Gabriella győzött, a törött Micrát visszavásárolta a kereskedés

2021.04.29. 11:33

Még mindig nagyon ritka, hogy egy korábbi autós fogyasztóvédelmi ügy részletes bemutatása után bemutathatjuk annak utóéletét is, az pedig tényleg egészen kivételes, amikor az ügy lezárása bizakodásra adhat okot. Ezúttal majdnem tökéletes a lezárás. Majdnem.

screenshot-

Olvasónk, Gabriella 2020. augusztusában döntött úgy, hogy régi autóját újabbra cseréli és vásárol, pontosabban lízingszerződést köt egy fiatal, keveset futott Nissan Micrára. A megfelelő autót egy edelényi kereskedésben, a Trixon-B Autóházban találta meg, ahol 3,8 millió forintért hirdettek egy 2018-as, mindössze 10 ezer kilométert futott Nissan Micrát, viszonylag sok extrát jelentő Tekna felszereltséggel. Bár Gabriellának jelezték, hogy az autónak korábban enyhe sérülése volt egy koccanásban, az elmondottak és az állapotlap alapján úgy ítélte meg, hogy nem jelentős a dolog, az autót is sikerült szépen helyreállítani, így megkötötte a szerződést a kereskedéssel és a lízingcéggel. 

Később kiderült, hogy az autó nem Tekna, csupán Acenta felszereltségű,  ráadásul nem enyhe sérülései voltak, hanem súlyos balesetet szenvedett korábban az autópályán, és amint azt egy hivatalos Nissan szerviz szakembere megállapította, a helyreállítás olcsó és szakszerűtlen volt, így az autó karosszériája vélhetően továbbra is deformált. Korábbi cikkünkből kiderül, mit reagált cég először, mivel próbálta menteni a helyzetet, illetve miért indult rendőrségi nyomozás az ügyben.

Gabriella a napokban jelentkezett ismét, és leveléhez két dokumentumot csatolt. Az egyik a Pest Megyei Kormányhivatal március 30-i határozata, amelyben "tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat", ez esetben félrevezető kommunikáció miatt elmarasztalta a céget és eltiltotta a további hasonló cselekménytől. Itt a hirdetésre céloztak, amelyben a kisebb értéket képviselő Acenta felszereltségű Nissant Teknaként hirdették. A hatóság nem fogadta el a cég ügyvédjének érvelését, mely szerint Gabriellát szóban tájékoztatták a hirdetés a valóság közti eltérésről, de elfogadta olvasónk azon állítását, mely szerint a Nissan valós felszereltségét tisztázó, külső állapotfelmérő cég által készített összefoglalót nem kapta meg. 

micra2

A másik, április 9-i dokumentum még érdekesebb. E szerint a Trixon Autóház peren kívül megállapodott Gabriellával arról, hogy 3,8 millió forintért visszavásárolják tőle a korábban nagyon összetört Nissant, és fizetnek további 100 ezer forintot az átíratással kapcsolatos költségek ellentételezésére is. Ezt a megoldást jog az eredeti állapot helyreállításának nevezi. Ez a teljes és tökéletes megoldás a panasz kezelésére. Ilyen radikális lépést tesznek az eladók, amikor egy fogyasztói, vásárlói panaszt nem utólagos árcsökkentéssel, vagyis a kifizetett összeg egy részének visszafizetésével és nem is azzal kezelnek, hogy elhárítják az autó rejtett hibáját az eladó költségén. 

micra acenta
Fotó: Zách Dániel / hasznaltauto.hu

A megállapodásban Gabriella egyebek mellett vállalta, hogy visszavonja az ügyben tett rendőrségi feljelentést, illetve hatósági panaszát, bár ez utóbbit már érdemben elbírálták és határozatot is hozott a Kormányhivatal addigra, mire Nissan visszakerült a kereskedésbe, olvasónk pedig visszakapta az árát. 

A fenti ügyet és megoldását azért mutattam be, mert úgy gondolom, csak ezekkel az esetfeltárásokkal érhetjük el, hogy mindenki pontosan azt kapja a pénzéért, amit remélt. Ez volna a minimum, de az efféle békés megoldások még mindig nem általánosak, van tehát teendő a továbbiakra. A cég kínálatában most is szerepel egy ugyanilyen élénkzöld Nissan Micra, az egyik kinagyított fotón látható rendszámmatrica alapján esélyes, hogy ugyanarról az autóról van szó, mint amit Gabriella annak idején, pechjére kiválasztott. A hirdetésben ezúttal Acenta felszereltség szerepel az ár 200 ezer forinttal magasabb, a kilométerek száma szinte pontosan annyi, mint amennyivel a megállapodás szerint visszavették olvasónktól a megszólalásig hasonló Micrát, az állapot pedig "újszerű".

Aki olvasta az erről az ügyről szóló cikkeket és a korábbiakat, már pontosan tudja, hogy kérdezni kell és független állapotfelmérés nélkül nem szabad használt autót venni. 

Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.