Állami támogatással megvehető elektromos autók 2020-ban

Az állami támogatás híre több villanyautó árát is levitte

2020.05.25. 06:04 Módosítva: 2020.05.25. 07:28

Újratervezték az elektromos autók támogatását: mostantól oda megy a legtöbb forint, ahol a leginkább segít az akkumulátoros hajtás. Ráadásul a piaci versenyt is élesíti egy kicsit, ami szintén nem baj.

„Megfizethető árú elektromos gépjármű és segédmotoros kerékpár (robogó) beszerzésének támogatása”, így szól az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) frissen megjelent pályázati kiírása. Június 15-től lehet beadni a dokumentumokat, ha új, azaz korábban forgalomba nem helyezett, vagy a kereskedő demóautójaként legfeljebb fél év alatt nem több mint 6000 kilométert futott, tisztán elektromos személygépkocsit, vagy robogót vásárolnánk. A bevezető arra is kitér, hogy a minisztérium a korábbi pályázatokhoz hasonlóan az elektromobilitás hazai elterjedését szeretné támogatni. Ebben a körben ötmilliárd forint áll rendelkezésre, melyből körülbelül 1200 jármű forgalomba állítását tudják majd támogatni.

Nem az emelt keretösszeg a legfontosabb újdonság a korábbi (2016-os és '18-as) pályázati körökkel szemben. Ezúttal a kisebb értékű kocsik vásárlását igyekeznek támogatni. Ha a bruttó vételár nem haladja meg a 11 millió forintot, 50%, de legfeljebb 2,5 millió forint lehet a támogatás, ami jelentősen magasabb, mint a másfél millió, amivel eddig számolhattak az elektromos autót vásárlók. A nagycsaládosok gépjárműszerzési támogatása során bebizonyosodott, hogy ekkora kedvezménnyel már sok embert lehet vételre biztatni, ráadásul mivel a tisztán elektromos autók között a legolcsóbb is több mint ötmillió forint, 11 milliós határ alatt mindegyik típus a maximális összegre jogosult, szemben az eddigi gyakorlattal.

További indikátor a minisztérium szándékáról, hogy 11-15 millió forint közötti bruttó vételár esetén már csupán félmillió az elérhető támogatás, az ennél drágább elektromos autók pedig nem jogosultak támogatásra – tehát aki Porsche Taycant, vagy Tesla Model S-t szeretne venni, ne számítson a magyar adófizetők pénzére. Az elektromos autók között a vételár legtöbbször egyenesen arányos az elérhető hatótávval, a sávos rendszer tehát azt eredményezi, hogy elsősorban a városi/helyközi használatra alkalmas kocsik vásárlását támogatja az állam. Mivel a tisztán elektromos autózásnak éppen a városokban és ingázáshoz van a legtöbb értelme, ez nagyon okos döntésnek tűnik.

Természetesen az autóimportőrök is azonnal reagáltak a fejleményekre, hiszen a 11 milliós határt nem csak úgy légből kapta az ITM: ennyi pénzért már viszonylag széles kínálat érhető el, ám ennek egy része lapzártakor még ennél drágább. Tehát az új szabályozás azonnal mozgásba lendítette a piacot, úgyhogy ezúttal nemcsak a ma elérhető hivatalos árlistákat szemléztük, hanem azt is igyekeztünk megérdeklődni, terveznek-e ezeken változtatni a hírek fényében.

A tisztán elektromos autók belépőszintjén két modellcsalád öt változata osztozik, ám a Škoda Citigo és a Volkswagen e-Up testvérmodellek úgy tűnik, hogy első körben nem tudnak profitálni az új kedvezményből. Az importőr szerint ugyanis annyira sikeres volt mindkét modell már eddig is, hogy eladták az idei évre megkapott kvótát. UPDATE: A Skoda Citigo ezzel a magyar piacról el is tűnik, a Vokswagen e-UP egy későbbi körben ismét részt vehet. Így jelenleg a Smart Fortwo és Forfour a legolcsóbb elektromos autó hazánkban, ezek alapfelszereltséggel a támogatással már ötmillió forint alatt elérhetők.

Típus Ár Akku kapacitás Megjegyzés
Skoda CITIGOe iV - 36,8 kWh A forgalmazás megszűnik
Smart EQ Fortwo 7 250 430 Ft 17,6 kWh   
Smart EQ Forfour 7 440 930 Ft 17,6 kWh   
Volkswagen e-UP 8 223 350 Ft 36,8 kWh Becsült fogyasztói ár aktuális Ft/€ árfolyamon, most nem rendelhető
Smart EQ Fortwo cabrio 8 355 330 Ft 17,6 kWh   

A pályázat meghirdetésekor mindössze három további típus fért be 11 millió alá, ám két márka már másnap új árakat jelentett be, és informálisan több további importőr is jelezte, tervezik kínálatukat a helyzethez igazítani. A vadiúj Mini Cooper SE kivétel, hiszen már most is befér az alapmodell a kedvezményezett körbe, így nem módosítanak az árán. A 184 lóerős elektromos autó tehát nyolcmillióért megszerezhető, azaz nagyjából ugyanannyiért, mint a 192 lóerős, benzinmotoros Cooper S sportautomatával. A Mazda MX-30 még újabb, a szériagyártmányt nem is vezettük még, csak teszt-öszvért. Az importőr szerint az alapmodell és a néhány extrával spékelt Launch Edition 11 millió alatt marad, de elképzelhető, hogy később csökkentik a jobban felszerelt GT Plus változat árát is (ami jelenleg 11,2 millió Ft).

