Autójogosítvány állami támogatással, júliustól

2018.06.29. 13:14

Július 1-től 25 ezer forinttal támogatja az állam a húsz évnél fiatalabbak jogosítványszerzését. A lehetőség csak az autójogosítványra vonatkozik és nagy kérdés, hogy mekkora segítség ez a középiskolából éppen kikerülő korosztály számára. Más baj is van az autósiskolák körül, ezeket is összefoglaljuk.

Az utolsó pár évben rengeteget változtak jogosítványszerzés feltételei. Évek óta számítógépen zajlanak az elméleti vizsgák és a KRESZ akár otthonól, e-learninges formában is megtanulható. Az autós tanfolyamokhoz már nem tartozik különálló rutinvizsga és teljesen új módszerek szerint képezik a jövő szakoktatóit is.

Eközben a jogosítvány egyre drágább, ráadásul a tanulóknak irreálisan sokat kell várniuk, hogy az elméleti vizsga után végre autóval is gyakorolhassanak, illetve a végén ismét elmehessenek vizsgázni.

Mindeközben a jogosítvány és a biztos vezetési tudás, illetve az autó alapvetően befolyásolhatja az életminőséget, hiszen akinek van jogosítványa többnyire könnyebben talál munkát és többféle lehetősége van a szabadideje eltöltésére is, tehát a jogosítvány nem megy ki a divatból.

Ebben a helyzetben egészen más árnyalatot kap a tény, hogy 2018. július 1-től állami támogatással szerezhetnek jogosítványt a húsz évnél fiatalabb korosztály tagjai. Bár több, a napokban megjelent hír hasonlót sugall, ez nem azt jelenti, hogy ingyenes lesz a jogosítvány, ráadásul csak egy viszonylag szűk réteget érint a lehetőség.

Azok kaphatják meg a 25 ezer forintos támogatást, akik a sikeres B kategóriás KRESZ-vizsga időpontjában még nem töltötték be a huszadik évüket. Mivel a jogsiszerzés alsó korhatára 17 év, a vezetni vágyók teljes létszámának mindössze körülbelül húsz százaléka élhet ezzel a lehetőséggel.

A támogatás hatására valószínűsíthető, hogy a jövőben azok is megpróbálják korábban megtanulni az autóvezetést, akik ezt amúgy csak az iskolaéveik végére, tehát például az egyetemi időszak utánra tervezték, vagy az első önálló keresetükhöz kötötték.

Mivel az országban – más szakmákhoz hasonlóan – oktatóból is kevés van, az utóbbi években jelentősen drágult a jogosítvány tanfolyami díja. A több autó és nagyobb forgalom miatt nehezebb is lett megtanulni vezetni, ami azt jelenti, hogy ma már a tanulóvezetők nagy része, főleg Budapesten, akár 50-60 órát is vezet, mire eljut a sikeres vizsgákig, a sok pótóra pedig akár 3-400 ezer forintig is feltornázhatja a jogosítványszerzés teljes költségét.

Az oktatóhiány miatt több autósiskola is felárért kínálja az azonnali autóba kerülés és a mindennapos gyakorlás lehetőségét a tanulóknak, tehát előfordulhat, hogy akinek nagyon sürgősen meg kell tanulnia vezetni, még ennél többet kénytelen fizetni. Tehát a huszonötezer forintos támogatási összeg a teljes költség 5-10 %-t teszi ki, ami alapján nem valószínű, hogy a 20 év alatti korosztály hirtelen megrohamozná az autósiskolákat.

A támogatás igénybevételeinek feltételei, röviden:

  • Azok igényelhetik a támogatást, akik a sikeres „B” kategóriás KRESZ vizsga napján még nem töltötték be a 20-ik életévüket.
  • A támogatáshoz az autósiskolák számlát, illetve igazolást biztosítanak.
  • A támogatási igényt a sikeres KRESZ-vizsgától számított 1 éven belül lehet igényleni, utána már nem.
  • A támogatás megállapítására irányuló eljárás írásbeli kérelemre indul. A kérelmet a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál elektronikus űrlapon vagy formanyomtatványon kell benyújtani.
  • A támogatás megállapítására irányuló eljárás határideje teljes eljárásban 30 nap. Az összeget a megadott bankszámlára utalják át.
  • A támogatást a sikeres KRESZ vizsga után lehet igényelni függetlenül attól, hogy hányadikra sikerült, és hogy elkezdődött a vezetés, vagy sem.
  • A támogatást csak magyar állampolgár veheti igénybe.

Az erről szóló jogszabály ide kattintva érhető el. 

A szerző autós oktató, a Mosolyzóna autósiskola vezetője.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.