A hasam nagy, lusta is vagyok, rásegítős bringa segíthet?

2020.11.11. 14:03

Negyvenévesen, két gyerekkel, és 20 éve napi 12-16 óra ülőmunkával a hátam mögött elég gondosan megtervezett mozgásszegény életmódon élek. Ennek megfelelően a kilók szép lassan jöttek fel, aztán mire észbe kaptam, tizenhárommal pluszban voltam. Minden hónapban újrakezdő fogyókúrázó és minden évben újrakezdő sportoló lettem. Amikor a szerkesztőségben bejelentették, van két elektromos bringa, lehet tesztelni, eszembe is jutott: igen, a bringa, próbáljunk ki egy bringát.

Robi, néha váltsál is a bringával – hallottam magam mögött Zách Dani hangját, miközben a mélygarázsból kifelé tartottam. De minek váltani, hát nem arra van az elektromos rásegítés? – gondoltam –, és nyugodtan tekertem tovább a bringát, már, ha tekerésnek lehet azt nevezni, hogy az ember megnyom egy pedált, ettől pedig a bringa sokkal gyorsabban megy, mint azt a tekerés indokolná. Ekkor meg is érkeztem a mélygarázs emelkedő részéhez, ami szerencsésen egy éles kanyar után következik, és az elbaszott tervezésnek köszönhetően a be- és kijövő forgalom egy sávra csökken. Fékeztem egyet, megnéztem, jön-e autó és már a meredek emelkedő alján is voltam, lendület nélkül. Beletekertem egyet a bringába, illetve beletekertem volna, ha eddigre az elektromos rásegítés nem kapcsolt volna ki, a váltó pedig nem állt volna a legmagasabb fokozatban. Így inkább csak megnyomtam a pedált, ami nem fordult át, én pedig elkezdtem oldalra dőlni. Gyerekkorom reflexe azonnal bekapcsolt, felálltam a bringán, belekapaszkodtam a kormányba, és minden erőmmel belenyomtam a pedálba. Erre az elektromos hajtás azonnal bekapcsolt, és rögtön kilőttem a felhajtón, hogy azonnal állóra is fékezzek, hiszen jöttek a gyalogosok és az autósok. Ekkor leszálltam, kerestem egy megfelelően üres és egyenes utat, hogy kicsit gyakoroljam ezt a rásegítés-váltás dolgot. Szóval nem mondhatom, hogy elsőre megbarátkoztam volna a kipróbálásra kapott pedelec-kel.

Az elképzelés szerint, ha pedelec-kel járok dolgozni, oda is, vissza is sportolok. Kicsit hosszabb lesz az út, de van bent tusoló, az elektromos bringát nem kell annyit hajtani, nem kapok szívrohamot útközben, visszaszokok a mozgásra. Szóval be is jelentkeztem az olcsóbb, Neuzer Hollandia Optima Basic, pedálszenzoros pedelecre. Ez egy első kerékbe épített agymotorral szerelt bringa, a Shengyi DGW07C 250 Wattos motort egy 36 voltos, 10,4 Ah-s akku látja el árammal. Acél váz, 28 colos kerekek, és felnifék jellemzi a Neuzer gépét, a rásegítés öt fokozatban állítható.  Ha beválik, és venni akarok egyet, akkor erre lesz pénzem, szóval olyat próbáltam, ami árban elérhető.

Aztán a kényelmem felülírta ezt az egészet, minden nap találtam valamit, ami miatt nem bringáztam. Hideg van, esik, ma én megyek a gyerekért, és így tovább. Tipikus ellustult autós hozzáállás. Aztán, amikor kiderült, hogy vissza kell adni a bringákat, erőt vettem magamon, és kihasználva az utolsó jó időt, elmentem kocsival érte, és hazahoztam, hogy itthonról induljak befelé.

Merthogy mi a 17. kerületben lakunk, direkt oda költöztünk az Örs vezér teréről. Még nem agglomeráció, már nem a belváros. Viszont bringázásra három ok miatt sem ideális. Egyrészt nincs bringaút befelé, lehet választani, hogy kilencvennel menő buszok és kamionok előtt tekersz, vagy kerülsz olyan 6-7 kilométert. Másrészt ez már a Gödöllői-dombság lába, Zuglótól folyamatos emelkedőkkel, a kerületben állandó meredek dombokkal. És végül nagyon, de nagyon messze van a szerkesztőségtől, főleg bringával. Napi harminc kilométer csak oda. Nem arról van szó, hogy két kilométert tekerek a bringasávon, hogy eljussak a belvárosból a belvárosba. Ezért hoztam haza a bringát autóval: az első utat inkább a dombról lefelé tegyem meg, hátha marad erőm a végére.

