Tényleg történelmi időket él most az olaj ára?

Felszínes áttekintő az olajár nagy robbanásairól és zuhanásairól

2020.03.21. 08:03

Múlt héten olyan történt, ami 1991 óta, az öbölháború kitörésének másnapja óta nem: egyetlen nap alatt közel harmadával esett a nyersolaj ára. Tele volt a hírrel a sajtó, de az egynapos zuhanásnál azért érdekesebb, hogy mégis hova zuhant az ár. Mai, vagy évtizedes viszonylatban van mélyen? Bevezetésnek legyen elég annyi, hogy a válság előtti utolsó pillanatokban, 2008 júliusának közepén egy hordó nyersolaj (WTI) ára még 147 dollár volt (mai árfolyamon nagyjából 175 dollár). Egy ugyanilyen hordó olajat a cikk megjelenésekor 24 dollárért adnak a világpiacon.

j75

Amikor fontos lett az olaj

Bár a kőolaj nagyjából száz éve nélkülözhetetlen nyersanyaga az emberiségnek, az 1973-as olajválságig viszonylag stabil áron ment a kereskedése. Addig elkerülték az olyan hirtelen árugrások és esések, mint amilyenekkel tele van az elmúlt ötven év történelme.

Ugyan már az ókorban is egész sok mindenre (világítás, kenés, balzsamozás) használtuk a felszínen talált kőolajat, az ipari forradalom végig kellett várni, hogy elkezdjen rákapni az emberiség és a mélybe fúrjon érte. Az 1840-es években épültek az első olajkutak a bolygón, amik már több tízméteres mélységből hozták fel a nyersolajat. Az azeriek kezdték a sort, de Románia és Lengyelország is az elsők közt szállt be a nagyüzemi kőolaj-kereskedelembe. Ekkoriban még leginkább paraffint finomítottak belőle, amit aztán fűtésre, világításra használtak.

Olajkutak a nagyüzemi termelés csecsemőkorából. A helyszín az ukrajnai Boriszlav
Olajkutak a nagyüzemi termelés csecsemőkorából. A helyszín az ukrajnai Boriszlav

Az 1860-as évekre már az amerikai Pennsylvania volt az olajbányászat központja, de a hirtelen felfutást rövid időre agyoncsapta az amerikai polgárháború. Ezek a kezdeti évtizedek még az óriási ingadozásokról szóltak, az azeri kolerajárvány például a semmiből triplázta meg az árakat az évszázad végén, de mivel a globális piac ekkoriban még egész más szinteken létezett, a kőolajárak kis hatással voltak a mindennapokra. A nagyhatalmaknak vagy volt otthon elég vagy beszerezték a gyarmataikról, és mint nyersanyagnak, messze nem volt akkora jelentősége, mint a századforduló után. A kőolaj piaca és piaci ára az első világháború után lett igazán fontos része a kereskedelemnek, az autózás terjedésével egy időben pedig stabil pályára állt az ára.

A két világháború között lényegében befagyott a kőolaj ára, a második világégésből ébredt emberiség előtt pedig egy olajárban nagyon kiszámítható két és fél évtized állt. 1948 januárjára beállt 2 dollár környékére az ár, és innen épp csak felment 3 dollár fölé 1973-ig. Ez azt jelenti, hogy ebben a hidegháborúval és szuezi válsággal terhelt, összességében mégis nyugis 25 évben az ipar és végeredményben a fogyasztók egyre olcsóbban jutottak hozzá az addigra a fogyasztás szinte minden területébe (üzemanyag, műanyag, műtrágya, kozmetikumok...) bekerült kőolajhoz.

A New York-i Broadway 1910-ben. Széles utak már vannak, autók még alig
A New York-i Broadway 1910-ben. Széles utak már vannak, autók még alig

Az infláció miatt konkrétan majdnem a harmadával volt olcsóbb reálértéken ugyanannyi nyersolaj '73-ban mint '48-ban, aminek hála a nyugati világ egyre mélyebbre süllyedhetett a fogyasztás hedonizmusában. Az olajluxus háztartásonkénti két autót és felfoghatatlan mennyiségű műanyag tárgy felhalmozását eredményezte. Igaz volt ez a fejlett világ valamennyi országára, de különösen az amerikaiakra. Azokban az években az USA lakosai a bolygó népességének öt százalékát adták, miközben a kitermelt kőolaj 35 százalékát ők használták fel. Ennek a felfoghatatlan mértékű pazarlásnak és az általános olcsóságnak lett aztán vége 1973 októberében.

Amikor drága lett az olaj

A mából nézve nehezen érthető, hogy a világgazdaság számára oly fontos nyersanyag, mint a kőolaj, hogyan lehetett annyira olcsó évtizedeken át, mégis sokkolta a világot, amikor 1973-ban, hosszú stagnálás után hirtelen megdrágult. Előbb egy nap alatt felment 3-ról 5 dollárra, majd fél éven belül 12 dollár környékére, hogy aztán soha többé ne essen havi jegyzésben 10 dollár alá egy hordó ára. Pedig már jóval a '73-as sokk előtt voltak jelei, hogy vége az olcsó éveknek. 1960-ban emiatt tömörült kartellbe a kőolaj-exportáló országok (leginkább arab országok) jelentős része. Ebből lett az OPEC. Azon országok szervezete, amelyek külpolitikai hatása gyenge volt ugyan, de ők adták az olajexport döntő részét, és szerettek volna nagyobb befolyással bírni a világpiaci árakra, végeredményben nagyobb haszonnal adni az olajukat.

Szervezetbe tömörülve ereje lett az arab kitermelőknek a politika nagyjaival szemben, ahogy ez a gúnyrajz mutatja
Szervezetbe tömörülve ereje lett az arab kitermelőknek a politika nagyjaival szemben, ahogy ez a gúnyrajz mutatja

Az OPEC több mint tíz éven át nem tudta megmutatni erejét az amerikai és brit világcégek lobbierejével szemben, '73-ban viszont lett egy jó indokuk, hogy rövid időn belül felzárkóztassák az olaj árát a globális igényekhez. Abban az évben tört ki Izrael és az Egyiptom vezette arab koalíció között a jom kippuri háború, ami éppen csak húsz napig tartott, de arra elég volt, hogy erre fel az OPEC olajembargót hirdessen minden Izraelt támogató nagyhatalommal szemben, azaz lényegében teljes Nyugat-Európa és az USA ellen. Az OPEC-országok úgy taktikáztak, hogy az export leállításával felverhetik az olaj árát, és nagyjából ez is történt.

Bocs, nincs benzinünk - általános felirat egy amerikai benzinkúton az olajválság idején

A nyugati országok nagyon megszenvedték az embargóval járó olajhiányt. Amerika különösen, de Európa északi és nyugati országaiban sem voltak ritkák a korlátozások a benzinkutakon, sok helyen csökkentették a sebességhatárokat, szűrték az autók behajtását, a fotósok pedig egymás után lőtték a fotókat autópályákon piknikező emberekről. Mire '74 márciusában véget ért az embargó, a fejlett országok olajhoz való viszonya örökre megváltozott. A válság többek közt új irányba pofozta az autóipart, egyszersmind szempont lett az autók fogyasztása a piacon, amire a gyártók kénytelenek voltak reagálni, ahogy más iparágaknak is vissza kellett venniük a pazarlásból.

Fiatalok piknikeznek egy holland autópályán '74-ben
Fiatalok piknikeznek egy holland autópályán '74-ben

A válság után következett hat stabil év, ami alatt az embargó hatására 10 dollár fölé drágult olaj ára megnyugodott és egyenletesen, lassan lépkedett feljebb. Majd megint robbant, miután 1979-ben Iránban elűzték az Amerika-barát sahot, aminek hatására Irán lényegében eltűnt a piacról. Ezt az egészet aztán fokozta az Irak és Irán közt kitört háború - jött az újabb válság. Ezt már nem a taktika szülte, a piacról eltűnt mennyiség miatt rövid idő alatt 40 dollár környékére ugrott az ár. Ez mai árfolyamon nagyjából 125 dollár lenne, így nézve pedig messze ez a legmagasabb érték a huszadik században.

A második válság végeredményben az OPEC befolyásának csökkenését hozta. A 40 dollár környéki árral ugyanis úgy kilengett az inga, hogy a visszalengést már nem köszönték meg a nagy kitermelők. Az addig részben importáló Egyesült Államokban ugyanis hirtelen új területeken is megérte kitermelni az addig gazdaságosan nem kinyerhető olajat, így Texas, Louisiana, Oklahoma és Colorado a 80-as évek első éveiben olajhatalmakká váltak, az arab termelők kárára, az amerikai lakosság és autóipar nagy örömére. Az olajbőség meredeken vitte le az árakat és kisebb mozgásoktól eltekintve így teltek el a nyolcvanas évek.

A nyersolaj (WTI) havi piaci árának változása ezekben az években
A nyersolaj (WTI) havi piaci árának változása ezekben az években

A következő évtized hajnalán, 1990/91-ben volt egy rövid pánik, miután Szaddám Huszein lerohanta Kuvaitot, majd az amerikaiak hazarugdosták az irakiakat, de a gyorsan lezajlott öbölháború után hamar visszarendeződtek az árak. Sőt, ez az évtized is az egyre olcsóbb olajról szólt, az utolsó éveiben pedig konkrétan az árzuhanásról, miután Ázsia erős és erősödő országainak gazdasága megroppant.

A visszavonuló iraki hadsereg által felgyújtott kuvaiti olajkutak az öbölháború idején
A visszavonuló iraki hadsereg által felgyújtott kuvaiti olajkutak az öbölháború idején

Az új évezreddel aztán megint vége lett a relatív olcsóságnak. Itt is közbeszólt egy háború. A szeptember 11-ei támadások után kis lejtmenetre indultak ugyan az árak, majd pár hónap esés után ráfordultak a tartós, éveken át tartó emelkedésre, és 2008 nyaráig csak mentek felfele. Ezalatt olyan nagy hatású tényezők húzták, mint az Afganisztán és Irak elleni amerikai invázió, a venezuelai sztrájkhullám és a kínai és indiai kereslet meredek emelkedése. A nyersolaj világpiaci ára hét év alatt megötszöröződött, havi jegyzésben 2008 júniusa volt a csúcs 140 dollárral, a napi rekord pedig július közepén dőlt meg 147 dollárral, hogy aztán a kibontakozó gazdasági válság hatására fél év alatt visszaessen 40 dollárra.

A folyamatos emelkedésről, majd brutális zuhanásról szóló kora kétezres évek után a tízes években is folytatódott a hullámvasút. Ahogy a 2008-as válság után rendeződtek a piacok, az olaj ára is meredek emelkedésbe kezdett. Hónapok alatt visszamászott hetven dollár fölé, majd évekre beállt száz dollár környékére, részben az arab tavasz hatásai miatt, részben azért, mert Kína és a Közel-Kelet egyes országai minden korábbinál szomjasabbak lettek a nyersolajra. Ez vezetett oda, hogy 2011-ben, 12-ben és 13-ban is 90 dollár fölött járt éves átlagban az olaj világpiaci ára, mely az éves átlagárakat tekintve a valaha volt legdrágább időszak.

A nyersolaj (WTI) havi piaci árának változása a 90-es évek óta
A nyersolaj (WTI) havi piaci árának változása a 90-es évek óta

Hogy mennyire kiszámíthatatlan piac a nyersolajé, azt jól mutatja, hogy még az utolsó hat évbe is belefért egy kisebb válság. A 2014-2016-os olajárválság, amikor másfél év alatt hetven százalékot zuhant az olaj ára. Havi átlagárban utoljára 2014 júniusában járt 100 dollár fölött, azóta sosem, de még a 60 dollár fölötti ár is ritkaság. A '14 utáni helyzet leginkább az OPEC taktikai hibájának köszönhető, a szervezet tagjai ugyanis egy olyan időszakban állapodtak meg arról, hogy nem csökkentik a kitermelést, amikor a kereslet éppen csökkenőben volt. Az OPEC az így generált árversennyel szerette volna kiszorítani a piacról a palaolaj-termelőket, de inkább csak – az amúgy OPEC-tag – Venezuelát sikerült még mélyebb gazdasági válságba lökni. Végül két nehéz év után megállapodtak a napi termelés csökkentéséről, amivel sikerült valamelyest visszatolni az árakat.

Ilyen előzmények után érkeztünk el a mostani történéseket megelőző időszakhoz, az tízes évek végéhez. 2019 decemberéhez, amikor is 60 dollár volt egy hordó olaj ára. Szűk három hónappal később, most meg ugye 24 dollár a WTI, 28 a Brent, de mindketten jártak mélyebben is a héten. Inflációval számolva ez annyit tesz, hogy most kábé annyi az olaj ára, mint amennyi az 1973-as olajválság előtti hedonista években volt. Így nézve pedig ennél olcsóbb az ötvenes évek óta csak a 90-es évek végi zuhanás idején volt egy hordó olaj, akkor 11 dollár körül kereskedtek vele, ami ma 17 dolláros árat jelentene.

Magyarázó

A cikkben használt adatok olyan hosszútávot feldolgozó chartok számaiból jöttek, amelyek jellemzően az amerikai átlagárral számolnak 1944-ig. 1945 és 1983 között az Arabian Light típusú olaj árát szokás használni, míg a 80-as évektől leginkább a Brentet vagy a WTI-t. A világgazdaság olajkereskedelmében nagyjából kétszáz fajta nyersolaj létezik, függően azok kéntartalmától, származási helyétől, minőségétől. Ezek közül az Északi-tengerből kitermelt Brent-féle olaj és az amerikai WTI (West Texas Intermediate) a kiemelt marker olajok, ezek árai mozgatják magukkal a teljes nyersolaj-piac árazását.

A WTI és a Brent ára amúgy jellemzően egymáshoz nagyon közel fut, bár a tízes évek elején volt egy kisebb szakadás. Akkor túl gyorsan szaladt fel a palaolaj kitermelése Amerikában, a megnövekvő kínálatot pedig nem követte le a feldolgozó infrastruktúra. Ez a relatív túlkínálat akkor levitte a WTI árát, ami így évekre leszakadt a Brent árától.

A cikkben sokszor leírt hordó pedig egy általánosan elfogadott mértékegység a nyersolaj-kereskedelemben. Egy hordó nyersolaj 158,98 litert jelent.

Mi van a mostani lejtmenet mögött?

Egyszerű lenne a világjárványra fogni az elmúlt két hónapban jött óriási zuhanást, de egyáltalán nem magától értetődő, hogy önmagában a globális gazdaságot hirtelen megbénító járvány ennyire mélyre lökje az árakat. Éppen azért van az OPEC, hogy a tagok ilyen helyzetben összehangolják a termelésüket, és annak csökkentésével ellensúlyozzák a keresleti hiányt a kínálati oldalon. Na meg azért, hogy ugyanerre biztassák azon kitermelőket, akik ugyan nem OPEC-tagok, de érdekeltek a magas árakban. Ezzel szemben most két kulcsszereplő kezdett ki bírja továbbot játszani.

