatnának, ha kiderülne, ők szivárogtatták az információt. Mai történetünkben két László is szerepel, akiknek a sors egy-egy céges Passatot juttatott, abból a szériából, amelyen éveken át csalós szoftver futott. László 1-nek már nem, László 2-nek még igen, mivel a visszahívási akció óta nem járt szervizben az autója.

Mi ez a csalós ügy?

A VW csoport bizonyos típusoknál olyan motorvezérlő szoftvert használt, amely felismerte, ha éppen mérik. Ilyenkor jó fiúként úgy viselkedett, hogy teljesítse a kipufogógázra vonatkozó szabványokat, ám a valóságban másképp vezérelte a motort, amely az egészségre káros nitrogén-oxidokból a megengedett Euro 5-ös határérték többszörösét juttatta a levegőbe. Így ment ez éveken át. Összesen 11 millió ilyen VW-konszernes autó készült. Tavaly borult a bili, a botrány messzire gyűrűzött. A VW vezetőit látványosan lecserélték, a felelősöket még most is keresik.

A Volkswagen az elmúlt hónapokban kidolgozta a javítási intézkedéseket, amelyekkel az érintett motorokat szabályossá tudja tenni. Ez Európában többnyire egy szoftverfrissítésben merül ki a motorvezérlőn, illetve bizonyos modelleknél egy műanyag rácsot szerelnek a légtömegmérő elé. Ezeket a módosításokat a német hivatalok elfogadták.

Mindkét László alapvetően elégedett a Passattal, sőt. Előző céges autójuk is Passat volt, valószínűleg a következő is az lesz. Sokéves tapasztalat és kilométerek százezrei alatt alakult ki bennük a vélemény, hogy jó a termék. Tökéletes autó nincs, ezt tudják, voltak is bajok, kellemetlen esetek, de az összkép mégis pozitív.

László 1 nem is panaszkodik, csak a tényeket közli. Egy kisebb karosszériasérülés miatt vitte szervizbe az autóját, ennek javítását kérte. Miután visszakapta, szokásos külföldi útjára indult, ahová évente többször is jár. Ugyanabba a városba, ugyanazon az útvonalon, sőt, ugyanott is szokott tankolni. Egyszer, indulás előtt, ugyanis a közel ezeregyszáz kilométert egy tankkal szokta megtenni, pont kiér utántöltés nélkül, biztonsági tartalékkal. Ezúttal száz kilométerrel a cél előtt kifogyott az üzemanyag. Visszafelé ugyanúgy, és azóta minden útján fél-egy liter közötti, néha még nagyobb többletfogyasztást tapasztal.

Miután hazatért, megkereste a szervizt a problémával. Felvilágosították arról, amit sejtett: a Passat megkapta a szoftverfrissítést. Még egyszer átvizsgálták az autót, a vezetett hibakeresés nem köpött ki semmilyen rendellenességet, úgyhogy az ügy lényegében el van intézve. A szerviz szerint László 1 autója rendben van.

A Porsche Hungaria válasza

A műszaki intézkedéseket a szervizek nem automatikusan, hanem csupán a tulajdonos vagy az üzembentartó hozzájárulásával végzik, így „kéretlen” átszerelés nem valósulhat meg. Amennyiben a tulajdonos nem kéri az átszerelést, erről a szerviz műhelyben nyilatkozatot szükséges aláírnia.

László 1-et is inkább a tudományos érdeklődés vezette hozzánk, bár jól esett volna neki, ha legalább tájékoztatják arról, hogy elvégezték a szoftverfrissítést. A többletfogyasztást, bár nem örül neki, hajlandó elfogadni, de úgy érezte, miután visszaült az autójába, mintha másképp is menne. Úgyhogy fogtunk két kamerát, kimentünk László 1 és László 2 autójával a pályára, és megversenyeztettük őket.

Azonos a típus, a motor, a váltó, még futásuk is hasonló: László 1 Passatjában 126 ezer kilométer van, László 2-ében 158 ezer. Még a gumik mérete, sőt típusa is ugyanaz, a guminyomásokat ellenőriztük. Egyedül a felszereltségben van különbség a két autó között, László 2-é sportfutóműves, ami minimális ültetést is jelent. Ennyi mérési hibát szerintem elfogadhatunk.

Hogyan öregszik a Passat

Már csak kíváncsiságból is lejátszottam fejben egy összehasonlító használttesztet a közkedvelt négyéves Passatokon. Amelyiket többet használták városban, annak 126 ezer kilométer alatt már megfáradt a kuplungja, meglötyögősödött a váltója, de annyira, hogy az egyesből néha hármas lett. Mindkettőnek ugyanott szakadt ki az üléskárpitja, ahol az ember beszállásnál érinti a támlát.

