Autószerelő akarsz lenni? Na húzzál fékpofát ragasztani!

Rengeteg szakma van, amely nem robotmunka, hanem ügyességet és elméleti tudást igénylő hivatás. Autószerelő, CNC-marós, szerszámkészítő – csak néhány példa, amiben tornáztathatod az agykapacitásod, és ha kitartó vagy, még egzisztenciálisan is megtalálhatod a számításodat. Sőt, a híresztelésekkel ellentétben nem is kell hozzá elmenekülnöd sehová.

Dani cikksorozatát olvasva késztetést éreztem, hogy leírjak néhány gondolatot. 

Pár perce mutatkoztunk be egymásnak. A műhely apró konyhájában velem szemben ül egy fiatal srác és az anyukája, jöttek letudni a nyári gyakorlat előtti kötelező pofavizitet. Rögtön el is hangzik a két legfontosabb kérdés az anyuka szájából: te az iskola elvégzése után mikor nyitottad meg a műhelyedet, és mennyi pénzt lehet ezzel keresni? Őszintén szólva nem ezekre a kérdésekre számítottam, de azért elmondtam, hogy két évtized után, és ha belevág, öt-hat évig ne számítson arra, hogy a létfenntartáshoz szükséges összegen felül ki tud (vagy ki szabad) venni egy ilyen műhelyből nagy mennyiségű készpénzt.

Nem is tudom, hogyan jutottunk el a mai helyzetig, sőt azt sem, hogy ,,helyzet” van-e egyáltalán, vagy csak úgy alakultak a dolgok, ahogy lenniük kellett. Hajlamosak vagyunk a régi dolgokat jónak gondolni, pedig nem biztos, hogy azok voltak. Lehet, hogy csak az idő szépítette meg őket.

Itt van például ez a videoklip. Ez 92'-ben is szar volt, ma is. A negyvenes korosztály mégis csillogó szemekkel kapja fel a fejét, ha meghallja...

Így lehet a szakoktatással is. Hajlamosak vagyunk az évtizedekkel ezelőtt zajló képzéseket az egekbe magasztalni, csak mert a tanulók akkor egy hónapból két hetet nem az iskolában töltöttek, hanem a gyakorlati helyeken. Hogy több volt a műhelyben eltöltött idő, nem feltétlenül jelentett arányaiban több, készségszintű gyakorlati ismeretet. A tanulókat a legtöbb helyen fölösleges koncnak tekintették, akiket a csicskáztatáson kívül nem sok mindenre használtak. Aki nem állami céghez, hanem maszekhoz tudott elmenni gyakorlati képzésre, azért pengetni kellett akkoriban a szülőknek.

Az átlag viszont az én élményeimhez hasonló tapasztalatokat gyűjthetett, mint például amikor a részeg szakmunkás kivette az olajleeresztő csavart a Dizilből (természetesen semmit nem tett alá), majd az aknából kimenekülve odaszólt nekünk, hogy takarítsuk fel! Ezzel tökéletesen eltelt egy napunk. Hogy okozott-e maradandó lelki sérülést ez a – mai szemmel nézve – borzalmas megaláztatás? Egyáltalán nem, jókat röhögtünk rajta. A piacképes szaktudás megszerzése felé viszont egy lépést sem tettünk - aznap sem.

1991-ben végeztem el a szakmunkásképzőt. Nagyon nehéz volt akkoriban elhelyezkedni, a munkanélküliség közismert fogalom volt. Az összes családi ismeretségi vonalat megmozgatva végül felvettek a Debreceni autójavító és kereskedelmi szövetkezetbe fékpofákat ragasztani. Az igazat megvallva nem erről álmodtam, nem tudom leírni, milyen undorral végeztem azt a munkát azért a könnyfakasztóan alacsony bérért, amit akkoriban ezért a segédmunkáért fizettek. A fékpofaragasztás lényege, hogy a használt kopóréteget el kellett távolítani égetéssel, csiszolással a fékpofa vasáról, és új kopóréteget kellett felragasztani egy kemence segítségével. Én tíz éves koromban már szelepet csiszoltam az apám pincéjében, tizennégy évesen kívülről fújtam a szakmunkás szerkezettan-könyveket, tizenhét évesen pedig egy undorító, büdös, kollégák által lenézett munkát végeztem.