Két kulcsszereplő a meccsben: Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös balra és Vlagyimir Putyin. Majd eldől, ki nevet a végén is
Két kulcsszereplő a meccsben: Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös balra és Vlagyimir Putyin. Majd eldől, ki nevet a végén is

Az év első két hónapja után már látszott, hogy minimum az első negyedévben marad a drasztikus keresletcsökkenés. Önmagában Kína napi hárommillió hordóval kevesebb olajat fogyasztott ezekben a vírussal terhelt hetekben, ami a globális kereslet nagyjából három százaléka. Az OPEC+ (OPEC és még pár jelentős kitermelő) március 6-i ülésétől ezért mindenki azt várta, a felek megállapodnak valamilyen mértékű csökkentésről. Szaúd-Arábia napi 1,5 millió hordós kitermelés-csökkentést javasolt a szervezetnek, de Oroszország ebbe nem ment bele. Ez gyakorlatilag egy feszesre emelt középső ujj volt az OPEC felé, mire fel a szaúdiak bejelentették, hogy rendben, akkor ők minden termelési korláttól eltekintenek és maximális mennyiséget öntenek a piacra kedvezményes áron. Ez volt az a hír múlt hétfőn, amire 30 százalékos mínuszba mentek az árak, és ahonnan aztán még tovább zuhantak a következő napokban. Ezt érezni már a kutakon is a 320 forint alatti benzin és 335 forintos gázolaj árán.

Egyrészt tehát ott van, hogy a csökkenő kereslet ellenére nem csökken a kínálat. Sőt, most, hogy a tagokat nem köti limit, lesz, aki növelni fog. Hogy ki mennyivel tudja fokozni a termelését, majd eldől, de Szaúd-Arábia önmagában az első negyedévére vállalt önkéntes termeléskorlátozásának engedésével napi 9,7 millió hordót szórhat majd a piacra a jelenlegi 9,2 millió helyett. Ők termelik ki a legolcsóbban a kőolajat (nagyrészt geológiai adottságok miatt), ami alapján elvben nekik kevésbé fáj majd, hogy olcsón kell eladniuk, viszont ezt ellensúlyozza, hogy nagyon drágán tartják fent saját szociális rendszerüket – 33 millió szaúdi él jómódban az olajnak hála, miközben nem sok javat termel. Az oroszok költségvetése is az olajtól függ, de ők összeszorított fogakkal bármint kibírnak. Mindkét fél azt kommunikálja, hogy készek akár évekre beleállni az olcsó olajat eredményező meccsbe, de nem kizárt, hogy egyikük vagy akár mindketten félrerántják majd a kormányt a következő hónapokban.

mu6

Amíg jelek szerint a szaúdiak taktikája az, hogy egyszersmind visszaszorítsák az oroszok befolyását, addig az oroszoknak hasonló kivéreztetési szándéka lehet az amerikai olajpiaccal. A mostani játéknak ugyanis van egy nem mellékes tétje: az USA energiafüggetlensége. A világpiacra nem bírt nagy hatással, de az elmúlt években olyan történt, ami a hetvenes évek óta nem: az USA lett a világ legnagyobb kőolaj-kitermelője. Az utolsó tíz évben, 2019 végére ugyanis az Egyesült Államok importőrből exportőr lett. Ebben nem az a nagy szó, hogy annyi olajuk van, hogy még eladni is képesek. Inkább az a fontos, hogy most képesek ellátni óriási saját olajigényüket. Leginkább a palaolajnak hála.

A USA napi 15 millió hordós kitermelésének bő háromnegyede származik a palaolajból. Ez a kőolaj végeredményben minőségében többé-kevésbé megegyezik más olajfajtákkal, de a kitermelési módja egészen más. Bár itt is fúrással indul a kitermelés, itt hidraulikus repesztést alkalmaznak: a fúrt lyukon keresztül magas nyomáson homok, víz és különböző vegyi anyagok keverékét küldik a mélybe. Ezzel megrepesztik a rendkívül szilárd és rossz áteresztőképességgel bíró palakőzetet, amibe az olaj be van zárva. A homok megakadályozza, hogy a létrejött repedések elzáródjanak, így azokon keresztül nyerik ki az olajat.