Az autópályás, 158 ezer kilométeres viszont még egészséges, masszív benyomást keltett, főleg a gyári sportfutóművel és sportülésekkel, amelyek meglepően megváltoztatják a Passat papás karakterét, élénk, közvetlen, abszolút belevaló vezetési élményt ad.

A Porsche Hungaria válasza

Ugyanakkor a Porsche Hungaria ellenben kiemelte, hogy a szoftverfrissítés eredményeképpen, az NOx károsanyag-kibocsátás olyan szintre csökken majd az érintett autókban, amely teljes mértékben megfelel az előírt korlátoknak. Ezt a német közlekedési hatóság is igazolta.

Meglepő eredményre jutottunk: a rugalmassági versenyt, több sebességfokozatban, több kezdősebességgel is jellemzően a szoftverfrissített Passat nyerte. Alacsony fordulaton szinte mindig elhúzott, akár egy fél autóhosszal is, ami azért – legyünk őszinték – elhanyagolható. Ha magasabb fordulatról indultunk, gyakorlatilag nem lehetett kimutatni érdembeli különbséget.

Vagyis kijelenthetjük, hogy a teljesítmény nem változott, negatívan biztosan nem. Ha körülnézünk a nemzetközi sajtóban, ebben nagy az egyetértés, minden másról viszont lehet ezt is, azt is olvasni. Különböző teszteken mértek már Amarokot, Golfot és Passatot is, a kétliteres motor különböző változataival. Az Auto Zeitung például kisebb fogyasztást is ki tudott mutatni a Passatnál, az Auto, Motor und Sport viszont 0,5-0,7 literrel többet mért az Amaroknál. László 1 is hasonló többletfogyasztást tapasztal, attól függően, országúton, autópályán vagy városban jár.

A Porsche Hungaria válasza

Porsche Hungaria ellenben azt hangsúlyozta, hogy a szoftverfrissítés eredményeként nem történik semmilyen változás a motor teljesítményében, a hitelesített üzemanyag fogyasztásban és az érintett gépjárműre vonatkozóan korábban közzétett, egyéb műszaki adatokban sem. Az erre vonatkozó mérések megbízhatóságát szavatolja, hogy az erre vonatkozó mérések a KBA felügyelete mellett zajlottak. Ezt támasztják továbbá alá azok nagy mintaelem-számú teszten alapuló, független és minőségbiztosított mérések is, amelyeket az ÖAMTC és az ADAC végeztek el.

A nitrogénoxid-kibocsátásról az autóklubok, ahogy a hivatalok is, a hivatalos mérési ciklusban változatlan eredményekre jutottak a szoftverfrissítés után. Vagyis az új szoftverrel ugyanúgy teljesíti a motor a kibocsátási értékeket, mint azelőtt a csalós verzióval. Valós körülmények között, közúton mérve viszont megint csak eltérő eredmények születnek, amelyek nem mindig igazolják, hogy a valóságban kevesebbet szennyez az autó az új szoftverrel.

Minden valamire való teszt megemlíti, amit én is fontosnak érzek: egyetlen autó mérése alapján sosem szabad általános érvényű következtetéseket levonni. Itt ráadásul használt autókról van szó. A motor állapota, kopása, a részecskeszűrő aktuális eltömődöttsége, és még számos egyéb paraméter befolyásolhatja a teljesítményt, fogyasztást. Ám László 1 hosszú távú tapasztalatát az elmúlt 4-5 ezer kilométeren elfogadhatjuk viszonylag hiteles eredménynek, még ha csak egyetlen autóról is van szó.

Passatos sztorik

A két összehasonlított Passattal eddigi életük során nem volt sok gond, az egyiken vízpumpát kellett cserélni, a másiknak az akkuja ment tönkre. Utóbbi eset azért alakult kacifántosan, mert a szerviz nem akarta elismerni a hibát, ezért László úgy döntött, minden alkalommal kihívja az assistance-t, amikor nem indul az autó. A harmadik kivonulás után inkább mégis szervizbe vitték, és kicserélték az akkumulátort, bár nem a legelegánsabb megjegyzések közepette.

