2021.03.12. 18:02

Két nap alatt több mint hétszáz autóst büntettek meg három budapesti helyszínen, mert vezetőként vagy utasként nem kötötték be a biztonsági övet, illetve nem biztonsági ülésben szállítottak a gyerekeket. A motorosoknál a homlokon viselt bukósisak a tipikus biztonsági szabálysértés. A döbbenetes számokhoz sok-sok furcsa magyarázkodás is tartozik, ezekből is hallottunk néhányat, amikor a zárónapon részt vettünk az európai Roadpol akción.

A lepukkant épület, a megbarnult lambériák, régi falragaszok, illetve az udvaron álló rendőrautók közt egyre élesebb a kontraszt, ahogy telnek az évek a Nádasdy utcában, a Közlekedésrendészet központjában. A laktanyafolyósókat járva nem eldönthető, hogy mi a rendőrség szándéka a rehabilitáció alatt álló környék legöregebb épületével. Felújítás? Bontás? Mindkét válasz lehet helyes.

Az udvaron fiatal Audik, Mercedes B osztályok és néhány, nem annyira fiatal Opel Astra sorakozik. A péntek reggeli eligazításra sietek. Nyolc óra előtt az egész csapat egy alaposan szellőztetett emeleti teremben ül, mindenki teljes menetfelszerelésben és maszkban. Hamarosan ellenőrző akcióra indulnak, ahová én is elkísérem őket.

Főként beceneveket, ritkábban vezetéknevet és rendfokozatot hallok a névsorolvasáson. A hangulat meglepően jó ahhoz képest, hogy a három budapesti egység tagjai: a közlekedési és kerületi rendőrök ugyanúgy lehetnek megviseltek a koronavírus-járvány miatt, mint manapság bárki más, egyenruha nélkül, ráadásul az összes óvintézkedés ellenére sem kézenfekvő ötlet épp most növelni a kontaktusszámot a harmadik hullám közepén. 

A kisebb forgalom miatt sokkal kevesebb a baleset a magyar utakon, mint a járvány előtt, az egész európára kiterjedő Roadpol-ellenőrzéseket mégsem függesztették fel, és Magyarországon sem csak a fővárosban zajlott a napokban. 

Ezúttal a biztonsági öv használatát, a gyereküléseket, illetve a motoros bukósisak használatát figyelték. Amíg nem meséli el az első két nap tapasztalatait az akciót vezető Léránt Krisztián százados, léggömbhámozásnak tűnik az egész, pótizzókészletellenőrzés, mit kezdjek én most magával, csuklóztatás - ilyenekre gyanakszom. Ki az a marha, aki öv nélkül autózik 2021-ben? 

Amikor a teremben valaki további tizennyolc bírságcsekket kér a nála lévő tíz mellé, kicsit úgy érzem magam, mintha az összes rendőrvicc egyszerre öltene alakot. Pedig csak a valósággal találkozom: a két, ellenőrzéssel töltött napon, csupán Budapesten hétszáz szabálytalankodót találtak, főként öv nélkül közlekedő autósokat.

Lakott területen tízezer, azon kívül tizenöt, autópályán és autóúton pedig húszezer forint a bírság, illetve három büntetőpontot (tudományos nevén előéleti pontot) kap az autós, ha nincs bekötve, de fizetnie kell minden öv nélküli utasnak is. Mégsem ez az igazi büntetés, hanem a kockázatok és a következmények. Aki öv nélkül autózik, akár öt kilométeres sebességgel koccanva is magatehetetlenül lódul előre egy ütközésnél, nem tudja megtartani magát lábbal, vagy a kapaszkodót szorítva. Fájdalmas, hogy milyen sokan hiszik az ellenkezőjét.

Ahogy növekszik az ütközés sebessége, törnek a fogak, a bordák, a csigolyák, később leszakadnak a belső szervek, és végül egyetlen pillanat alatt múlik el az élet.  Az Európai Bizottság közlése szerint kiemelt halálok a biztonsági öv használatának elmulasztása, miközben 2009-óta minden új autó pittyeg és piros visszajelzőt villant, ha valaki nem köti be magát. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályán dolgozó Kun Tamás rendőrőrnagy, az egyik egység vezetője sok jelzéskioltó övcsatot látott már, és tudja, hogy ki is lehet programozni a figyelmeztető jelzést az autók agyából. Ketten megyünk a Dózsa György úti helyszínre, és már az Orczy térnél járunk, amikor az autó adóvevője megtalálja a csapat közös csatornáját.

