Gábornak autó kellett, vettünk neki egy Volvót

2018.07.24. 07:25

Történetet mesélni jó és még jobb, ha az ember maga alakíthatja a történéseket. Az elmúlt hónapokban megmutattuk meddig juthat egy autós szerkesztőség, ha támogatóival segíteni szeretne valakinek, aki igazán rászorul egy bármikor használható autóra, de nincs pénze lecserélni a meglévőt. Azt hiszem, pontosan így képzeltük a célba érkezést.

Verrasztó Gábor legújabb könyve néhány hete jelent meg. A budapesti Körszálló történetéről szól, címe: A félig bevert szeg 50 éves a Körszálló. Amikor év elején rendszeresen találkoztam Gáborral, lázban tartották Magyarország talán legfurcsább épületének múltbéli történetei és bőven mesélt közülük. Tevékeny ember, hetente jár könyvtárba, néha levéltárba még olyankor is, ha bárki másnak éppen az utcára kilépni sincs kedve. Ennek az embernek céljai vannak és el is éri őket, mert nagyon kitartó. 

Öreg autója, a hetvenes évek elején gyártott Volvo 144 is nyakas jószág, hiszen eddig becsülettel szolgálta nap mint nap, és bár az autót a Volvo-rajongók már a Google utcaképén is rég kiszúrták, az már fél évvel ezelőtt látszott, hogy hamarosan másik autóra lesz szükség, mert az öreg kocka nem bírja sokáig. Ekkor kezdtük el a közös munkát Sziklavári Tamással, majd lépegettünk a megfelelő autó, egy 1998-as Volvo V70 TDI felé és közben társaink is lettek a célunkhoz. A Volvóból Volvóba jótékonysági akció tovább tartott, mint terveztük, de a végeredmény épp olyan, mint reméltük. Íme a munkánk eredménye, Gábor új autója:

Sorozatunk bevezető epizódjában megismertük Verrasztó Gábort és az ő derék 144-esének történetét. 

folytatásban elmondtuk, hogy miért nem a régi autó restaurálása mellett döntöttünk és miért gondoljuk úgy, hogy a V70-es lesz a tökéletes választás Gábor számára. 

A Volvóból Volvóba sorozat harmadik részében megtudhattátok, hogy milyen egy profi állapotfelmérés egy márkaszervizben, ahol a régi típusokat is jól ismerik.

A negyedik folytatásban felvillantottuk annak az alapos szervizmunkának a részleteit, melynek során a V70 valóban talpra állt, hogy a következő kilométerek tízezrei ne jelentsenek állandó kockázatot új gazdája számára.

Gábor az autó átvétele után fokozatosan sajátítja el a V70 használatának lépéseit, megszokja a kombi méreteit és formáját én pedig azt szeretném, ha ti, a nézők is segítenétek valakinek, akinek igazán szüksége van erre. Az ilyesmi új minőséget ad az életnek, próbáljátok ki!