A fékpofaragasztó műhelybe egy motortesztelő műhelyen keresztül lehetett bejutni. Itt történt a felújított Uaz, Latvia, Izs és egyéb motorok felújítás utáni tesztjáratása. Barátságos ember dolgozott benne, gyakran táthattam ott a számat. Ez volt a napom fénypontja, amikor nem a büdös Redux ragasztót, és az oldáshoz használt nitrohígítót kellet szagolnom, hanem a felejthetetlen motorszagot, ami a mai napig drogként hat rám. Mivel a fékpofákat teljesítménybérben ragasztottam, a technikám tökéletesítésével egyre nagyobb mennyiséget tudtam előállítani egyre rövidebb idő alatt, a maradék időmben bámulhattam a motorpadon zúgó gépeket. Mellette délutánonként, esténként a haveroknak javítgattam az autóit a szabad ég alatt, ami végülis megerősített abban az elhatározásomban, hogy ,,rendes” autószerelő legyek.

A fékpofaragasztói munkámnak egy leltár vetett véget. Akkoriban a raktározás logisztikája a szocialista gazdaságot tükrözte, a ,,termeljünk, mert az jó” elv mentén a raktárosok bevették az összes fékpofát, amit gyártottam, de nekem soha senki egy szóval nem mondta, miből hány darab kell. Mivel teljesítménybérben voltam, olyan darabszámokat produkáltam, amiért már megérte minden reggel ötkor felkelni. Mint kiderült, annyi Uaz-, Barkas-, Zuk-fékpofája volt általam a cégnek, ami szinte az egész országban elég lett volna az egyébként már kihalófélben lévő típusokra.

Szóval ott voltam 18 évesen, egy év alatt felhalmoztam Magyarország legfölöslegesebb fékpofakészletét, ami okafogyottá tette a munkámat. Annyit sikerült elérnem, hogy látták rajtam, szorgalmas vagyok. Azt a parasztot, aki ha kell, kész foggal herélni a birkát, sosem fogja elküldeni a gazdálkodó földbirtokos. Így kerültem át az autószerelő műhelybe. Leírom még egyszer: ÁTRAKTAK AZ AUTÓSZERELŐ MŰHELYBE AUTÓKAT SZERELNI!

Egy technikus mellé osztottak be segédnek, akit nevezzünk Kálmánnak. Kálmán mai kifejezéssel élve önjelölt motivációs tréner volt, minden egyes nap a tudtomra adta, hogy nekem ezt a pályát mihamarabb el kell hagynom, annyira szar vagyok. Ennek ellenére, amikor részeg volt, végre autókat szerelhettem. Mivel Kálmán minden nap részeg volt, minden nap szerelhettem, többek között az ő autóját is én javítottam. Szerves része lettem a műhelynek, egyre többen szólítottak a keresztnevemen, egyre kevesebben kölyöknek.

Eljött a nap, amikor bevezették az autók kötelező környezetvédelmi vizsgálatát, valamikor 1993-ban. Mivel Kálmánnak volt egyedül technikus végzettsége, őt bízták meg vele, én pedig végre önállóan dolgozó autószerelő lettem. Könnyes volt a szakítás Kálmánnal, amikor kiderült, hogy kivesznek a szárnyai alól, azt javasolta, hogy most már tényleg mondjak fel, mert a segítsége nélkül valószínűleg nem boldogulok. 18 évesen elkezdődhetett a hőn áhított valódi autószerelő pályafutásom. Arra nem térnék ki most, hogy az autószerelésnek nevezett produkció gyakran téli fagyos kövön Barkas/Zuk/IFA/ alatt való fetrengésben nyilvánult meg, a korabeli körülményeket mindenki ismeri, aki dolgozott hasonló szakterületen. Te egyre kisebb valószínűséggel fogsz a XXI. században ilyennel találkozni.

Szóval az van, hogy nem olyan régen még a Matchbox tologatása közben próbáltad utánozni a kis kappanhangodon Vin Dieselt, most meg itt állsz a szakképzés kellős közepén, valami műszaki szakot próbálsz végigseggelni. Tehát maradjunk abban, hogy benned van a csírája például az autószerelő szakma iránti szeretetnek. Fontos, hogy olyan dolgot csinálj a munkahelyeden, amit szeretsz. Az életed jelentős részét töltöd ott, illetve a siker egyik alappillére, hogy bele tudd tenni az elfoglaltságodba a szívedet. Az oktatás sosem volt képes lekövetni az aktuális piaci igényeket, vagyis egy végzős szakmunkás sosem, de legalábbis minimális százalékban tudott az iskolából kilépve valódi termelőmunkát végrehajtani. Na ha most elmész krumplit sütni, vagy autógyárba dolgozni, egy hónap alatt betanítanak a robotmunkára, amit végezned kell, onnantól pénzt termelő munkatárs vagy, akinek a produktumát még mérni is tudják. Egy autószerelő műhelyben egy hónap arra elég, hogy a hajlított csillagkulcsot ne izének hívd.

