El tudod oltani, ha ég a kocsid?

2017.02.14. 10:08 Módosítva: 2017.02.14. 16:56

A saját teherautómban van ugyan porral oltó, de az a kocsival együtt jött, így nem lehet azt mondani, hogy nagyon elővigyázatos volnék. Amikor hozzánk került tesztre egy pont ugyanilyen, egykilogrammos készülék, felmerült a kérdés: mire jó? És nézzük tovább, mire jók azok, amiket kötelezően kell tartani a teherautóban, buszban, munkagépben? Vagy mire jók a tűzoltó-spray-k?

Gyorsan felhajtottunk néhány tűzoltóeszközt, így jött a 2000 forint körüli borotvahab-jellegűtől a csúcskategóriás, kerekeken guruló tömegoszlatóig mindenféle. Igen ám, de nem elég látványos, ha fémtálcában gyújtogatunk, mégiscsak autós lap lennénk. Kellett egy autó. Olvasóink nem ismernek lehetetlent, így fél nap alatt lett is egy, és még csak nem is roncs.

A szebb napokat is látott, de még egészen egyben lévő Renault R21-es a saját lábán gurult a helyszínre, hogy aztán okulásunkra a lángok martalékává váljon. Az olcsóbb tesztkészülékeket saját magunk szereztük be különböző boltokból, míg a komolyabb eszközöket az Országos Tűzvédelmi Szolgáltató Kft. képviseletében Sánta Tamás bocsátotta rendelkezésünkre, szakértelmével együtt. És most jöjjenek a készülékek. 

Mik azok a jelek a poroltón?

A tűzoltókészülékeken betűkkel jelölik, milyen tűz oltására alkalmasak. Ezenkívül feltüntetik a tűzoltási teljesítményt is, ami egy szám az adott oltási osztály betűje előtt. Ez például A kategóriánál azt jelzi, milyen hosszú szabvány farakást lehet eloltani (pl: 34A - 3,4 méter) vele, míg B kategóriánál, hogy hány liter égő folyadékot. Minél nagyobb, annál jobb.

Tűzoltási osztályok:

  • A: szilárd anyagok (pl.: fa, papír)
  • B: folyékony anyagok (benzin, festék)
  • C: gázok (PB, acetilén)
  • D: fémek (magnézium, alumínium)
  • F: sütésre, főzésre használt anyagok (olaj, zsír)

Prevent tűzoltó aerosol, 600 ml,  2125 Ft

Hivatalosan nem tűzoltókészülék, konyhába nem jó, mert vízbázisú. Emiatt kocsiba sem való, mert megfagy. Mivel nem túl nagy a hatótávolsága, viszont viszonylag hosszan működik, így talán kiránduláskor a maradék parazsat lefújni jó vele. 

Reinold Max Stop Fire (3A 21B 5F), tűzoltóspray, 750 g,  4000 Ft

Már van minősítése, de ez sem tűzoltókészülék. Elsősorban lakásba vagy kempingezéskor jó, ha tartunk ilyet, mert nem vízbázisú, így alkalmas konyhai tüzekhez is. Viszont nincs C-s minősítése, így a lángoló PB palackot ne ezzel oltsuk. Egyszer lehet használni, nem utántölthető.

Anaf porral oltó (5A 34B C), 1kg, 1999 Ft

Ez már hivatalosan is tűzoltókészüléknek számít. A rajta lévő adatok szerint fél köbméternyi szabvány fahasábot, vagy 35 liter égő folyadékot lehet vele eloltani. A tapasztaltak alapján autótüzeknél jobb, mint a semmi, ha a kezdő tűznél pont a kezünk ügyében van, tud segíteni. Nagyon rövid a működési ideje. Az utántöltés nehézkes a kombinált hajtóanyag miatt, de kedvező ára miatt valószínűleg úgyis mindenki inkább vesz egy másikat. 

Anaf porral oltó (13A 89B C), 2 kg, 5490 Ft

Az egykilós modell nagyobb testvére. Működési ideje nagyjából 9 másodperc, szóval csak egészen kezdő tűzre jó. Az autónál egy égő biztosítékdobozt sikerült vele eloltani.

