Autóvásárlásból szamurájkardos támadás

2019.12.20. 14:49 Módosítva: 2019.12.20. 14:49

Rengetegféle autót, Aygókat, Yarisokat és Corollákat szereltek a Toyota M-MT jelzésű robotizált váltójával és ma már látszik, hogy ezek az autók használtként éppen ettől a műszaki megoldástól igazán kockázatosak.

Amikor egy adásvételi szerződésen, vételár helyett azt olvasom, hogy ár megegyezés szerint, mindig ökölbe szorul a talpam. Amikor pedig egy másik rovat szerint az autót megtekintett és kipróbált állapotban vásárolta meg a vevő, szinte biztos vagyok abban, hogy a nagy, közös tanulási folyamatnak még mindig csak a közepén járunk. Két olyan csalásgyanús panelről van szó, melyek mögött nagyon ritkán áll tiszta eladói szándék. 

3

Krisztina augusztusban először kibérelt, majd 500 ezer forinttal lefoglalózott egy 2006-os, közel 200 ezer kilométert futott Toyota Corolla D-4D M-MT-t, vagyis a típus robotizált váltóval szerelt verzióját. Az autót egy százhalombattai udvaron látta meg először, ahol egy kereskedő autói sorakoztak. Hogy László szigorúan jogi és nem gyakorlati értelemben kereskedő-e, vagy csak üzletszerűen autókat árusít, azt a rendőrségnek kell majd kiderítenie, mert bár felhívtam őt is, nem akart nyilatkozni. A papírokon vélhetően a felesége neve szerepel, aki egyéni vállalkozó. 

Krisztinának december 15-én kellett volna kifizetnie a Toyota vételárának fennmaradó részét, 400 ezer forintot, ám az már szeptemberben látszott, hogy az üzlet nem megy majd simán. Amikor néhány hétnyi használat után jelezte Lászlónak, hogy kopog a Toyota futóműve, visszavitte és ezt a hibát megjavították. A robotizált váltó néha kidobálja a sebességi fokozatokat, emiatt szintén reklamált, de a probléma nem oldódott meg. Én is az M-MT-hiba kapcsán, teljesen véletlenül értesültem az ügyről. Megkeresett ugyanis Zoltán, aki ilyen váltók javításával, felújításával foglalkozik

4

Körülbelül háromszáz esetben tudott már segíteni bajba jutott M-MT-s toyotásoknak, akiknek a váltójavítást követően 100-150 ezer kilométeren át nem kell újabb hibától tartaniuk. Krisztina Corolláját először december 13-án vizsgálta át Zoltán, mivel addig abban reménykedett, hogy a kereskedő megjavítja, vagy megjavíttatja majd a váltót. 

Olvasónk összesen ötezer kilométert tett meg az autóval, melynek hibakódolvasása során kiderült, hogy több elektronikus alrendszerrel is vannak, vagy voltak már gondok. Zoltán szerint összesen négy problémacsoportról van szó, melyek közül az ABS-VSC-TSC, vagyis a menetstabilizáló-elektronika hibáját korábban törölték, szintén előzményként szerepelt a Corolla hibatárolójában a sebességjel-bemeneti áramkör zavara (P0725 hibakód), viszont élő hiba a P0810, vagyis clutch position control error, amely az aktuátoros kuplungkinyomó szerkezet szorulására utal. A javítás várható költsége 300 ezer forint.

Egy ilyen hibakód-olvasás fillérekbe kerül de hasznos, ha szakember végzi, mert segítségével még könnyebb eldönteni, hogy meg akarjuk-e vásárolni az autót, vagy sem. Egy haldokló M-MT, vagyis multimode manual transmission egyébként egyenletes haladáskor ritkábban, dugóban araszolva viszont akár száz métereként eldobja a fokozatokat. Legyen ez figyelmeztető jel mindenkinek, aki ilyen váltóval szerelt autót venne: nem elég a rövid háztömbkör a vásárlás előtt.

Krisztinának pechje volt, de a többség hasonlóan járt volna: nem a vásárlás előtt tájékozódott a kockázatokról és Zoltánt is csak későn, csupán napokkal az előtt kereste meg, hogy ki kellett volna fizetnie 400 ezer forintot, hogy az addig üzembentartóként használt Corolla hivatalosan a nevére kerülhessen. Az ügy eddig tipikus állatorvosi ló és csak azért foglalkozom vele, mert jól megmutatja, mennyire fontos a tájékozódás a vásárlás előtt, illetve, hogy milyen messze vagyunk még attól, hogy ez általános szokássá váljon a vevők körében. 

1

Egy hete megjelent egy videó Zoltán váltójavító vállalkozásának Facebook-oldalán, melyet azonnal felkapott a net. A felvétel december 13-án, vagyis azon a napon készült, amikor Zoltán, Krisztina, az édesanyja, illetve barátnői és hetvenéves szomszédja elmentek a kereskedőhöz, hogy rendezzék az ügyet. Az M-MT szakszerű javítása a Corolla árának harmadát tenné ki, de Krisztina és édesanyja magukkal vitték a vételár ki nem fizetett részét arra az esetre, ha sikerül egyességet kötni a javítással kapcsolatban. Azért hívták magukkal Zoltánt, hogy szakszerűen magyarázza el a kereskedőnek a műszaki probléma okát.

Az alábbi videó a találkozó délelőttjén készült. Krisztina és a váltószerelő azt mesélik, hogy a kereskedő először behívta őket a garázsába, majd amikor elmagyarázták neki, hogy milyen hibát állapított meg a diagnosztikai műszer, illetve mennyibe kerül a javítás, hangnemet váltott. Ezután László állítólag kiszerelte a Toyota akkumulátorát, egy másik autóval elállta az autó útját, és azt többé nem is adta vissza.

2

Krisztina édesanyja, illetve a szerelő felhívta a rendőrséget, de még a rendőrök előtt megérkezett a kereskedő öccse. Kipattant az autójából, majd hadonászni kezdett egy kivont szamurájkarddal, és másodpercekkel később annak hüvelyével megütötte Krisztina hetvenéves szomszédját, aki zsebre tett kézzel állt és próbálta csitítani a támadót. A férfi halántéka felszakadt és bár a Pest megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a helyszínen nem kért orvosi ellátást, ám később összevarrták a sebét, majd a budapesti János kórházban tovább vizsgálták. 

Az ügyben az Érdi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmények miatt indított eljárást. A szamurájkardos támadót elfogták és a rendőrségen kihallgatták.

Azért fájdalmas ez az egész, mert a kereskedő nekem azt állította, hogy őt is megfenyegették, a Facebookon pedig borzalmas kommentháború alakult ki a kereskedő családja, illetve az esetet a posztokból megismerő kommentelők közt, miközben ezúttal is csak egy rejtett hibás használt autóról van szó. Az ügy későbbi fejleményeiről újabb cikkben számolunk majd be.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.