2021.11.30. 16:23

A cím némi magyarázatra szorul: azonnal fizet, de csak annyit, amennyit ők akarnak, nem pedig azt az összeget, ami járna. Az esetek többségében áttolják az ügyfeleken az akaratukat - ezért van, hogy az értékcsökkenési kártérítésről a legtöbbször szó sem esik, sokan a létéről sem tudnak.

karterites

Már megírtuk László történetét, aki kevesellte a biztosító által ajánlott összeget, és addig hajtotta az ügyét, amíg a kezdetben felajánlott 350 ezer forint helyett végül a biztosító kifizette a szakértő által megállapított 860 ezer forintot - ebből lett később a TotálKártérítés szolgáltatás, melyről itt tudhatsz meg többet.

Krisztián története is szokványosan indult, már amennyire egy káresemény szokványos lehet: a parkolóban neki ment a vétkes sofőr. Az érdekes része ez után következett.

Ő már eleve a értékcsökkenési kártérítés kalkulált összegével ment a biztosítóhoz, ám a társaság annál egy jóval alacsonyabb összeget állapított meg - bár hivatalosan ugyanazzal a módszerrel dolgoznak, amivel a Totalkártérítés kalkulátora is, az ügyfél felé mégis egy alacsonyabb összeggel próbálkoztak.

Krisztián ötajtós Toyota Corolla Touring Sports GR-Sport Dynamic-ja egy közel 12 milliós autó, ami alig két hónaposan, kis futással még távol volt a jelentős értékvesztéstől. A biztosító alig 8 millió forintra becsülte az autó árát, azaz eleve egy kisebb összegből indították a kalkulációjukat, így első körben 93 339 forintot utaltak - 48 289 forintot az értékcsökkenésre és 45010 forintot a javításra, illetve 40 forintot kamatnak. Tehát egy ugyanolyan autó, ami ugyanannyi idős, ugyanannyit futott, de a múltjában nincs egy törés, szerintük kb. 0,5%-kal ér csak többet a piacon. Hiába mond mást a hivatalosan elfogadott algoritmus.

Krisztián nem nyugodott bele, és újabb levélben nyomatékosan kérte, hogy az általa küldött szakértői vélemény alapján fizessék ki az értékcsökkenés összegét, illetve a szakértői vélemény díját is kérte. A biztosító végül kifizette az összesen 132 ezer forintot és a szakértői vélemény díját.

A történet teljesen átlagos, a tanulság pedig univerzális: a kötelező biztosítás lényege, a vétlen fél kártalanítása - ha pedig ezt a biztosító nem fizeti ki, akkor az számukra talált pénz. Érdemes a megfelelő iratokkal és szakvéleménnyel a kézben felvenni a kesztyűt.

Mi baja lehet egy hibrid Toyotának? Korábbi MűhelyPRN adásunkból megtudhatod:

A megjelenést a TotálKártérítés a Kártérítésed.hu támogatta.