Bavaria habbal oltó (5A 34B 40F), 2 l, 18 390 Ft

Alapvetően konyhai tüzekhez fejlesztették ki, nem túl fickós a szilárd és folyékony alapanyagú tüzeknél. Fagyálló habbal töltik fel, ezért ha minden kötél szakad, lehet kocsiban tartani, vagy még inkább egy lakóautóban.

Bavaria Tigra porral oltó (13A 89B C), 2 kg, 8000 Ft

Mint látható, a teljesítménye megegyezik a fele olyan drága Anaf-al, viszont a működési ideje 12 másodperc, ami adott körülmények között rengeteget számíthat. Ráadásul, mint a teszt közben kiderült, a fogó sokkal ergonomikusabb kialakítású, így könnyebben ragadjuk meg. Vészhelyzet esetén a talpkiképzés miatt ablaktörésre is alkalmas.

Bavaria belső palackos porral oltó  (13A 89B C), 2 kg, 8000 Ft

Az előző 2 kilogrammos, de állandó nyomású Bavariával megegyező teljesítményű eszköz, amely a belső palackos kialakítás miatt nagyobb nyomáson tudja kitolni magából a port, így körülbelül egy méterrel messzebbről tudunk vele oltani.

Bavaria VoleX P6 XL porral oltó (55A 233B C), 6 kg, 12 900 Ft

Ez már kicsit nagy egy személyautóba, viszont totális pusztítást tudunk vele okozni a tűzfészekben, akár 24 másodpercig is. Plusz 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű teherautókban kötelező tartozék. A konkrét modell egyébként oltási teljesítményben felér egy 12 kilogrammos, hagyományos porral oltóval. Ha elfér a kocsiban, leginkább ezt venném.

És a két kakukktojás

Bavaria Magnum Foamjet habbal oltó (34A 183B), 6 l, 23 490 Ft

Belső palackos, oltóhabos eszköz, amely a spéci kék véggel nagyobb távolságra tud lőni. Más végekkel a hab terítését lehet növelni, ha lefedni akarunk. Ha kannában gyakran szállítunk nagyobb mennyiségű – de még nem ADR-nyi – üzemanyagot, nem árt, ha beszerzünk egy ilyet.

Bavaria PowerCafs habbal oltó (55A 233B), 10l

A pusztító. 300 barra sűrített levegőhöz kever vizet és habanyagot, amit a reduktoron át olyan 18 baros nyomással lő ki, 300 másodperces üzemidővel. Folyamatosan lehet szabályozni a habkeverést, így lehet a szükséges helyzethez állítani. Több levegő esetén nagyobb a takaróhatás, kevesebb levegő pedig nagyobb távolságot, erősebb sugarat eredményez. Nem kocsiba, inkább telephelyekre való, külön oktatás is jár hozzá.

Bár a személyautókban és a 3,5 tonna alatti teherautókban nem kötelező, de onnan feljebb a magyar rendeletek szerint kategóriától függően minimum egy 6 kg-os készüléket kell tartani.

6/1990.-es Köhém rendelet tűzoltókészülékekre vonatkozó része

107. § (1) Tehergépkocsin, mezőgazdasági vontatón és lassú járművön, továbbá a tehergépkocsiból és pótkocsiból, valamint nyerges vontatóból és félpótkocsiból álló járműszerelvényen, amelynek megengedett legnagyobb össztömege

a) meghaladja a 3500 kg-ot, de legfeljebb 12 000 kg

  • 1 db legalább 6 kg-os

b) meghaladja a 12 000 kg-ot

  • 1 db legalább 12 kg-os vagy 
  • 2 db legalább 6 kg-os

A, B és C tűzosztályú tüzek oltására alkalmas, szabványos, por oltóanyagú, hordozható tűzoltó készüléket kell készenlétben tartani a járműtűz eloltására.

