2020.01.30. 06:09 Módosítva: 2020.01.30. 07:13

Reggel elvinni a gyereket oviba, suliba, bemenni dolgozni, hazafelé beugrani a boltba, felszedni a srácokat. Erre a célra kiválóan alkalmas egy kisautó. A legfontosabb, hogy megbízható legyen, és ne kerüljön sok pénzbe a fenntartása, illetve elférjen ott is, ahol más nem tud leparkolni. Ezúttal egymillió forint körül keresgéltünk.

Ahány ember, annyiféle igény. Ha viszont tárgyilagosan nézzük, a legtöbbünknek egy kisautó is elég lenne a napi rutin elvégzéséhez, hogy elszaladgáljunk a városban. Legfeljebb az évi néhány hosszabb utazás alkalmával fogjuk szűkösnek vagy kényelmetlennek érezni ezeket a típusokat.

Kiskocsiból hatalmas a választék, nehéz eligazodni, ezért összeszedtünk néhány olyan típust, amelyek közt érdemes nézelődni, ha legfeljebb egymillió forintot szánunk a vásárlásra. A szempontrendszer meghatározásakor abból indultunk ki, hogy a sok rövid táv nem kedvez a dízeleknek, ráadásul a könnyű karosszériák mozgatásához nagy teljesítményre sincs szükség. Így 1,5 liter alatti benzineseket kerestünk, klímával és még néhány kényelmi extrával.

Az alábbi tíz modellen kívül is lehetnek még a fentiek szerinti jó vételek, de bármit is választunk, a legfontosabb, hogy törekedjünk a lehető legjobb állapotra és ha tehetjük, vizsgáltassuk át a kiszemelt autót egy független szervizben, illetve alaposan próbáljunk ki minden funkciót.

Suzuki Swift – népítélet: 7,6; EuroNCAP: 4 csillag

A használtpiac egyik slágere a 2005 és 2010 között gyártott Swift. Elődjénél sokkal modernebb mind külsejét, mind műszaki megoldásait tekintve. Újonnan is rengeteget adtak el belőle, hiszen még a 2008-as válság előtt jelent meg, így most is tömegével fut a hazai utakon. Jó választás a leggyakoribb 1,3-as benzines kivitel, mert a maga 92 lóerejével pörgős, dinamikus kisautó, amely városban sem eszik sokat, országúti üzemben pedig simán lehet vele hozni öt liter körüli értékeket is.

Személyes tapasztalatom is van ezzel a Swifttel, hiszen több mint tíz éve, újkorától szolgál egy ilyen a családban, most 250 ezer kilométer körül járhat. Ennyi idő alatt a kötelezőkön kívül kétszer kellett benne kormányösszekötőt cserélni, és a jobb hátsó lengéscsillapító is kétszer fáradt el – természetesen párban cseréltettük mindkét esetben. A csomagtérajtó gombja szintén megadta magát, de ez apróság. A rozsda nem kimondottan jellemző ezekre a Suzukikra, bár a a csomagtartó aljának korróziós hajlama miatt volt egy gyári visszahívási akció.

A harmadik generációs Swiftnek két típushibája ismert, melyek közül az egyik nálunk is előjött. Az egyhármas, benzines kivitel váltójának alulméretezett nyelestengelycsapágya hajlamos elpusztulni, de ezt aránylag könnyen ellenőrizhetjük a próbaúton. Ha járó motor mellett, üresben, álló helyzetben a váltó felől zörgő, nyekergő hangot hallunk, amely a kuplung kinyomására csöndesedik vagy megszűnik, akkor ezzel a hibával van dolgunk. Egyébként a fordítottja, vagyis a kuplung lenyomásának hatására jelentkező zörej a kinyomócsapágy hibáját jelzi.

