2019. november végéig összesen 15 245 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt Magyarországon, melyek közül 476 volt halálos, a balesetek kétharmadát autósok okozták. Mit mondanak ezek a számok? Talán nem sokat, mert a sérülések és halálesetek történetei, az ügyek keletkezési körülményei és utóélete sosem szerepel a számok mellett. A számokat végül mindenki elfelejti, majd autóba, motorra ül, esetleg gyalogol, bringázik valahol és ugyanazokat a hibákat követi el, mint azok, akikből a statisztika készül. Pedig ha lennének tanulságok, ha ismernénk az összefüggéseket, tanulhatnánk a történetekből. Akkor ha nem is nyernének értelmet a balesetek, de lenne tudatformáló következményük. Most lépünk egyet ebbe az irányba és elindítjuk a Totalcar új, kéthetente jelentkező műsorát. Sorozatunk házigazdája Dr. Herpy Miklós közlekedési szakjogász közel húsz éve foglalkozik közlekedési baleseti ügyekkel. Az áldozatokat, hozzátartozóikat, máskor pedig az okozókat képviseli a bíróságon, így pontosan tudja, mi, miért történt az utakon és mire számíthat, aki egy baleset részesévé válik. A műsor nem szórakoztató, képei olykor megrázóak, de nem céltalanul azok. A Dr. Herpy első részében egy motor és egy autó ütközéses balesetének részletei bontakoznak ki, elemezzük a körülményeket, gondolkodtatunk, hátha javul valami a közlekedésben.