Mennyi erő maradt a 20 éves Audiban?

2016.09.19. 07:37

Kedvenc holland autós újságom, az Autoweek oldalán évek óta fut az Op de rollenbankvagyis A próbapadon című sorozat. Az egyes epizódokban megérkezik a tulajdonos a görgős fékpaddal felszerelt műhelyhez, aztán felparkol a Subarujával, vagy éppen egy Volkswagen Lupo 3L TDI-vel, és pár percen belül kiderül, mennyi erő maradt a motorban néhány százezer kilométer után.

Pontosan ilyen fékpadi méréseket végeznek nap mint nap a budapesti Autókorbelnél, ahol első- és hátsókerék-hajtású, illetve összkerekes autókat is fogadnak, legfeljebb 800 lóerő teljesítményig. Szerettük volna tudni, hogy az idők során változott-e a Rulettkerék 4. húszéves Audi A6 2.5 TDI-jének névleges teljesítménye, és azt is, hogy pontosan hogyan épül fel a motor nyomatéka, mert ez is előrevetít valamit a további teendőinkkel kapcsolatban.

A gyár 140 lóerőt ad meg percenként 4000-es fordulatnál, az öthengeres legnagyobb forgatónyomatéka pedig 290 newtonméter, 1900-as fordulatnál, mindez a motor főtengelyén mérve. A hajtott kerekek alatt száguldó görgőkön végzett mérés után, a hajtási veszteséget figyelembe véve számolták ki a valós értékeket.

Nem teljesen kockázatmentes egy 240 ezer kilométert futott öreg autót így megjártatni, de a mérést végző Dániel szerint csak azok kerülhetnek bajba, akik sem vezérlést, sem motorolajat nem cserélnek hasonló korú autójukon, mielőtt a padra viszik. Egy lekötözött Avant, óriási zaj, és a mérés izgalmai egyben, itt, hogy jól kezdődjön a hét: