János új Skodájába beletolattak, a biztosító zsebbe fizetett volna

János nem számított semmi bonyodalomra 2020. július derekán, amikor a munkahelye parkolójában hagyta Skodával Octaviáját. A parkolót a személyautók mellett a céges buszok is használhatják, alkalmanként meg is kell fordulniuk itt, és ehhez tolatni kell. Ez rendszerint nem is jelent problémát, de aznap az egyik sofőr nem figyelt eléggé, rosszul mérte fel a tükörből a távolságot és a Skoda jobb elejének ütközött.

A buszsofőr azonnal elismerte felelősségét, elnézést kért Jánostól, kitöltötték a szokásos betétlapot, készült néhány fénykép, és még jegyzőkönyvet is felvettek a káreseményről, mivel hasonló esetben ez céges előírás. Ekkor még senki nem gondolta, hogy bármi probléma adódhat az ügyben.

János bejelentette az Uniquának a káreseményt, a szemlére azonban tizenkét napot kellett várnia. Júliusra eléggé fellazultak a korábbi pandémiás szigorítások, ezért semmilyen észszerű indoka nem lehetett annak hosszú várakoztatásnak. Mindezt János még betudta volna a nyári szabadságolásoknak, ha nem érte volna két hideg zuhany egymás után.

Zsebbe fizettek volna: aprópénzt

Először a biztosító megajánlott egy egyezségi kárösszeget, 125 000 forintot, csakhogy ez a felét sem tette ki a várható javítási költségnek. A különbség a valós kár és a megajánlott összeg között éppen elég nagy volt ahhoz, hogy János ne menjen el mellette szó nélkül. Rendkívül dühítette, hogy egy ilyen egyértelmű felelősségi helyzetben miért szórakozik vele a biztosító, és nem értette, hogy miért nem lehet normálisan kifizetni javítást.

Jó, ha a kedves olvasó is tisztában van azzal, hogy a felelősségi károkat a törvény értelmében 15 napon belül rendezni kell. Ez a határidő nem a kár bejelentésétől, hanem onnan kezdődik, hogy az ügy elbírálásához szükséges minden lényeges információ (“kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok”) a biztosító rendelkezésére áll.

Fő szabály szerint tehát tizenöt napon belül kifizetési javaslatot kell tenni (gyakorlatilag ez a felajánlott kártérítési összeget jelenti), vagy indokolással el kell utasítani a kárigényt. Kifizetési javaslatot akkor kell tennie a biztosítónak, ha a felelősség nem vitatott(!). A törvény értelmében ráadásul a tényleges kárt kell kifizetni, nem annak 30-40 vagy 50%-át.

Persze ugyanazt a kárt más összegből javítják meg egy márkaszervizben és egy független javítóbázisnál. János autójának esetében ez nem adott magyarázatot a nagy fokú eltérésre az ajánlat és a piaci javítási költség között. A kárt 90 napon belül akkor is el kell(ene) bírálnia a felelősségbiztosítónak, ha nem áll minden irat és információ a rendelkezésére.

A tény, hogy Jánosnak kifizetési javaslatot tett a biztosító, közvetve arra utal, hogy a felelősség kérdésében már döntöttek.

Második kör: a biztosító vitatja a kárigényt

Az újként megtört orrú Octavia gazdája reklamált a busz biztosítójánál, lett is eredmény, csak éppen nem az, amire János számított. Az újabb hideg zuhany akkor jött, amikor az Uniqua több mint két hónappal a káresemény bekövetkeztét és bejelentését követően arról küldött levelet, hogy most már jogalapjában sem látják elfogadhatónak a kártérítési követelést. Azt ekkor még nem fejtették ki, hogy a baleseti mechanizmus mely részét és miért vitatják, erről csak találgatni lehetett. 

János kénytelen volt jogvédelmi biztosítójához a D.A.S.-hez fordulni, ahol dr. Schiffer Zsolt vette kézbe az ügyet. Amikor erről értesült a biztosító, részletesebben is kifejtette, hogy miért nem látja igazoltnak azt, hogy a busz tolatott rá az álló Skodára. Az Uniquának nem volt elég a buszsofőr vitathatatlan és megmásítatlan elismerő nyilatkozata, sőt, a felvett jegyzőkönyv és a kárszemle sem. Úgy fogalmaztak, hogy „a birtokukban lévő eseményleírások, helyszínrajzok, fotók alapján János gépjárművében bekövetkezett sérülés a törésképek alapján szerintük nem volt azonosítható."

Az ügyben értelemszerűen mindkét járművet szemlézni kellett. Mire azonban a biztosító szakértője (jelentős késéssel) eljutott volna a busz szemléjére, azt már megjavították, hogy újra részt vehessen a forgalomban. Érthető ez, mivel a busztársaság és az utasok sem várhattak a járat eredeti ütemének visszaállítására, a menetrendet tartani kellett, a szolgáltatási szerződés megsértése komoly retorziókkal járt volna. A jegyzőkönyvet és rendelkezésre álló iratokat természetesen átadták a biztosítónak, de ez nem bizonyult elegendőnek. Kérték Jánost, hogy hozzon videófelvételt az ütközésről, ha készült ilyen, akkor talán felülvizsgálják a jogalapot.

Tény és való, hogy egyetlen biztosító sincs szükségszerűen kötve a saját biztosítottja (ezúttal a buszt üzemeltető cég, illetve a sofőr) nyilatkozatához, és a társaságok el nem vitatható joga a biztosítási esemény körülményeinek a felülvizsgálata, a rendelkezésre álló információk egyéni értékelése. A baj inkább az, ha ez a mérlegelés okszerűtlen, a tényektől indokolatlanul eltérő következtetést eredményez. János esetében ugyanis vagy minden úgy történt, ahogy azt eredetileg bejelentették, vagy a cég összefogott Jánossal és egy nem túl nagy összegű kár kedvéért hamis tartalmú okiratokat állítottak elő. Ebből kellett választani.

Kiderült, hogy készült videófelvétel, mert a tolató autóbuszon működött egy kamera. Mivel ez a fedélzeti videó perdöntőnek bizonyulhatott, János jogi képviselője útján kezdeményezte a felvétel kiadását. Sikerrel is jártak, csak éppen a felvétel maga szinte semmit nem bizonyított, ha csak azt nem, hogy az adott jármű a megjelölt időpontban tényleg mozgásban volt a parkolóban. A hátsó kamera nem működött, csak az első, azon pedig magát a koccanást nyilván nem lehetett látni.

Ezen a ponton János jogi képviselője újból levelet írt a biztosítónak, összefoglalta a bizonyítékokat, számonkérte a baleseti mechanizmust cáfoló szakértői véleményt (annak hiányát), csatolta a buszsofőr írásos nyilatkozatát, és nem utolsósorban magyarázatot kért arra, hogy korábban miért ajánlottak egyezségi kárrendezést és 125 ezer forintot, ha később alaptalannak nyilvánították a kárigényt.

Happy end, szomorú tanulságok

Ekkor ugyanolyan váratlanul mint korábban, ismét fordult az Uniqua álláspontja, és újra elismerték a kárigény jogalapját, és jelezték, hogy a javítási számla ellenében kifizetik a teljes összeget. János végül 270 000 forint kártérítést kapott, és megjavíttatta a Skodát.

Egy peres eljárásban önmagában a szakértői vélemény beszerzésre ilyen költséggel járt volna a pervesztes fél számára. Jánosnak komoly időt és energiát kellett belefektetnie abba, hogy az őt megillető kártérítési összeget kifizesse a busz biztosítója. A tanulság viszont közös: a társaságok gyakorta túlzottan is gyanakvóak a kárbejelentések elbírálásakor, és olyankor is csalásra gyanakodnak, amikor ilyesmi nem történik, és jogosan várja a károsult a kompenzációt.

Az ügyintézési határidő megsértése azért nem jár különösebb következményekkel, mert ilyet a törvény nem határoz meg. A jelenleg 0,6%-os éves(!) késedelmi kamat (cégeknél kicsit magasabb) nem igazán sarkall a kárügyek határidőben történő elintézésére. Erősebb törvényi ösztönzők nélkül változásra senki nem számítson, de mint a fenti eset mutatja, érdemes kitartani a végsőkig a Jánoséhoz hasonlóan nyilvánvaló esetekben.