Egy képen a palaolaj-kitermelés mikéntje és veszélye
Egy képen a palaolaj-kitermelés mikéntje és veszélye

A technológiával szemben rengeteg az ellenérv, nem véletlen, hogy az USA óriási palaolaj-készleteit a tízes évek kezdetéig alig bántották. Egyrészről borzasztó vízigényes a folyamat, ami az olajtermelés szempontjából kiemelten érintett államokban, mint mondjuk a száraz Texas, külön szerencsétlen. Egy hordó így nyert olajhoz ugyanis átlagosan 4-5 hordó vízre van szükség, ami a végeredményben az ivóvízkészletekből van elvéve, a kitermelés után pedig ezt a vizet sok munkával még meg kell tisztítani, hogy szennyvízként a természetbe engedhessék. A környezeti lábnyoma tehát óriási a palaolajnak, de a gazdasági igénye sem semmi. 50 dollár környékén van az az ár, ami alatt lényegében nem éri meg kitermelni, azaz a mostani helyzet tarthatatlan az amúgy óriási hitelekből működő palaolaj-szektornak. Iparági elemzők szerint az amerikai palaolajtermelők harmada jelenthet csődöt hamarosan, ha nem változnak az árak a piacon.

Szóval a mostani árháborút legalább annyira fokozza a világjárvány miatt megbénult gazdaság, mint a nagy kitermelők a játéka. Hogy Szaúd-Arábia és Oroszország épp akkor zúdítja rá rengeteg olaját a világpiacra, amikor a tengeri szállítmányozás, a repülés és még egy sor olajigényes ágazat beleállt a földbe. Bár a szaúdiak és az oroszok nagyon magabiztosnak tűnnek, nekik sem lehet sok fogalmuk arról, mit hoznak a következő hónapok.

Bár Szaúd-Arábia politikai szempontból az USA fontos szövetségese, végeredményben nekik sem fájna, ha sikerülne kirúgni az amerikaiak alól a saját olajpiacukat. Oroszországtól pedig ne várjon semmi együttérzést Washington, van ott elég törleszteni való a Rosznyefty olajóriásra kirótt szankciók miatt. Az USA mellett aztán ott vannak még nem kevesen olyan afrikai országok, amik minden logika ellenére nem diverzifikálták a gazdaságukat a kőolajból származó bevételektől, így az extrém alacsony ár az egyetlen bevételi forrásukat padlózta le. Ezen országok válságai csendben visszahathatnak majd az egy-két évig még várhatóan gyengélkedő európai és kínai gazdaságra, ami senkinek sem érdeke, ahogy egy amerikai visszaesést sem köszönnénk meg. Szóval örüljünk az olcsó benzinnek, de közben tartsuk észben, hogy nagy bajok lehetnek még abból, ha hosszútávon, éves viszonylatban ilyen alacsony marad az olajár.

Ha ilyen olcsó az olaj, miért ilyen drága még mindig a benzin?

Zárásként az örök kérdés, ami minden nagy zuhanás idején előjön, pedig egyszerű rá a válasz: mert az olaj csak az alapanyag, amiből sok munkából gázolajat és benzint finomítanak. Attól, hogy egy hordó nyersolaj nagyon olcsón kel el a piacon, még nem lesz olcsóbb eljuttatni a finomítóba, nem lesz olcsóbb finomítani, és ezután nem lesz olcsóbb eljuttatni a kutakra sem gázolajként vagy benzinként. És persze ettől még nem lesz kisebb rezsiköltsége sem a kutaknak. Na, meg ott van a jövedéki adó.

20191210 145622

A jövedéki adó, ami a jelenlegi benzinárakban 120 forint literenként, míg a gázolaj jövedéki adója 110,35 Ft/liter és ez már június 30-ig biztosan így marad. A jövedéki adó mértéke ugyanis egy adott időszakban a Brent napi jegyzési adatai alapján meghatározott átlagárához kötött, ez pedig január 1. és március 15. között 56 dollárra jött ki. A következő időszakban már biztosan 50 dollár alatt lesz az átlag, emiatt június 30-tól a benzin jövedéki adómértéke literenként 5 forinttal, a gázolajé pedig literenként 10 forinttal nőni fog. Ha maradnak a mostani nyersolajárak, még az is bőven 300 forint környéki árakat jelent majd a kutakon.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.