A másik történet még egy előző generációs Passatról szól, egy PD TDI-ről, amelynél bajok voltak a PD-elemekkel. Az első tönkremenetel után szembesült László a ténnyel, hogy ezeket garanciálisan egyesével cserélik, amikor tönkremennek, pedig tuti, hogy a többi is meg fogja adni magát, a kérdés csak a mikor és hogyan, de az szinte biztos, hogy az autó indíthatatlanná válik. A második PD-elem éppen Németországban szállt el, ahol az autópálya szélén a zord német télben hat órát kellett várni fűtés nélkül a mínuszokban, mire megérkezett a mentés. Külön érdekesség, hogy számla szerint Németországban olcsóbban cserélték a PD-elemet, mint itthon.

Mindkét László ettől függetlenül elégedett a Passattal. Kiemelik a gyors szervizt, hogy általában egy nap alatt kész az autó, ami rendkívül fontos az üzleti használatnál. A szervizek szolgáltatási színvonalával már kevésbé elégedettek, most például a karosszériajavítás után másodszor kell visszavinni a Passatot, mert még mindig nincs jól összerakva, de az autót mindketten szeretik.

László 1-et leginkább az bosszantja, hogy nem tájékoztatták arról, hogy szoftverfrissítést fognak végezni autóján, csak miután utólag a többletfogyasztás miatt rákérdezett. Noha a gyári álláspont szerint semmi sem változik, neki mások a tapasztalatai. Az a kérdés is megfogalmazódott benne, mi történik hosszú távon a részecskeszűrővel, a szívórendszerrel, hiszen most vélhetően más arányú a kipufogógáz-visszavezetés, és a többletfogyasztás megváltozott befecskendezésre utal.

A hosszú távú hatásokról még nem tudhatunk semmit, de ebből a gyártónak valószínűleg már nem lesz problémája. Az érintett autókról hamarosan lejár a 2+2 év garancia, onnantól pedig márkaszervizbe is csak elvétve viszik őket. A Volkswagen alábbi válaszából az is kiderül, hogy Magyarországon – ellentétben Németországgal – nem kötelező a frissítés, sőt, egyelőre semmi nem utal arra, hogy a csalós szoftveres autókat mifelénk kitiltanák a forgalomból.

A Porsche Hungaria válasza

A Porsche Hungaria mindenképpen javasolja a szoftverfrissítések elvégzését, ugyanis nem zárható ki, hogy az illetékes – külföldi, esetleg hazai – hatóságok a későbbiekben korlátozhatják a gépjármű további használatát, ha nem végezték el a szükséges műszaki intézkedést a gépjárművön. Azok a gépjárművek, amelyeken a szóban forgó műszaki intézkedést elvégezték, korlátozás nélkül vehetnek részt a forgalomban a jövőben is.

Mielőtt átadnám a szót a Volkswagen magyar képviseletének, amelyet megkérdeztünk az ügyről, még ide kívánkozik egy fontos információ a tisztánlátás végett. A botrány kirobbanása után rengeteg márka sok-sok típusát végigmérték világszerte, és kiderült, hogy a legtöbb modern dízel a szabványokban előírt nitrogénoxid-mennyiség többszörösét bocsátja ki reális körülmények között. A mérés, amellyel megállapítják a hivatalos értékeket, egyszerűen alkalmatlan a feladatra, például az autópályatempó teljesen hiányzik belőle, ahol László a fogyasztásbeli különbséget leginkább észlelte.

Ám a többi gyártó meg tudta oldani csalós szoftver nélkül, hogy a szűk, egyáltalán nem reprezentatív mért tartományban megfeleljen a motor. A valóságban aztán egészen más dolgok jönnek ki a csövön, csalás ide, szoftverfrissítés oda. Sőt, a benzineseknél is, de ez már egy egészen más téma.

Az egész történet végén egyetlen kérdés vetődik fel, a legfontosabb, amelyre talán sosem kapunk választ. Ha ugyanazon a motoron lehet olyan szoftvert futtatni, amely bármilyen hátrány nélkül tudja ugyanazt, mint a csalós, de megfelel az előírásoknak, miért nem egyből azzal hozták ki?

A Porsche Hungaria általános állásfoglalása a TDI-visszahívásról

Mindenekelőtt lényegesnek tartjuk, hogy a Volkswagen a nitrogénoxid-kibocsátási ügy kapcsán a VW Passat gépjárműveken elvégzendő műszaki intézkedéseket a Volkswagen AG előzetesen bemutatta a német Szövetségi Közlekedési Hatóságnak (KBA), amely hatóság alapos vizsgálatok után a Volkswagen AG által javasolt intézkedéseket teljes mértékben jóváhagyta. A VW Passat típusú gépjárművek esetében a típusjóváhagyást a KBA bocsátotta ki (nemzetközi szinten), emiatt van annak jelentősége, hogy ez a hatóság egyetértett a műszaki intézkedések módjával, tartalmával és szükségességével.