Másnap reggel indulás, persze a kerülőúton, hiszen sem időm, sem kedvem nem volt egy kamion alatt végezni a napom és az életem. Sebaj, majd a rásegítés kompenzálja a hosszabb utat. Az volt a terv, hogy közepes állásba rakom a rásegítést, és aztán majd kiderül, mennyire bírom. A pedálszenzoros bringa – amilyen nálam járt – akkor adja a segítséget, ha elfordul a pedál, a nyomatékszenzoroson pedig akkor kezd el működni a rásegítés, ha nyomást érez az érzékelő a pedálban. A lényeg ugyanaz: az elektromossal ellentétben mindenképpen tekerni kell mindkét fajtával. Ennek meg is lett az eredménye: két perc múlva éreztem a térdem, öt perc múlva már szívesebben tekertem volna kézen állva vagy toltam is volna 30 kilométeren át, csak ne kelljen arra az ülésre ráülnöm, és akkor még nem jutottam ki a kerületből. Tíz perc után már a combomban is izzottak az izmok, és egyre nehezen vettem a levegőt, miközben többször nyomtam a rásegítést maximum erősségűre, bármennyire beszéltem is meg magammal, hogy ez nem így lesz, hiszen ki tudja, ilyen terhelés mellett kitart-e Budáig az aksi. De addigra legalább már a kerület határába jutottam.

Ott viszont nem volt más lehetőségem, mint az útra hajtani, ugyanis egy kilométer hosszan nincs bricikliút. A bringával eddig nem volt bajom, kicsit nyikorgott, meg nem volt egy kívánatos tárgy, de hát mit vár az ember az árkategória aljától. Az épített bringaút után viszont voltak problémáim, például, hogy szerintem teleszkóp nélkül kiesik a tömés a fogamból, úgy felvette a bicikli az út minden rezdülését. De ami még ennél is fontosabb, hogy nem volt rajta visszapillantó tükör, és az ott eléggé kellett volna. Hét év motorozás alatt megszoktam, hogy majdnem annyit nézek hátra, mint előre. Ez „a bringáról hátratekintek egy pillanatra, hogy bemenjek-e a sáv közepére, hogy le tudjak kanyarodni”-dolog nem tűnt egy életbiztosításnak. Inkább lehúzódtam a sáv szélére, megálltam, megnéztem jön-e autó, és a megfelelő pillanatban átmentem az úton. Így viszont mindig vissza kellett váltani, nehogy újra úgy járjak az elindulással, mint a mélygarázsban. Végül aztán eljutottam újra a bringaútra, és legnagyobb meglepetésemre átjutottam az első sokkon. Már nem fájt annyira a semmim, szinte jólesett a tekerés. Ahogy elhallgatott az ellenállás az agyamban, eszembe jutott, hogy a combom azért is fájhat, mert az ülés nincs elég magasan. Valahol olvastam, hogy úgy a jó a beállítás, hogy amikor a pedál legalul áll, akkor a lábam majdnem nyújtva van. Mivel ez az olcsóbbik bringa volt, nem remélhettem olyan luxus dolgot, mint a gyorszáras nyeregcső bilincs, ami amúgy egy ezerötszáz forintos tétel. Szerencsére kis kerülővel útba esett WRC Viktor barátom, aki átállította az ülést. Közben megálltam, és levettem a hátizsákom inni. Ekkor éreztem, hogy teljesen megizzadt a hátam, aminek nem örültem, így az út harmadánál.

Amikor az olcsóbb a jobb

perko_rudolf
Perkó Rudolf követés

Úgy 15 éve bringázom közlekedési céllal Budapesten, az elmúlt években pedig ültem pár elég jó pedelecen is. Volt egy elképzelésem, hogy milyen lesz az olcsó pedálszenzoros, és milyen a drágább, nyomatékszenzoros Neuzer. Kipróbáltam őket, és minden korábbi feltevésem borult.

A pedálszenzor ugyanis nem rossz, sőt. Ha a klasszikus bringázás felől közelítünk, akkor persze bosszantó, hogy nem arányosan segít be – de inkább csak papíron probléma ez. A valóságban teljesen kényelmes, hogy állandó erőre számíthatunk, alsóbb rásegítési fokozatokban pedig azért érezhetően tekerünk is mellette. Maximális rásegítés esetén persze előáll az a komikus helyzet, hogy semmi ellenállást nem érzünk a pedálon, miközben rendes sebességgel hasítunk. A kapott Neuzer Hollandia megfelel egy belépő városi bringának, ezt megfejelve a pedálszenzoros rendszerrel és levonva a 90 ezer forintos elérhető állami támogatást nagyon jó ár-érték arányt kapunk. Ha valaki eddig nem bringázott, de szeretne – ez lehet a tökéletes kapudrog.

