Ha olcsón, közel, jót akarsz

Jön a Tullni börze, Ausztriában a legnagyobb, jubilál is

2018.05.03. 18:50 Módosítva: 2018-05-03 18:50:36

Ha zavar, hogy kéne egy szép kormány a BMW 02-esedhez, de évek óta csak ugyanazt a repedt hátsólámpaburát találod újra meg újra a magyar börzéken, lépj egy országgal odébb. Tullban az a jó, hogy Ausztriában van, ráadásul Bécs mellett, ezért nem kell sokat utazni oda. Az árak sem csípik úgy a szemedet, mint egy hasonló német, holland vagy olasz rendezvényen, dupla buli.

Idén megjártuk Essent, tudom, hogy sok olvasó személyesen is, hiszen találkoztunk ott. Mások Stuttgartban voltak, kaptam a leveleket, facebook-híreket mindenkitől, köszönöm, most már tudom, hogy ott talán még nagyobb lángon rotyog a kondér, bár én konkrétan megint lehidaltam Essentől. Sajnos a mi kájrópji életünkhöz képest ezek a veterános rendezvények túlvezérlik a VU- műszereket. Ha pedig a kivezérlésjelző folyamatosan a pirosban táncol, torz lesz a felvétel; utólag nagyjából ezt tudom levonni a saját élményeimből. Ekkora társadalmi, anyagi, minőségi ugrást nem bír el az ember agya, az onánia durva bűnétől sorvadni kezd ott a gerinc. Valószerűtlen egy nagy, nyugati börze, befogadhatatlan, ráadásul kevéssé hatékony, mert minden drága, ami meg nem, azt nem találjuk meg.

De bevallom – én ettől még évek óta nem voltam magyar börzén. Valahogy úgy megteltem velük olyan jó tíz évvel ezelőtt, hogy képtelen vagyok rávenni magam egyre. Annyira Pannónia-Csepel-Danuvia-Csepel-Babetta-MZ-Simson-Jawa-Trabant-Skoda-Wartburg-Zsiguli-Autó-Motor magazin-túlsúlyos szinte mindegyik, annyira fel tudom előre sorolni, hogy miket találok a standokon, hogy pár perc alatt körbejártam mindet már évekkel ezelőtt is, mert pipa-pipa-pipa üzemmódban voltam. És a mi börzéinken nagyon-nagyon sok a prizmátlan kempingbicikli-hátsólámpa-, repedt úszóházas Berva-karburátor-, használt ékszíj-jellegű törmelék, ami már nem vonz. Van ilyen Imolában, de még Münchenben is, csak arányaiban kevesebb.

Essen a túlsó véglet, Linczy barátom szavaival – „ennyi AutoCAD-ből szalasztott veteránautó nincs is a Földön”. És bár rettenetesen sok és érdekes dolgot lát az ember ott, az emberi léptékű énje mégis valódi járművekre vágyik. Olyanokra, amikről ő is álmodozhat. Olyanokra, amik nem úgy néznek ki, mint egy múzeum újabb termének beltartalma. Olyanokra, amiken első blikkre értelmezni tudja az árcédulát.

Hát ezért szeretem az ausztriai, tullni veteránbörzét. Mert az tény – sokkal kisebb, mint mondjuk, a most citált esseni, hiszen előbbinél maximum százezres, de inkább kisebb látogatótömegről beszélünk, utóbbinál annak a hat-nyolcszorosáról. De Tullban már megvan az a szint, amitől akár ájuldozni is lehet, viszont Tullnban megvan az a lépték is, aminek láttán nem nyomorultul csóróknak érezzük magunkat, hanem kicsit viszketni kezd a pénztárcánk, mert szinte meg is léphetnénk egy vásárlást.

Tullnba az ember elmegy, mert közel van, mert mindig talál ott valami vásárfiát, ami itthon nincs, és ha angol BSA motorja, német Mercedese vagy osztrák Puch robogója van, azokhoz biztosan találja alkatrész-kereskedőt. Ráadásul ugyanúgy meg tudja venni a speciális zajszigetelőt, rozsdamarót, fémragasztót, rozsdaeltávolítót, amit a nagy, német börzéken, csak nem kell annyit utaznia, nem kell annyit gyalogolnia helyben és még talán olcsóbban is megkapja. Tulln éppen annyival jobb, mint a mi börzéink, hogy érezzük, épp oldtimer-mariahilferezünk, és visszük haza a Gorenjét, de azért elég földhözragadt ahhoz, hogy ne kerülgessen a rémület: valahol a Marson járunk, szkafanderben.

Idén ünneplünk is Tullnban, méghozzá nem is egy dolgot, hanem rögtön egy tucatot. E jubileumokra alkiállítások készülnek, s vélhetően a kereskedők is ráerősítenek majd portékáikkal a témákra. Mik is ezek?

- Maga az Oldtimermesse Tulln 30 éves lett.
- A Bogár idén 80 éves.
- A Jaguar XK idén 70 éves.
- A Porsche szintén.
- Egy tízessel fiatalabb, 60 éves az MGA Twin Cam.
- Ötvenedik évét ünnepli a Ford Capri.
- Meg az állólámpás Mercedes is.
- A vele egyidős Opel GT is jubilál.
- Meg az 504-es Peugeot dettó.
- 45 évet tud maga mögött a gagyi legendásveteránautó-utánzatokat készítő Ledl márka.
- Negyedszázados lett a Peugeot 306 (ezen azért lepetéztem).
- És lesz egy kiállítás a Renault 30-as évekbeli ügyeiről – oké, ez nem jubileum, de biztosan érdekes.

Május 12-13, az időpont (szombaton 9-6-ig, vasárnap 9-5-ig tart nyitva a kiállítás), a felnőtt belépő 14 euró, a 6-15 éves gyerekeké 5, a 6 évnél fiatalabb kölkök pedig ingyen jöhetnek – bár senkinek nem javasolnám, hogy parton kívülről a pici Alexet küldje be maga helyett megvenni a 6-os lépcsőfokú Mini Cooper tuning-vezértengelyt – 4200 forint megspórolása nem ér ennyit. Az érkezők számára körülbelül 7000 parkolóhelyet tartanak fenn, aki pedig 1987 előtti, tehát odaát már minden tekintetben oldtimernek minősülő veteránnal jön, az a belső parkolóban kap placcot.

Gyertek, én megyek, sürgős Puch-cucc vennivalóim vannak...