(2)Az autóbuszon a járműtűz eloltására

a) 30 személy befogadóképességig

  • 1 db legalább 3 kg-os,

b) 31-100 személy befogadóképesség között

  • 1 db legalább 6 kg-os,

c) 100 személy befogadóképesség felett

  • 1 db legalább 12 kg-os vagy 
  • 2 db legalább 6 kg-os

A, B és C tűzosztályú tüzek oltására alkalmas, szabványos, por oltóanyagú, hordozható tűzoltó készüléket kell készenlétben tartani.

(3) Az (1)-(2) bekezdésekben meghatározott tűzoltó készülékek más oltóanyagú, de legalább azonos oltási teljesítményű hordozható tűzoltó készülékkel helyettesíthetőek.

(4) A veszélyes anyagot szállító járművön a veszélyes áruk közúti szállítására vonatkozó jogszabályban előírtaknak megfelelő, de legalább az (1) bekezdés szerinti tűzoltó készüléket kell készenlétben tartani. 

Az autótüzek változatos helyről és okból törhetnek fel, de az esetek többségében az elektromos rendszer hibájára vezethetők vissza. Mi is a műszerfal alól, a biztosítéktábla környékéről indítottuk kis teszt-tüzünket, amit Karotta sikeresen megfékezett a cikk elején említett egykilós porral oltóval. A mi példánkban, amíg csak a műszerfalat nyalogatják a lángok, és van nálunk oltóeszköz, van esélyünk, de ha már elérte a kárpitot a tűz, inkább meneküljünk, a kis poroltókkal esélytelen a harc.

Emeltük a tétet, és egy kis égésgyorsítóval (benzin) rásegítve is megnéztük, mire képes egy nagyobb, teherautókban kötelező, hat kilogrammos palack. Nem hagytuk a tüzet nagyon elszabadulni, így még mindig sikeres volt az oltás. Viszont ha már hosszabb ideig égett a tűz, csúnya meglepetés várt ránk, miután kinyomtuk a palack tartalmát. A por ugyanis nem hűt, csupán elfedi a tüzet. Ezért előfordulhat, hogy hiába alszik ki a láng, már annyira áthevültek a beltér elemei vagy az autói egyéb alkatrészei, hogy újra lángra lobban minden. Ezt a tűzoltók oltásnál hőkamerával ellenőrzik (mint az alábbi videóban 1:30-nál), hogy ahol még forró a felület, oda irányítsák egy jól hűtő vízsugarat.

Ha a motortérben kezd el égni valami, ne nagyon nyitogassuk a motorházfedelet, mivel azzal garantáltan felszítjuk a tüzet. A gyújtás levétele után csak résnyire nyitott géptető alá próbáljuk beküldeni az oltóanyagot, miközben persze mindenképp hívjuk a tűzoltókat is. Ha már intenzívebben ég a kocsi (főleg a beltér), nem érdemes hősködni, oda már komolyabb felszerelés kell, ami többnyire csak a tűzoltóknál akad. Ilyenkor csak annyit tehetünk, hogy távolabb megyünk az autótól, nem is azért, mert felrobbanhat, inkább mert cianidos gázok szabadulhatnak fel égés közben.

Kísérletünk végkövetkeztetése, hogy a spray-k a lakásba valók, de nézzük meg, mi van ráírva, nehogy a lángolva szétfröccsenő olajból jöjjünk rá, hogy nem alkalmas konyhai tüzek megfékezésére. Ha úgy döntünk, poroltót veszünk, azt olyan helyre telepítsük, ahol könnyen és gyorsan elérjük (pl: első ülés elé-alá, furgonnál két ülés közé). Nem árt tudni, hogy minden készüléket évente kell felülvizsgáltatni, és a kisebbeket nagyjából 10 évig lehet üzemben tartani.

Bár a vad lángokat nehéz megfékezni, abból biztos nem lesz baj, ha a kocsiba berakunk egy kisebb poroltót, induló tüzeknél nagyon jól tud jönni. És az oltóport még mindig jobb takarítani, mint az üszkös romokat nézni.