A drágább Neuzer sajnos csalódást keltett. Az E-Trekking könnyűfém vázas, az olcsóbb Hollandiával ellentétben középmotoros, vagyis a rásegítőmotor a pedáltengely körül van, 250 wattos, és egy 11ah-s akku táplálja, hátul pedig nyolcsebességes agyváltót kattogtatunk. Viszont a kapott bicikli a hidraulikus tárcsaféktől eltekintve annyira alsó-polcos alkatrészekből készült, amit az én gyomrom nem nyel be több mint 600 ezer forintért még akkor sem, ha ebből átvállal 150 ezret az állam. A beépített Dapu nyomatékmotorral sem voltam kibékülve, távol áll a Bosch kifinomult rendszerétől. A minőségi pedelecek manapság 8-900 ezer forint környékén érhetőek el (mínusz támogatás), ami persze rengeteg pénz, de ebben az esetben azt mondanám, megéri még egy kicsit spórolni.

Pedig az öltözködésre rengeteg időt fordítottam, a feleségem egy ideig lelkesen figyelte az indulási projektet, de egy negyedóra után csak annyit mondott, szóljak, ha végre elindulok. Viszont ha valaki sportolt már, akkor tudja, hogy nehéz kérdés ez. Ekkora út mennyi ideig tart, mennyire izzadsz meg, mennyire fog vágni a menetszél. Ha túlöltözöl, megizzadsz és megfázol, ha alul, akkor fázni fogsz, hiába mozogsz. Szóval a nagyon légáteresztő edzőnadrágomban indultam, és vékony termofelsőmben, gondolván az szellőzik, de melegen tart. Egy hátizsákban pedig vittem az átöltözős ruhámat, hiszen mégiscsak dolgozni fogok. A hátizsák nem kellett volna, vagy nem a hátamra, mert mire odaértem, csorgott a víz a pólómból. A fejemről szintén, pedig azon csak egy sisak volt. Mondjuk azzal is elment az idő, mire kitaláltam, hogy felveszem. Úgy voltam vele, mint medikus fradista a maszkkal az Újpest meccs előtt a kovidos időszakban. Kéne az a maszk, ugye, csak hát mit szólnak hozzá a többiek. Végül a sisak mellett döntöttem, mert eszembe jutott, hogy volt egy ismerősöm, akinek az életét mentette meg, amikor megelőzte egy troli. És nem csak úgy képletesen az életét mentette meg, hanem szó szerint. A troli elsodorta, őt meg többször műtötték, mert megsérült az agya. Szerencsére már jól van, de kellett hozzá a bukósisak.

Folytattam az utam, a kis pihenés jót tett, a lábaim megszokták a terhelést, és sokkal kényelmesebb volt így beállított üléssel tekerni, kényelmes, egyenes háttal ültem, és én voltam a legjobban meglepődve, hogy egyre lejjebb veszem az elektromos bringa rásegítőjét. Mindig azon a határon tartottam, hogy érezzem, tekernem kell, de nem nagyon. A váltó használata is megtanulható pár kilométer alatt, egyfolytában váltogattam, és mindig megtaláltam a jó megoldást. A nap sütött, én boldogan tekertem, az autósok elengedtek, a bringások nem előztek idiótán. Viszont a gyalogosok... azok kóvályognak a bringaúton, rohannak a gyerekek, se előre, se hátra nem néznek. Mondjuk, minek néznének, ha egy bringásnak nem kell KRESZ-vizsgát tennie, akkor egy gyalogosnak pláne. Ettől a tudattól meg is nyugodtam. Ekkor már a belső résznél jártam, és elő is jött a bringa gyengéje. Sok szűk kanyar, gyalogos miatti megállás, autók miatti megállás: itt szinte nem volt használható az elektromos rásegítés, megállásnál megállt, elindulásnál pedig hirtelen nyomott nagyot. Oda kellett figyelni. Az Árpád hídra már a legnagyobb nyugalommal tekertem fel, gondoltam, mindjárt vége. Azért biztos, ami biztos a budai oldalon leesett a lánc, szóval a harminc kilométer végére elég dzsuvás voltam. Ránéztem az órámra, addigra több mint két órát mentem. De az akksi még így sem merült a feléig sem.

Na mi az első gondolatod? – kérdezte Zách Dani, aki ekkor is bent ült.

Az, hogy ez egy jó dolog, elhiteti veled a bringa, hogy bármeddig el tudsz tekerni. De harminc kilométer az nagyon sok, még így is. Ha belejövök, se úszom meg másfél óra alatt az utat. Ruhát cipelek magammal, tusolnom kell, és három óra megy el az életemből oda-vissza, bejutni a 17-ből még tömegközlekedéssel is kevesebb. Hamar rá lehet állni a tekerésre, hiszen én, az eltunyult autós is mindig annyi rásegítést állítottam, hogy rendesen tekernem kelljen. Ha minden nap járnék, egy hónap alatt valószínűleg teljesen belejönnék, és akkor néznék egy rendes bringát. Szóval jó játék ez, ha süt a nap, jó az idő, nem én viszem a gyereket, nem várnak haza, és a munkahelyem amúgy is egy megértő és támogató közeg, és nem probléma, ha megcsúszok egy kicsit. Vagyis jelenleg esélytelen, hogy átszervezzem ezért az életemet. 

Köszönjük a szakmai segítséget a Berguson kerékpár szaküzletnek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.