Így autózzunk este 8 után: gyorstalpaló kijárási tilalomhoz

2020.11.13. 19:12

Senkit sem szeretnénk arra buzdítani, hogy menjen el otthonról este 8 és reggel 5 között, hiszen a vírus terjedés lassítása közös érdek. Lehetnek viszont olyan körülmények, amelyek miatt muszáj elhagyni a lakhelyünket, ezért összeállítottunk egy videót arról, hogy milyen feltételekkel lehet az utcán tartózkodni 20:00 óra után, és mire kell odafigyelni, ha kimegyünk.

Az életünk szervezését most már két napja nehezíti a kijárási korlátozás. Este 8 és reggel 5 között egyáltalán nem, vagy csak indokolt esetben hagyhatjuk el a lakhelyünket. Az alábbi videóban azt mondjuk el, mire kell odafigyelni, ha mégis el kell mennünk otthonról.

Munkavégzés céljából természetesen szabad a korlátozott időszakban mozogni, de csak a munkahelyünkre, vagy vissza, és ilyenkor is szükség van munkáltatói igazolásra. A formanyomtatvány itt érhető el, de nem kötelező ezt használni, viszont a rajta lévő alapadatoknak mindenképp szerepelnie kell az igazoláson, melyet egyéni vállalkozók akár maguknak is kiállíthatnak. 

Az igazolás persze nem mindenható: a munkavégzés helye és a lakhelyünk szerepel rajta, ha nem a két helyszín között útközben, hanem egy kieső harmadik helyen igazoltatnak, akkor ez nem ment fel. Ha nem a munkánk miatt ülünk autóba, akkor csak egészségügyi vészhelyzet, vagy más káresemény miatt hagyhatjuk el a házat. Például, ha valakinél elindul a szülés, nyugodtan be lehet ülni az autóba, és el lehet menni a kórházba. 

A boltok ugyan este 7-kor bezárnak, de a patikák és benzinkutak nyitva tarthatnak. Ez segítség azoknak, akik a munkaidejük miatt már nem érnek el 7 óra előtt boltba, a benzinkutakhoz tartozó kisebb üzletekben hozzáférhetnek alapvető élelmiszerekhez. Viszont este 8 után már nem szaladhatunk le a benzinkútra felvágottért, legfeljebb akkor vásárolhatunk, ha a munkahelyünkről hazafelé tartva útba esik. 

Hangsúlyozzuk, senkit sem buzdítunk arra, hogy autókázzon a korlátozás alatt, csak azt szerettük volna megmutatni, mire kell figyelni, ha mégis muszáj. Maradjanak otthon, vigyázzanak egymásra, törekedjünk rá, hogy minél hamarabb véget érjen a hullám.