Ugye senki nem felejtette el? Holnap!

Oldtimer Messe Tulln, a legnagyobb osztrák veteránbörze, 30. éves jubileum, 2018.

2018.05.11. 12:19

Nekiálltam számolgatni – a Bécs melletti Tulln Magyarország szinte bármilyen pontjáról elérhető egy egynapos oda-visszával, úgy, hogy kint is marad idő nézelődni, atmoszférát szívni, kiköltekezni. Hát akkor, gyerünk!

Budapestről 284 kilométer és három óra. Szegedről és Hódmezővásárhelyről bő 450 kilcsi; négy és fél óra a menetidő. Miskolcról 490 kilométer, de időben alig több, mint Szegedről.

A győriek mamuszban sétálhatnak ki a börze/kiállítás kapujához, mert nekik nyamvadt 164 kilométernyire és kétórás távolságra esik, de ha Babettával keményebb géppel indulnak útnak, hát szégyellhetik magukat. Oké, a debreceniektől elfogadok egy ottalvást, mert az kétszer 540 kilométer és kétszer öt óra plusz a börze - egy ennyire tömény élmény egyetlen napba sűrítve akár meg is fekszi az ember gyomrát, bár a keményvonalasok ennél durvábbakat is lenyomnak. De a többiek...

Tehát akit érdekelnek a nem a legújabb autók és motorok (traktorok), hanem a kicsit vagy sokkal régebbiek, illetve minden, ami ezek körül van, holnap vagy holnapután legyen ott Tullnban, Bécstől egy varjúköpésnyire. Idén harmincadik évét ünnepli az Oldtimermesse Tulln, ezért hét kiemelt bemutató körül forog az esemény, valamennyi témája az osztrák autótörténet és a mögötte levő emberek lesznek. Amúgy hat csarnokban 120 egyéb részkiállítás lesz, illetve hét szabadtéri területen szintén tematikus standok állnak majd.

Aztán az egyéb célú csarnokokban még 30 ezer négyzetméteren, illetve a szintén a satöbbi kategóriájába tartozó további 55 ezer négyzetméternyi szabad területen ott lesz 800 magánstand, 90 autóklub és 9 múzeum kiállítása. Elég lesz talán egy napra, de kettőre is, már annak, aki szereti a részleteket. Vasárnap délután 3.30-kor pedig kiosztják a legszebb járművek és legjobb klubos standok díjait. Én sajnos csak szombatra megyek, de szerintem lesznek ott jócskán Magyarországról, akik látni fogják helyettem.

A börzén várható nagy ünneplések listáját a múlt heti, tullni bevezető cikkben már leírtam, ezért itt nem ismétlem el, egy újdonságot viszont elfelejtettem megemlíteni: idén már online is lehet jegyet venni az eseményre (magyarul!), tehát mindenki megspórolhat magának egy sorbanállást. Aki meg már pénteken ráhenteredne az országútra, hogy reggel Tullnban kezdje a napot, az odafelé (vagy akár hazafelé), Győrben beugorhat még a Retropartyzánokra is, ahol a nyugati világnak épp az ellentettjét, a nekünk közelebbi KGST-blokk nosztalgiáját élheti át. Senki ne mondja, hogy unalmas lesz a hétvége!

Tschüß bis morgen!