A Renault Zoé eddig is jelentős kereskedői kedvezményekkel operált, és bár még nincs hivatalos bejelentés, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy úgy igyekeznek alakítani a szerződött vételárakat, hogy még a legnagyobb kapacitású akkumulátorral is megkaphassa a maximális kedvezményt. Az Opel és a Hyundai azonnal reagált a változásra, így most már Corsa-e, Ioniq electric és Kona electric változatok is elérhetőek a legnagyobb kedvezménnyel – bár utóbbiból csak a kisebbik hatótávú változat.

Típus Ár Akku kapacitás Megjegyzés
Opel Corsa-e 10 490 000 Ft 50 kWh Két további akciós modell lesz 11 millió alatt
Mini Cooper SE 10 500 000 Ft 33,2 kWh   
Renault Zoe ZE50 10 899 000 Ft 55 kWh Aktuális alapár, a kereskedőknél kedvezmények várhatók
Mazda MX-30 10 990 900 Ft 35,5 kWh Extrákat tartalmazó Launch Edition elérhető, a GT Plus is kedvezőbb árat kaphat később
Hyundai Ioniq electric 10 999 000 Ft 38,3 kWh   
Hyundai Kona electric 39 kWh 10 999 000 Ft 39 kWh   

A listán ezután következő modellek csak a félmillió forintos támogatásra jogosultak. Sok típusnál terveznek ezen változtatni az importőrök, de ne legyenek illúzióink, szó sincs milliós haszonkulcsokról a jelenlegi autópiacon, tehát a 12 millió forint feletti változatok valószínűleg megmaradnak ebben a kedvezménysávban.

Típus Ár Akku kapacitás Megjegyzés
Honda e 11 099 000 Ft 35,5 kWh Tervezik az árcsökkentést, ám az európai központ engedélye szükséges hozzá
Kia e-Niro 39 kWh 11 499 000 Ft 42 kWh Limitált széria kiadását tervezik a testvérmodell Hyundai Kona árszintjén
Peugeot e-208 11 565 000 Ft 50 kWh Tervezik az árcsökkentést, de még nincs hivatalos döntés
Volkswagen e-Golf 11 640 000 Ft 35,8 kWh Kifutó modell, de még fog belőle érkezni, ezért vizsgálja az importőr, tud-e kedvezményt adni
Peugeot e-2008 12 120 000 Ft 50 kWh Tervezik az árcsökkentést, de még nincs hivatalos döntés
Nissan LEAF 40 kWh 12 290 000 Ft 40 kWh Vizsgálják a lehetőségeiket, egyelőre nincs döntés
DS 3 Crossback E-Tense 12 890 000 Ft 50 kWh   
Hyundai Kona electric 64 kWh 12 999 000 Ft 64 kWh   
Kia e-Niro 64 kWh 13 049 000 Ft 64 kWh   
BMW i3 13 109 998 Ft 42,2 kWh   
Nissan e-NV200 Evalia 14 100 000 Ft 40 kWh   
Fiat 500e ? 42,2 kWh Tavasszal bejelentett új modell, mely ősztől kapható, az importőr célja, hogy a belépő modell 11 millió alatt maradjon
Volkswagen ID.3 ? 45 kWh A sajtóközleményekben hangoztatott célár a jelenlegi euróárfolyam mellett ~10,5 millió Ft, tehát jogosult lehet a legnagyobb kedvezményre a nyáron érkező típus
id3 fac

Számos elektromos városi autó és kompakt lesz már akár 8-9 millió forint között elérhető, ami a belső égésű motorral hajtott versenytársak esetében sem számít ma már magasnak. A Kia e-Niro így annyiba kerül, mint egy jobban felszerelt Ceed, a Mazda MX-30 pedig egyenesen olcsóbb lesz, mint a hasonlóan felszerelt CX-30. Városi felhasználásban nem okoz gondot a kedvezményezett modellek alacsony hatótávja, kis méretük pedig egyenesen előny. A teljes környezeti terhelés szempontjából vitatható, valójában mekkora az elektromos hajtás előnye, a városi levegőminőségen sokat javít, ha pöfögő kipufogók helyett elektromobilok járják az utcákat.

De hogy ne csak a logikára hagyatkozzunk, az ITM egyértelművé teszi, hogy a városi levegőminőség ügyét szeretnék felkarolni. A pályázati keretösszegből kétmilliárd forintot kifejezetten taxik számára tartanak fenn, akik ráadásul 15 milliós vételárig nyújtózhatnak, és ebből akár 55%-ot fedezhet a támogatás. Budapesten 2550 mm-es tengelytáv és elektromos autók esetében legalább 300 literes csomagtartó kell a taxiengedélyhez, ezeket a Hyundai Ioniq és Kona, a Kia e-Niro, a Mazda MX-30, a Nissan Leaf és e-NV200, illetve a Volkswagen e-Golf is teljesíti, tehát akár sok új típus sárgára fóliázását kezdhetik tanulni a szakemberek.