A másik egy ijesztőbb probléma, hiszen a féket, pontosabban a blokkolásgátlót érinti. Az ABS-tömb sok Swiftben (és más Suzukikban) ment már tönkre. Tünetei sokfélék lehetnek: beesik a pedál, vagy túlságosan lent fog a fék, elfolyik a fékfolyadék, illetve indokolatlanul működésbe lép az ABS. Azoknál az autóknál jobban bírja a hidraulikatömb, amelyeken rendszeresen cserélték a higroszkópos, tehát a környezeti nedvességet könnyen megkötő fékfolyadékot. Családunk Swiftjén az eddigi 250 ezer kilométer során nem jelentkezett a probléma.

Nem ritka az sem, hogy a műszerfalon rendszertelenül előjön és eltűnik a sárga check engine lámpa. Ezt okozhatja a katalizátor hibája is, de egy Suzukikra szakosodott szerviz állítása szerint sokszor csupán azért világít a piktogram, mert az autó nagyon érzékeny az üzemanyag minőségére. Összességében kimondottan megbízható és tartós autó, kevés típushibáját már jól ismerik a szervizek, az alkatrész-ellátottság is jó, és nem kell igazán drága javításoktól tartanunk.

VW Polo IV (9n, 9n2 és 9n3) – népítélet: 6,53; EuroNCAP: 4 csillag

A Volkswagen Polo negyedik generációját 2001-től 2009-ig gyártották, az egymillió forintos keretbe pedig már nemcsak a pápaszemes változat, hanem a fészlift utáni is belefér. A tapasztalatok sokkal inkább megoszlanak, mint mondjuk a Suzuki esetében: vannak, akik őrületes szopórollerként élték meg a Polóval eltöltött éveket, mások soha nem ülnének másba.

IMG 7086

A motorpalettáról én az 1,2-es háromhengeres helyett inkább az 1,4-es, négyhengerest venném. A kisebbiknél egyébként a gyújtótrafó, illetve gyújtáskábelek adják meg gyakran magukat, míg a nagyobbaknál időnként megemelkedhet a fogyasztás, és ezekre az olajfogyasztás is jellemző. Általánosságban elmondható, hogy vacakolhat a motorvezérlő elektronika, és visszatérő jelenség a kormányszervó rapszodikus működése. A klímásoknál az automatika sem örök életű.

A tulajdonosok beszámolói alapján arra következtethetünk, hogy eléggé ingadozó lehet a minőség, de ha körültekintően sikerül kiválasztani egy valóban jót, az sokáig szolgálhat gond nélkül. Közvetlen környezetemben is használnak ilyet, de többnyire csak apróságok szerepelnek a hibalistán. Ennél a típusnál gyakrabban kell korrózióval számolni. Ezt főként az első sárvédő és a küszöb találkozásánál szúrhatjuk ki, de érdemes megemelni az autót és alánézni, mert az egyes példányok előélete, használati körülményei jelentősen befolyásolhatják a kaszni állapotát.

Opel Corsa D – népítélet: 6,93; EuroNCAP: 5 csillag

A negyedik generációs Corsa még ma is egészen jó formájú kisautó. Motorválasztékából inkább a négyhengeres, 1,2 vagy 1,4 literes, benzineseket keresném, utóbbitól már némi dinamizmust is elvárhatunk. A legtöbb panasz itt is apró, de annál bosszantóbb dolgokról szól, melyek alapján az összeszerelési minőség hagy kívánni valót maga után. Így például gyakran ciripel a fűtőventilátor egyes fokozatban, illetve szétesik az ajtókilincs.

elol

Ami a komolyabb dolgokat illeti, a kormányzás rásegítője is feladhatja a harcot, emellett pedig olykor a motorvezérlő elektronika tréfálja meg a tulajdonosokat. Nagy általánosságban azért nem mondhatjuk megbízhatatlan hibahalmaznak a Corsát, de tény, hogy vannak pórul járt tulajdonosok.