A fiatalok, a vállalkozások, és a gazdaság érdeke is az lenne, hogy az oktatás napra kész, piacképes tudást adjon a végzősök kezébe, akik a papírjukkal beállítanak a jövendőbeli munkahelyükre, és az első munkanaptól kezdve pénztermelő munkát végeznek. Ez az elméleti cél, ami a gyakorlatban megvalósíthatatlan volt ezelőtt 10-20-30 évvel is, ma is. Ha számításba vesszük, hogy az autók mennyit fejlődtek, mennyivel több ismeretet és gyakorlatot igényel a javításuk, még elérhetetlenebbek tűnik.

Véleményem szerint a moduláris képzés nem feltétlenül rossz. Bármilyen gépész szakmát is választ egy srác, a fémipari alapképzésre mindenképpen szüksége van. Reszeljen, fúrjon, hajlítson vasat, aki gépésznek áll, a kézügyesség fejlesztésében ez rendkívül fontos. A szakképzés során minden végzősnek el kellene érni azt a szintet, hogy az egyszerűbb munkákat készségszinten el tudja végezni. Ha tud féket, gumit szerelni, kisebb futó javításokat elvégezni, hamarabb termelő része lesz egy vállalkozásnak.

Kinek mi a dolga?

Gazdaság (vagyis az állam): Hallgassa meg, érzékelje a piac aktuális igényeit, és formálja az oktatást annak igénye szerint. Próbálják meg minél több rendelkezésre álló kommunikációs csatornán ismertetni a fiatal generációkkal, hogy a munka nem egy kényszer, hanem az önmegvalósítás része.

Vállalkozások: Nyitottnak kell lenni a fiatalok, kezdők irányába. Igazából nincs is más választás, a szabad munkaerőpiacról eltűntek a 40 éves munkatapasztalattal bíró 30 éves munkavállalók.

És te Kölyök, döntsd el mit akarsz, és csináld! Bármelyik elhatározás mellé legalább tíz ellenérvet fel lehet sorolni, hogy miért ne sikerülne. Ne rinyálj, hogy szar az oktatás, nem tudod megváltoztatni, a dolgod az, hogy kihozd a helyzetből a maximumot. Ha elkérem a szakmai tankönyvedet, és belekérdezek, mindenre tudod a választ, ami egyébként benne van?

Két részlet Dani cikkéből:

,,Heten-nyolcan állhatnak körülöttem, és akik szívesen beszélnek, általában elégedetlenek azzal, ami a Bánkiban zajlik.”

Hozzám azt a srácot küldjétek, aki ez idő alatt is az autókkal szöszmötölt.

,,A márkaszervizeket nem kedvelik, ott kevesebb kreativitás kell,”

Ebből is látszik, milyen hülye vagy Kölyök! Egy márkaszervizben szerezheted meg – igaz, csak egy márka tekintetében – a legtöbb tudást. Persze nem úgy, ahogy a kosz ragad rád, hanem hogy falod az írott szakmai anyagokat, és alkalmazod a tudást a gyakorlatban. Elárulom, a márkafüggetlen autójavítás nem, vagy csak fenntartásokkal, és jelentős korlátokkal működik manapság.

,,magánműhelyt viszont többen nyitnának.”

Ez volt az a rész, amikor a reggeli kávém első kortya az orromon távozott. De vegyítsük akkor a két előző idézetet! Elvégezted az iskolát. Keresd meg a neked szimpatikus márkát. Menj el egy márkaszervizbe dolgozni, szívd a tudást magadba, ahogy csak bírod. Használd az internetet, aminek nincs fóruma a közösségi oldalakon, az nem is létezik. Ha van, csillogtasd a tudásod ezeken az oldalakon, potenciális ügyfeleid származnak innen később. Miután lehúztál öt évet, gyűjtögetted a szerszámokat, a tudásod bővítetted, már ki is bérelhetsz egy kisebb műhelyt, hogy a magad ura legyél, de csinálhatod egy haveroddal, volt osztálytársaddal, könnyebb lesz átbillenni a holtpontokon. Innentől kezdve tényleg a kezetekben a jövőtök, és hidd el nekem, ez a kor most annyi lehetőséget tartogat a számodra, amennyi munkát beleteszel.

Na húzzál fékpofát ragasztani!