A fentiek alapján a Porsche Hungaria a Volkswagen-csoport márkáinak hazai importőreként a Magyarországon forgalomba hozott gépjárművek esetében is arra törekszik, hogy a jóváhagyott műszaki intézkedéseket elvégezzék az érintett gépjárműveken. A Volkswagen-csoport ezen törekvését a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) is támogatja, a visszahívási akció magyarországi meghirdetéséről a Volkswagen csoport magyarországi importőre előzetesen tájékoztatta az NKH-t is.

A Volkswagen a következő műszaki megoldásokat dolgozta ki:

  • Az 1,6 literes EA 189 kódú motor esetében közvetlenül a légtömegmérő előtt rögzítünk egy úgynevezett „áramlás átalakítót”. Ez egy háló, amely lecsillapítja a légtömegmérő előtt örvénylő légáramot és ezzel optimalizálja a légtömegmérő mérési pontosságát. Emellett szoftverfrissítésre is sor kerül ilyen motorral rendelkező járműveken. Ezek a műszaki intézkedések várhatóan egy óránál kevesebb munkaidőt vesznek igénybe egy Volkswagen márkaszerviznél;
  • Az 1,2 és 2,0 literes motorok esetében csupán szoftverfrissítésre van szükség, amely mindössze fél órányi munkával megvalósítható egy márkaszerviznél.

A fenti intézkedések eredményeképpen a NOx károsanyag-kibocsátás olyan szintre csökken majd, amely teljes mértékben megfelel az előírt korlátoknak.

Továbbá lényeges, hogy a fenti műszaki intézkedések megvalósítását nem történik semmilyen változás a motor teljesítményében, a hitelesített üzemanyag fogyasztásban és az érintett gépjárműre vonatkozóan korábban közzétett, egyéb műszaki adatokban sem. Az erre vonatkozó mérések megbízhatóságát szavatolja, hogy azok a KBA felügyelete mellett zajlottak. A márkaszervizekben a műszaki intézkedések elvégzését követően az ügyfelek (erre vonatkozó kérés esetén) minderről tanúsítványt kapnak, amely taralmában és formájában megegyezik a Volkswagen gyár ide vonatkozó igazolásával.

Mindezek alapján tehát az üzemanyag-fogyasztást nem befolyásolják hátrányosan a kidolgozott műszaki intézkedések.

A dízel motorokkal szereltVW Passatok kapcsán a műszaki intézkedések elvégzése megfelelő ütemben halad Magyarországon is. A magyarországi importőr vevőszolgálata már értesítette az EA 189 kódú motorral szerelt mintegy 5000 magyarországi VW Passat tulajdonost. Eddig közülük 470 autó kapcsán valósult meg a műszaki intézkedés, természetesen továbbra is várjuk a tulajdonosok szervizekben történő jelentkezését.

A műszaki intézkedéseket a szervizek nem automatikusan, hanem csupán a tulajdonos vagy az üzembentartó hozzájárulásával végzik, így "kéretlen" átszerelés nem valósulhat meg. Amennyiben a tulajdonos nem kéri az átszerelést, erről a szerviz műhelyben nyilatkozatot szükséges aláírnia. Jelenleg azok az autók is részt vehetnek a forgalomban, amelyeken a kidolgozott műszaki intézkedéseket nem végezték el. Azonban mindenképpen javasolt a műszaki intézkedések megfelelő ütemezéssel történő elvégzése, ugyanis nem zárható ki, hogy az illetékes – külföldi, esetleg hazai – hatóságok a későbbiekben korlátozhatják a gépjármű további használatát, ha nem végezték el a szükséges műszaki intézkedést a gépjárművön. Azok a gépjárművek, amelyeken a szóban forgó műszaki intézkedést elvégezték, korlátozás nélkül vehetnek részt a forgalomban a jövőben is.

A műszaki intézkedések megvalósítása zökkenőmentesen halad, ügyfélmegkeresések is csupán elszórtan érkeznek a magyar importőrhöz. A beérkező megkeresések is főképpen információkérések, amelyeket a magyarországi importőr vevőszolgálata eddig kivétel nélkül, megnyugtatóan meg tudott válaszolni.

Bár a műszaki intézkedések időigénye csekély, a márkaszervizeknél a műszaki intézkedések kivitelezésére jelentkező autótulajdonosok a javítás időszakára csereautót ajánlanak fel, illetve szerviz vouchert vagy ingyenes átvizsgálást is választhatnak. A Volkswagen ezt a lehetőséget az ügyfelei mobilitásának biztosítása érdekében ajánlja fel.