Honda Jazz második generáció – népítélet: 8,03; EuroNCAP: 4 csillag

Egy igazi legenda a kategóriában, nem véletlenül. Az egyik legmegbízhatóbb kisautó, ráadásul ötletesen variálható belterével olyan helykínálata van, amit több nagyobb kocsi is megirigyelhet. Érdemes Jazzből is inkább az 1,4-est keresni, az sem eszik sokat, de a mindennapok során jól jönnek a plusz lóerők, illetve a többletnyomaték.

Korrózió szempontjából alaposan át kell nézni ezt az autót is, de nem lehetetlen vállalkozás kifogni egy rozsdamentest. Az elektromos ablakok közül főként a vezetőoldali szeret elgyengülni, és típushibának számít a gyári rádió halála is. Természetesen egy ügyes kezű szakember utóbbit fel tudja támasztani. Elkoszolódhat az EGR-szelep, illetve bizonytalanná válhat a kuplung fogáspontja, ez jelzi a csere szükségességét.

DSC 9436

Ha a Jazz mellett döntünk, tényleg megbízható, jó helygazdálkodású autót kapunk, amely jól tartja az értékét is.

Fiat Grande Punto – népítélet: 7,36; EuroNCAP: 5 csillag

Ez ugyan teljesen szubjektív, de a lista legformásabb szereplője, ráadásul az egyik legbiztonságosabb és legtágasabb is. Bár sokan legyintenek a Fiatokra, de a Grande Puntót nagyon is érdemes számításba venni. Gyengécske az 1,2-es alapmotorral, éppen jó ehhez a kasznihoz az 1,4-es, benzines, akár nyolcszelepes kivitelben.

IMG 0864

Bár nem rossz autó, azért hibátlannak nem nevezhetjük a kis-nagy Fiatot. Bosszantó elektronikai anomáliák fordulhatnak elő, mint például, hogy nincs világítás, de újraindítás után minden oké. A változó rásegítésű kormányszervó, valamint a gyújtáskapcsoló is bemondhatja az unalmast. Nagyobb problémát jelenthet, ha tönkremegy az önindító, és a kormánymű is elvérezhet.

Ford Fiesta – népítélet: 6,96; EuroNCAP: 4 csillag

A 2001-ben bemutatott széria a Fiesta hatodik generációja. Nagyon eltalált formaterv, még most sem tűnik fáradtnak, ráadásul igazán jó színekben is lehet találni. Az egyik legkényesebb gyengéje a rozsda, amire azért is érdemes nagyon odafigyelni, mert rohadó autót egyre kevesebb lakatos vállal, aki pedig mégis, vastagon elkéri az árát. Az ívek és a tornyok lehetnek gócpontok.

auto/FORD/FIESTA 2001-/XLARGE/03fs

Egyébként a tulajok zörgő beltérre, rossz illesztésekre, és általánosságban gyenge összeszerelési minőségre panaszkodnak. Elő-előfordulhat megnövekedett olajfogyasztás is, ami olykor egészen motorcseréig fajul. A váltó egyes példányoknál egyes és kettes fokozat között akad.

A motorok terén érdekesség, hogy az 1,25-ös 16 szelepes a maga 75 lóerejével erősebb mint az 1,3-as, nyolcszelepesek. Érdemes lehet a 80 lovas 1,4-est keresni.

Seat Ibiza – népítélet: 6,85; EuroNCAP: 4 csillag

A Volkswagen Polo IV-gyel – és a Skoda Fabiával – közös platformra épül, így motorpalettáján is osztozik a Seat Ibiza, azonban külsőre fiatalosabb, vagányabb. A Polóhoz hasonlóan ebből is inkább az 1,4-est választanám négy hengerrel. A konszerntestvérhez képest gyengébb összeszerelési minőségre számíthatunk.

auto/SEAT/IBIZA 2002-/XLARGE/01fs

A háromhengeres benzineseknél nem ritka a gyújtótrafó és a gyújtáskábelek meghibásodása, az EGR-szelep viszont bármelyiken elromolhat. Motorváltozattól függetlenül visszatérő probléma még az elektromos ablakemelők hibája.

