Szolnoki streetfighterek, ki akar minket legyorsulni?

2016.10.06. 12:12

Későn értünk Kalocsára, későn indulunk Szolnokra. A szállodai fali töltő nem siette el, Sipiéknek egy komplett rádióműsor és egy kalocsai újságíró látogatása is belefért a reggelbe. Még arra is jutott idő, hogy megtudjam, a helyiek szerint is giccs a kalocsai minta, illetve, hogy a régi kalocsai sokkal elegánsabb, mint ez a színes parádé. És tényleg, sokkal. A szállásunk neve pedig azért Pilvax Hotel, mert '48-ban innen indult a környék népe Pestre, a Pilvaxba a forradalom lendületében.

140 kilométer hatótávval indultunk neki a 144 kilométerre lévő Szolnoknak, de már tudjuk, hogyan kell kitermelni azt a különbözetet. Na, de a lényeg: megvan a szolnoki feladat. Három helyi autós srácot kell összegyűjtenünk, akiket kihívhatunk egy szolid gyorsulásra valami erre alkalmas részén a városnak. Jelentkezni a Facebookon, ennek a posztnak a kommentmezőjében lehet délután négy óráig. Csak 108 lóerősek vagyunk, de az első tízmétereken meglepünk bárkit. Gyertek!