Villanygyorsulás: lenyomtak, lenyomtuk

2016.10.07. 08:04

A kalocsai késői indulás után szpottolnivalóban dús utunk volt. Kiskőrösön a Közúti Szakgyűjtemény, munkanevén az Útkaparó Múzeum úthengere, meg persze Petőfi szülőháza miatt kellett előkapni a fényképezőgépet, aztán Bócsán láttunk olyat, amibe minden műértő szeme belekönnyezik.

Az olajszőkítő naiv művészet csúcsa ez a falfestmény, ami minden fontos elemet tartalmaz, ami egy kilencvenes években olajügyekkel eredeti tőkefelhalmozó vállalkozó életében fontos lehet: a nafta szállításához szükséges, minőségi tankerek gurulnak az alföldi hegyek közt lebukó nap fényében, középen a vásárolt rendszámos varjúfekete bálnamercivel. Már csak ennek a korlenyomat műnek az élvezetéért érdemes egy alföldi túrát tenni – és akkor még a benzinkút-csárda komplexum kertjében kiállított Li–2-esről még szót sem ejtettünk.

Kimustrált szovjet repülőgépből kijutott tegnapra, bőven: Kecskeméten még elhajtottunk egy körforgalmat díszítő, gyönyörű MiG–21-es alatt is. Ilyen szárnyas kályhacsövek repkedtek itt a kecskeméti katonai reptéren, de manapság a felszálló Gripenek hajtóműzajától lesz libabőrös az ember – most is hallhattunk egy géppárt felszállni.

Szolnokon már szinte magától gurult a töltőhöz a Soul, most dugtuk rá erre a chademóra harmadszor a gépet. Épp csak megnyomtuk a töltést indító gombot, már megjelentek a spontán gyorsulási versenyünkre nevezni kívánó szolnoki vagányok. Volt itt minden: családi Astra, Peugeot 2008, Citroën Saxo VTS, Yaris TS álltak a parkolóban. Mire leoldott a gyorstöltő, meg is beszéltük, hová guruljunk, ahol nincs forgalom, de van két sáv egy durva, 50 km/óráig tartó városi gyorsulási teszthez. A titkos helyszínen még csatlakozott hozzánk egy 16 szelepes GTI Golf 3, és szerencsére egy E36-os 320i is eljött, így volt hátsókerekes autó is a csapatban.

Mivel folyamatosan eset az eső, az aszfalt vizes volt, egy jó rajt többet számított a rövid távon, mint maga a nyers motorerő. És ebben a Soul nagyon is jó volt. Az első tengelyfordulattól maximális nyomatékkal dolgozó villanymotor és a kipörgésgátló elektronika együtt még a GTI ellen is ütős fegyverek voltak. A Saxo VTS és a BMW ügyesen kapta el a rajtot, motorerőben is elég jók voltak, de az elején összehozott félautónyi előnyt nem tudták növelni a rövid távon. Száraz aszfalton egész biztosan más eredmények születtek volna, de az azért sokat elmond a villanyautós gyorsulási élményről, hogy a verseny után egy próbakörre a Soulba beülő ellenfeleink mind kinyögtek egy hűb+-et. Az azonnal toló nyomaték nagyon megdöbbentő élmény még egy ilyen 110 lóerős autónál is, hiszen 285 Nm abban a pillanatban elkezd dolgozni, hogy lelépünk a fékről.

A padlógázas gyorsulgatások persze zabálják az akksit, de még így is bőven maradt energiánk, kis tartalékkal nekiindultunk a Tiszafüredig tartó útnak. Már több olyan etapunk is volt (a Kalocsa-Szolnok is ilyen volt), ahol a fűtéssel is spórolni kellett, be is fagyott a fenekünk. Most a gyorsulási versenyen átfagyott tagjaink miatt erről szó sem lehetett, bedurrantottuk a villanykályhát. Amivel nem is lett volna gond, ha a fegyverneki szakaszon nem szopjuk be megint az útfelbontást. Illetve azzal számoltunk, hogy ott egy kicsit megakadunk, hiszen hétfőn már kétszer is araszoltunk itt, de arra gondoltunk, este már nem lesz akkora a dugó. Hát, ez valahol igaz is volt, mert nem akkora volt, hanem tízszer akkora. Fél órán át szinte egy métert sem mentünk. Gondolom, elromlott a forgalomirányító lámpa, emiatt volt az, hogy hosszasan se a mi sávunk nem mozdult, se szemből nem volt forgalom. Ezért is lehetett, hogy mikor mégis megmozdultunk, már két láthatósági mellényes rendőr karjelzéseire kezdett oszlani a dugó. Viszont eddigre a tartalékunk csak 7 kilométer maradt, ami azonnali fűtés lekapcsolást eredményezett.

Kivételesen még vacsoraidőben – értsd, kilenc előtt – értünk a szállásunkra, természetesen a Balneum hotelben sem okozott gondot, hogy találjunk egy konnektort az éjszakai töltéshez. De gyanítom, most sem fogunk tudni túl korán elindulni, nagyon kevés áram maradt az akksikban, ha rendes hatótávot akarunk, hagyni kell a gépet, hadd töltsön. Ki tudja, péntekre milyen feladatot találtak ki a drága kollégák.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.