Toyota Yaris – népítélet: 7,77; EuroNCAP: 4 csillag

Az egymillió forintos ársávban Yarisok közül már nemcsak az első, hanem a második generációból is találhatunk vehető példányokat. Mi most az egyesnél maradunk, hiszen ennyiért abból nagyobb a választék. Bármelyik benzinmotorral jó választás, ebben még nincs az utódból ismert, olajcserére és minőségre érzékeny 1,33-as Dual-VVT-i. Viszont az ezres motorja is négyhengeres. Ez utóbbinál előfordultak korai vezérműlánc-problémák, erre érdemes odafigyelni.

OvodakElottGyakori

Nem példa nélküli a korrózió sem, ebből a szempontból ajánlott alaposan átvizsgálni az autót. Szintén sokan emlegetnek kuplunghibákat, nem túl hosszú életű a tárcsa és a szerkezet. Amúgy a klíma és az ajtózárak okozhatnak kellemetlenségeket. Összességében viszont tartós, jó kis autó a Yaris, bátran vehető.

Kia Rio – népítélet: 8,21; EuroNCAP: 4 csillag

Egy titkos tipp Dél-Koreából. A második generációs Kia Rióból nem esik be sok a keresőbe, de nagyon jó, megbízható autó. Ettől a generációtól kezdve ráadásul már a forma is megfelel az európai ízlésnek. A karosszéria tekintetében a rozsdára kell figyelni.

auto/KIA/RIO 2005-/XLARGE/01fs

Az 1,4-es benzinmotor kétféle teljesítményszinttel készült, ha szerencsénk van, kifoghatunk egyet az erősebb, 97 lovasból. Jellemző rájuk a hidrotőkék csattogása, valamint az ingadozó, ugráló alapjárat. Utóbbira szoftverfrissítés jelentett megoldást, ezen a használtpiacon elérhető autók többsége vélhetően már túl van. Típushiba még a fényszóró-magasságállításé.

Renault Clio – népítélet: 7,54; EuroNCAP: 5 csillag

A francia kisautóból a harmadik generációt, vagyis a 2005 utánit mérik egymillió forint körül. Ötcsillagos törésteszt teheti vonzóvá valamint az, hogy elég megbízható típus hírében áll, és Népítélet-átlagban is csak az utód tudta felülmúlni az összes Clio-széria közül.

auto/RENAULT/CLIO 2005-/XLARGE/01fs

Lehetnek kellemetlen elektronikai anomáliái, valamint a motorvezérlő is elromolhat, de ezt talán túlzás még típushibának nevezni. Előfordulhat még alapjárat-ingadozás, elkoszolódhat az EGR, illetve feladhatja a gyújtótrafó. Más gyakori problémáról nem tudni a Clióval kapcsolatban.

A Totalcaron 2019-ben cikksorozatban tekintettük át, hogy melyik árkategóriában milyen autókat érdemes számításba venni, és milyen típushibákra készülhetünk. A sorozat első része az 500 ezer forint alatti tippekkel itt olvasható:

Egymillió körül ezeket érdemes megnézni:

Másfél millió forintos tippekért erre tessék:

Itt a kétmilliós ársávban tájékozódhattok:

Kettő és fél millióból ilyesmit érdemes:

Ezen a linken pedig a három és fél milliós autókról írtunk:

Ebben a cikkben összeszedtük, mely motorváltozatokat érdemes elkerülni:

Vannak viszont nagyon jó konstrukciók, azokat itt foglaljuk össze:

Nagyot bukhatunk egy rohadó autón, erről itt írtunk bővebben:

Használttesztjeink ezen a linken érhetők el, a Nepperűző tanácsaiért ide klikkelhettek, ha pedig kérdezni szeretnétek vásárlás előtt, akkor erre tessék.

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.