Megtörténik, amire nem számítottam: egy ismeretlen percenként 3-4 típust és színt mond be a mikrofonba: őket kell megállítaniuk a távolabb várakozó többieknek. Mielőtt odaérünk, tucatnyi további autót sorol még fel a hang: van köztük szürke mazdás, kék golfos, mindenféle furgonos, sőt taxis is. Egyik sem kötötte be magát. 

Messze nem a stadionok mögött húzódó szakaszon a legforgalmasabb a Dózsa György út, ezért nem tűnik logikusnak, hogy éppen itt ellenőriznek. Csakhogy mégis az, mert az ellenőrzés nem tarthatja fel a forgalmat, és fontos, hogy ne is kerüljön veszélybe, aki visszasorolna a kellemetlen beszélgetés után.

A rendőrök lehetnek vagy tízen-tizenöten, sorakoznak a kéklámpás Skodák, sőt, egy kameratornyos furgont is leparkoltak a közelben. Videózza az elhaladó kocsisort, hogy ha valaki nem ismerné el a szabálysértést, legyen képi bizonyíték az egy állítás-egy cáfolat mellé. 

Fanyar humora van ezeknek a helyzeteknek. Pár perc alatt felírtam néhány tipikus magyarázkodó mondatot, hogy lássák, milyen sokoldalúak az autósok, amikor a nyilvánvalót próbálják tagadni. 

Egyikük nem tartja korrektnek a büntetést: az ő testi épsége forog kockán, nem kéne beleszólnia a rendőrségnek, hogy mit kezd az életével. Nem győzködik gazdasági összefüggésekkel, vagy az ápolási költségek nagyságával, de így is eltelik néhány perc az adminisztrációval. Végül elveszi a csekket, beköti magát és továbbhajt. 

Később egy taxis érkezik egy Toyota Priusszal. Miközben fényképezem, a rendőrök elmagyarázzák, hogy bár a hivatásos sofőrökre lazább szabályok vonatkoznak, neki is be kellett volna kötnie magát, amikor nem szállít utast. Sem nekem, sem a csekknek nem örül, hiszen utas és bevétel is alig van. Lekérdezik az adatait a központi nyilvántartásból, kitölti a papírt és elhajt. 

Így telnek a percek az első igazán tavaszi napon. Fogynak a csekkek, kap a megviselt arcú lomis furgonos, a nagy kozmetikai lánc teherautójának vezetője és a középkorú opeles házaspár mindkét tagja is. A rendőrök nem mérlegelhetnek, mert a be nem kötött övért, a gyerekülés elblicceléséért és a fel nem vett bukósisakért is közigazgatási bírság jár, amiből nem lehet alkudni. 

Miért nem a milliárdokat sikkasztók, meg a valódi bűnözők után futnak, kapják meg sokszor Kun Zsolt kollégái. Máskor emlékeztetik őket, hogy a rendőrség az adókból működik, esetleg arra, hogy sokan száguldoznak, ami még veszélyesebb, ezért nem kéne az öv miatt büntetni. 

Nagyjából egy órája dolgozik a roadpolos akciócsoport a Dózsa György úton, amikor megállítanak egy szürke Toyota Avensist. Négy felnőtt és egy hatévesforma kislány ül benne. Egyikük sincs bekötve, a gyerek pedig a két hátul ülő felnőtt közé szorulva mosolyog az ablakon át. Ez, így együtt negyven plusz tizenötezer forint bírság, illetve összesen hat büntetőpont még akkor is, ha igaz amit mondanak: elfelejtették, nem mennek messzire, nem rég indultak, továbbá elvesztették a munkájukat, ezért úgysem tudnak fizetni. 

A kislányra nézek és közben eszembe jut az a tavaly májusi baleset, amelyben a vétlen autóban utazó gyerek volt az egyetlen halálos áldozat. Az egyéves kisfiú az anyja ölében ült, amikor egy másik autó vezetője félreértette a lámparendet, behajtott a kereszteződésbe és összeütközött a család szabályosan közlekedő autójával. A kisfiú életét már nem tudták megmenteni. 

A biztonsági öv negyvenöt éve kötelező az autókban, a gyerekülés 2007-óta. Sokan csak a bírság összege vagy a büntetőpontok száma alapján mérlegelnek amikor betartanak, vagy nem tartanak be valamilyen közlekedési szabályt. Maradandó élmény volt látni, milyen sokan nem törődnek ezzel az aprósággal sem, amelyért az életükkel fizethetnek.

Hirdetésblokkolóval néznéd éppen a Totalcart, és ettől mi éhen halunk.

A TC olvasása ingyen van, de a működtetése nem: szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb: rendszeresen tankolnak, pénzért.

Kérjük, engedélyezd a TC-n a hirdetések megjelenítését, vagy ellehetetleníted a működését annak, amit épp olvasni szeretnél.