Miért nem jelenik meg a mobiltelefonozás a baleseti statisztikában?

2021.12.08. 11:58

A hivatalos hazai álláspont szerint a személysérüléssel, halálozással járó közúti balesetek okai egyértelműek. Az idei évben október 31-ig a tortadiagram legnagyobb szeletét a gyorshajtás teszi ki, utána jön az elsőbbség meg nem adása, kanyarodási hiba, követési távolság nem tartása, satöbbi. Ezek szerint a mobiltelefon-használat miatt nem is történnek balesetek?

Dehogynem, sőt: van egy olyan nyomasztó érzésünk, hogy sokkal több is, mint gondolnánk. Hiszen a mobilozás már rég nem csak a klasszikus, kézben tartott, fülhöz emelt telefonnal való beszélgetésről szól. Valójában ma már az ismert angol terminológia, a "texting while driving" sem stimmel, hiszen az egyszerű szöveges üzenetek vezetés közbeni írásán-olvasásán rég túl vagyunk. Facebook-hírfolyamunk böngészése, a Waze infóinak fogadása vagy bevitele, útvonal-áttervezés, Spotify-ozás, macskás képek nézegetése - ezeket is mind csinálhatjuk a kocsiban a mobilunkon, akár a vezetőülésben is.

A vezetés közbeni mobilozással az a feneség, hogy nagyon nehezen lehet utólag bizonyítani a szerepét a baleset bekövetkeztében. Aki mobilozott, biztosan nem fogja büszkén bevallani a helyszínelésnél utólag, ha pedig nem vallja be, a bizonyítás az esetek legnagyobb részében gyakorlatilag megoldhatatlan. Sőt: sokszor nem is igazán érdekel senkit.

Ha a sofőr azt mondja, nem láttam a másik kocsit, biciklist, gyalogost, mert figyelmetlen voltam, már meg is van a felelős. Kész, ennyi elég is a hatósági ügyintézéshez. Így aztán a jegyzőkönyvek statisztikai összesítésénél végül nem marad a mobilozásból más, mint az a 4 százaléknyi "figyelmetlenség" a baleseti okok között.

Pedig aki közlekedik és közben nem a saját telefonját nézi, jól láthatja: félelmetesen sokan vezetnek úgy, hogy a kezükben van a mobil, arra figyelnek. Hazai adatot (még) nem tudunk mondani, de az USA útjain a helyi közlekedésbiztonsági szakértők szerint átlagosan úgy 660 ezer autós foglalkozik a telefonjával vezetés közben (helyett) minden pillanatban, a halálos baleseteknek pedig 9 százalékában játszik szerepet, hogy a sofőr a telefonjára figyelt, nem az útra!

Mi a Traffix?

TraffiX-logo 1BLUE - logo fent - default.png

A cikk elkészítésében közreműködő partnerünk volt az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület, a hazai forgalomszervezés szabályozási hibáinak kijavításával foglalkozó civil szervezet. Láttál egy kint felejtett táblát? Tudsz egy veszélyes kereszteződést, amit biztonságosabbá lehetne tenni? Jelentsd be nekik a traffix.hu oldalon!

A KRESZ már több mint húsz éve explicite tiltja vezetés közben a "kézben tartott mobil rádiótelefon" használatát, tehát nem csak telefonálni, facebookozni, wazézni, útvonalat tervezni, stb. se szabad menet közben, de ez a tiltás láthatóan keveseket zavar. Persze az, hogy látjuk, milyen sokan figyelik a mobiljukat út helyett, még nem olyan tényadat, amivel lehetne bármit is kezdeni közlekedésbiztonsági szempontból. De ha kicsit többet tudnánk ezekről a dolgokról, talán ki lehetne találni valamit a probléma kezelésére.

A hazai közlekedés körülményeinek javítására létrehozott civil szervezetünk, az Ésszerűbb Közúti Közlekedésért Egyesület most arra vállalkozik, hogy megpróbáljon a sejtéseknél, érzéseknél tisztább képet alkotni a magyar járművezetők vezetés közbeni mobilozási szokásairól és arról, hogy látens módon mennyire van szerepe a mobilozásnak a balesetek bekövetkeztében. A téma persze nagyon érzékeny ahhoz, hogy precízen dokumentált felmérésben, nevesített válaszadókkal tárjuk fel a valóságot. Senkitől nem várható el, hogy készségesen bevallja, névvel-címmel: ő bizony naponta szabályt sért, netán okozott már balesetet mobilozás miatt. Így hát anonim kérdőíves módszerrel gyűjtünk adatokat. Egy nagyobb csoportot (kvázi mindenkit) online kérdezünk meg arról, hogyan fut össze mindennapi életében a vezetés és a mobilozás (illetve az érintőképernyő-használat), egy kisebb mintán viszont személyes megkérdezéssel (és természetesen anonim adatrögzítéssel) mérjük fel ugyanezt.

Graf

Partnerünk a kutatásban a Magyar Közút Zrt. Őket is érdekli, hányan, telefonjukban mennyire mélyre elmerülve foglalkoznak valami mással a kormány mögött, a vezetés helyett. Egyre több olyan balesetnek válnak ugyanis ők is szenvedő alanyává, ahol nagyon gyanús, hogy egy fontos Messenger-üzenet, e-mail, navigációs közlemény akadályozta meg az autóst abban, hogy időben észre vegyen táblákat, bójákat, óriási narancssárga böhömöket - néha akár sajnos közutas dolgozókat is.

Ha szeretnél nekünk segíteni abban, hogy elkezdhessünk segíteni a közlekedésbiztonsággal hivatalosan foglalkozó hatóságoknak, szervezeteknek, cégeknek a vezetés közbeni mobilozás megértésével, kezelésével kapcsolatban, töltsd ki te is kérdőívünket! Ha pedig még többet szeretnél segíteni, küldd tovább a kérdőív linkjét ismerőseidnek is, hogy minél nagyobb elemszámú mintából dolgozhassunk! És most katt a linkre és mondd az igazat, csakis az igazat és a színtiszta igazat: szoktál mobilozni vezetés közben?