Miért akarjuk, hogy átverjen a nepper?

2017.07.06. 13:07 Módosítva: 2017.07.06. 16:07

Miért baj, hogy a vevők 10 évesen is hibátlan és újszerű állapotot várnak el? Dr. Vágány Tamás, a DAS Jogvédelmi Biztosító csoportvezető jogtanácsosának tanácsai évtizedes tapasztalatokon alapulnak. Pontosan tudja, milyen veszélyek fenyegetnek mindenkit, aki használt autót vesz, ezeket osztja meg sorozatában.

A vásárlással kapcsolatos tanácsaim gondolatébresztőek, a cél nem az elrettentés, hanem a józan gyanakvás megerősítése. Nem minden kereskedő maga az ördög, a magáneladók sem feltétlenül földre szállt angyalok. Az is kiderül, miért nem szeretjük az őszinte eladót, noha éppen ez az alapelvárás.

IMG 0030

A történet még mindig az adásvétel nyélbe ütése előtt tart. A kör leszűkült, a kinézett autókat éhes cápaként úsztuk körbe. De figyelünk a bűvész kezére? A vásárló nem felejtheti el az ökölszabályokat:

Mielőtt döntünk, tegyünk tisztességes próbautat az autóval. Nem a telep végébe és vissza, hanem néhány kilométert hideg motornál, majd néhány továbbit meleggel, lehetőleg városban, illetve azon kívül is. A próbaúton mindig a vevőjelölt vezessen, ne az eladó. Utasként hogyan is vehetnénk észre a váltó furcsaságait, hogy fent fog a kuplung, vagy hogy erőtlen a fék? 

Az sem baj, ha tapasztaltabb ismerősünket kérjük meg, csak ne bízzuk az eladóra. Vannak, akik ódzkodnak a kockázattól, nehogy megsérüljön a kezükben a kocsi. Ez érthető. Mérlegelni kell, hogy a kettő közül mi jelenti a nagyobb a kockázatot: ha hagyjuk, hogy az eladó elkendőzze az esetleges hibákat, miközben vezet, vagy hogy mi okozunk kárt a számunkra ismeretlen autóval.

A kocsit a szerződéskötés előtt vigyük alapos műszaki állapotfelmérésre egy valódi szervizbe, és a vizsgálatról kérjünk írásos összefoglalót, illetve számla ellenében fizessünk. Miért? Mert kizárólag így kötelezhető utólag felelősségvállalásra a szerviz az autó állapotával kapcsolatos megállapításaiért. Illetve azért is, mert ha megvesszük, hamarosan a saját és szeretteink életét bízzuk egy ismeretlen autóra, amelyért százezreket, vagy milliókat fizetünk.

IMG 0045

Az átvizsgálási díj az a költség, ami ezer százalékosan megéri a vevőnek. Ha itt kijönnek az eladó által nem részletezett problémák nagyon olcsón, átlagosan 10-30 ezer forint kifizetésével megúsztuk a későbbi hercehurcát. Ha nem, és mégis beüt valami, éppen az alapos vizsgálat fogja alátámasztani a hiba rejtett jellegét.

A használtautó-vásárló ne szalonautót keressen. Épp az a gyanús, ha a kocsi sérülésmentes, hibátlan műszaki állapotú, amire nem kell költeni 3-4 évig. Évekkel ezelőtt készült egy érdekes film, a The Invention of Lying, amely a világunkat mutatja be úgy, hogy nem tudnak hazudni az emberek. Ebben a világban a hirdetés valahogy úgy kezdődne, hogy: "Eladó egy használt családi egyterű. A bal oldali küszöb kezdődő korrózióját szépen kijavíttattuk, a tavalyi kisebb koccanás után a bal hátsó sárvédőt kicserélték. Néha rángat a motor, de a vezérlő szoftverfrissítése általában fél évre megoldja a dolgot, bár a gyújtással lehet valami feltáratlan probléma."

A vásárlók többsége azonnal továbblapoz, ha az eladó írásban vagy telefonon őszintén feltárja az autó minden ismert baját. Az autó harcos életének megismerése nélkül ugyanez a vásárló boldogan megveszi ugyanazt a példányt. Akarunk hallani néhány apróságot, de a múlt ne legyen túl sötét. Sokaknak már az sem fér bele, ha a tizenéves autó nem sérülésmenetes. Ezt az igényt szolgálja ki sok nepper: a tudatlanság boldoggá tesz. Legalábbis egy ideig.

IMG 0041

A kiszemelt autóra a vételáron és az átíráson felül is költeni kell, ezzel muszáj számolni. De mi az, amit elvárhatunk az eladótól, miért nem érdemes utólag reklamálni, netán pereskedni? A joggyakorlat a mai állás szerint nem tolerálja a kisstílű vásárlói panaszokat. Fékbetét- (tárcsástul) csere, olajcsere, szűrők, klíma feltöltés? 160 ezernél vezérműszíj csere? Lemerül az akksi? Ezeket a kiadásokat nem tartalmazza az adásvételi szerződés, de mindenkinek be kell kalkulálnia. A használat autóval szembeni elvárás jogi olvasatban körülbelül úgy összegezhető, hogy az autónak a rendeltetésszerű használatra alkalmasnak kell lennie az adásvétel pillanatában. A jármű életkorából, futásteljesítményéből (ha az valós) eredő későbbi meghibásodásokkal a vevőnek számolnia kell, ezekért az eladó nem felelősségre vonható.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.