2017.01.02. 13:57

Új év, ismét új szabályok a közúti közlekedésben. Néhány már a mai naptól érezteti hatását.

Megszűnik az NKH és a KEKKH

Ne csodálkozzon, ha 2017-től egy-egy Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH) vagy a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalától (KEKKH) várt levelet egy teljesen más, nagyobb állami szervezettől kap majd meg. Ettől az évtől a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumba olvad az NKH, a KEKKH-t pedig a Belügyminisztérium kebelezi be.

Úgy tűnhetett, ezek lesznek a legnagyobb változások az idei évtől, azonban a jelek szerint mindezek csak szervezeti változásokat jelentenek: nekünk, autósoknak nem hoz különösebb újdonságot az átszervezés. Az NFM szerint az átalakítások nem okozhatnak problémát az ügyintézésben, csupán megváltoznak az ügyintéző hatóságok nevei.

Korábban a KEKKH felelt az állandó és ideglenes rendszámtáblák kiadásáért és ez a szerv tartotta nyilván az autók vizsgákon és átíratáskor rögzített kilométeróra-állását is. A 2007-ben létrejött NKH pedig többek között ellenőrizte a földi, vízi és légi járművek átépítésének szabályosságát és az közutak állapotát.

Egyszerűbb lesz jogosítványt szerezni

Január 1-jétől elviekben könnyebbé válik a B kategóriás jogosítvány megszerzése. A forgalmi vizsga során a korábbi néggyel ellentétben már csak két kötelező manővert kell majd végrehajtania a vizsgázóknak, amelyekkel járműkezelési készségét mutathatja meg mindenki a vizsgabiztosoknak. A változtatást az indokolta, hogy a gyakorlati vizsga 50 perces időtartamából gyakran sok időt vett el a manőverek végrehajtására alkalmas helyek keresése, és ez feltartotta a többi autóst is. A változtatástól azt remélik, hogy jobban felmérhetővé válik majd a jogosítványra pályázók valós tudása az átlagos forgalmi helyzetekben.

Új megyei matrica

Tovább csökken azoknak a megyéknek a száma, ahol korlátlanul, díjfizetés nélkül autózhatunk a legfontosabb útvonalakon. A Hegyfalu-Csorna szakasszal Szombathelyig teljes hosszban elkészült M86-os fizetős útszakasz lett 2017-től, így már Vas megye is felkerül a megyei matricával használható utak listájára. A díjak nem változtak, így az egyik legnépszerűbb, személyautókra érvényes D1-es, 10 napos matrica ára továbbra is 2975 forint marad. Az éves megyei matricáért sem kell többet fizetnünk, mint 2016-ban: a D1-es 2017-ben is változatlanul 5000 forintba kerül.

Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyékben továbbra sincs fizetős útszakasz.

Valószínűleg megszűnik az elektromos autók cégautó- és gépjárműadó-mentessége

Bár még csak törvényjavaslat jelzi, de vélhetően az év folyamán megszűnhet az elektromos autók számára éppen csak negyed éve bevezetett cégautó- és gépjárműadó-mentesség. A nemzetgazdasági miniszter 2016 októberében benyújtott törvényjavaslata szerint az érintett kedvezmények forintban vehető haszna kicsi, viszont túl nagy adminisztrációs terhet ró mind az alanyokra mind az adóhatóságra, így a rendelkezés a hatékonyságnövelés érdekében hatályon kívül kerülhet.

Szürkülhet végre a rendszám?

Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy milyen problémákkal kell szembenéznie annak, aki szabályosan szeretné szállítani kerékpárjait az autója hátuljára szerelt csomagtartón. A félreérthető feltételeket kívánja rendbe tenni a biciklitartókra helyezhető plusz rendszám, amire egyelőre áprilisig még biztosan várni kell, mivel a jogszabályi rendelkezéseket még nem fogadta el a kormány. A javasolt előírások alapján a rendszámtábla alapszíne szürke, karakterei és a keret színe fehér lesz. (A szín már önmagában is kérdéseket vet fel, hiszen egy fehér szám elkoszolódva könnyedén beleolvadhat a szürke háttérbe - a szerk.)

Az új plaketteket a régi és új típusú (magyar és európai zászlós) rendszámtáblával rendelkező gépkocsihoz is ki lehet majd adni, de maga a szürke rendszám uniós lesz.

A gépkocsi rendszámának eredeti karaktereit tartalmazó külön rendszám gyártását az igénylést követően engedélyezni kell, elkészülte után veszik nyilvántartásba és jegyzik be a forgalmi engedélybe. A kiadásért várhatóan 5500 forintot kell majd fizetni, regisztrációs matricára viszont nem lesz szükség. Elvesztés esetén a tábla utángyártását akár többször is engedélyezik, az autó átrendszámozásakor azonban a szürke rendszámot is le kell adni, helyette az 5500 forint megfizetése mellett új igényelhető.

2017-től kötelező online pénztárgépet szerelni a taxikba

Sok más terület mellett idén januártól már a taxisoknak is kötelező online pénztárgépet szerelni az autójukba. A Nemzeti Gazdasági Minisztérium közleménye szerint az online pénztárgép a költségvetés mellett az érintett szektorok tisztességes szereplőinek érdekét védi, a gazdaságfehérítés leghatékonyabb eszköze, amely az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerrel (EKÁER) együtt két év alatt több mint 420 milliárd forintot hozott a költségvetésnek.