Furcsa sárga és kék táblák a városban: kezdőknek és haladóknak

A kaotikus Váci út-Dózsa kereszteződés

2022.07.20. 06:04

Elismerem, hogy szeretett városomnak néha vannak egészen balkáni vonásai. Ilyen például a Kiskörút Kakas presszótól az Ördögsarok sörözőig terjedő szakasza szombat esténként, vagy mondjuk a villanyvezeték-megoldások Pesterzsébeten. Mostanában több mémoldalon felbukkant egy hasonló, köztük külföldieken is, komoly nemzetközi ismertséget szerezve a Váci út és a Dózsa György út kereszteződésének, ami jelenleg a hármas metró felújításának és a pótlóbuszoknak hála a szokásosnál is macerásabb hely.

Szerepelt szórakoztató és gyalázkodó kommentárokkal is, melyik oldalnak éppen mi a profilja:

kep1

A képeken szereplő kereszteződés valóban nem valami szép látvány felülnézetből sem, meg sehonnan nézve sem, nem is azt szeretném kifejteni az alábbiakban, hogy ez direkt egy művészi alkotás (bár annak sem rossz). Leszögezem az elején: oktatással foglalkozom, ezért amit írok, többnyire a kezdők és újrakezdők, gyakorlatlanok számára lehet újdonság, a többieknek maximum ismétlés és megerősítés, azonban sok gyakorlott sofőr is beleragad olyan reflexekbe, amelyekkel évtizedekig el lehet lavírozni szinte észrevétlenül, csak több baleseti potenciállal és idegeskedéssel.

Állítólag mindenki, aki egyszer jogosítványt kapott a kezébe, pláne, ha napi szinten közlekedik autóval a városban, ismeri és értelmezi a jelzéseket. Ennek ellenére, ha megkérdeztem gyakran vezető ismerőseimet, hogy mi alapján állnak egyik vagy másik sávba egy párhuzamos közlekedésre alkalmas többsávos úton, a következő válaszokat kaptam:

  • érzésből
  • eddig is ott volt a balra forduló sáv
  • követem a többieket
  • a felfestést követem, ha van
  • a lámpában nézem a nyilakat

Alapvetően nem lenne rossz válasz egyik sem, csakhogy nemigen hangzott el a legegyszerűbb és legszabályosabb megoldás: a besorolás rendjét jelző tábla.

 Ez a nagy büdös kékség (bár a Bëlga itt a hatvanegyes expresszbuszra gondolt, de tekintsünk el most ettől) egy egészen méltatlanul alulértékelt jelzés, amit sok, akár évtizedek óta vezető ember egyáltalán nem használ, pedig az egyik legfontosabb információforrás a bonyolultabb többsávos utakon.

 A besorolás rendjét jelző tábla alkalmazása

1. kötelező az olyan útkereszteződések előtt, ahol a járművek továbbhaladási lehetőségét az általános jogszabályi * előírástól eltérően szabályozták,

2. megengedett minden egyéb más útkereszteződés előtt, ahol ez a járművezetők jobb tájékozódását elősegíti." - mondja erről a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről (VI fejezet, 18. pont) nevű jogszabály, azaz ezek a táblák minden többsávos úton, minden olyan kereszteződés előtt ott vannak, ahol nem csak egyenesen kéne menni, de általában még ott is szerepelnek.

A legegyszerűbb verziói így néznek ki két- és háromsávos verzióban:

kep2

Több kereszteződés rendjét is jelezhetik előre:

Screenshot 2022-07-19 at 15.22.14.png

A tanítványaimnak minden alkalommal elmondom: ez az a tábla, amin egész egyszerűen minden rajta van, amit a következő szakaszon tudni kell: melyik sáv merre megy, hány sávról és honnan lehet kanyarodni, melyik fogy el, melyikből lesz buszsáv, hol lesz a kerékpársáv és milyen típusú, sőt nagyon sokszor az is, hogy mi vár az emberre a kanyar után, zsákutca, főútvonal, parkoló, esetleg sebességkorlátozás.

A leggyakoribb esetben a busz- és kerékpársávokat jelzik előre, jóval hamarabb és megbízhatóbban a lekopott felfestéseknél (ez például itt egy közös busz- és kerékpársáv):

Screenshot 2022-07-19 at 15.22.31.png

 Mit tudnak még a kék táblák?

A „Besorolás rendjét jelző tábla” egyes forgalmi sávokat jelképező nyilainak megszakításával - a sáv szabályozásával megegyező -
a) tilalmi táblák,
b) veszélyt jelző táblák,
c) a főútvonal jelzőtábla,
d) a „Kerékpár” jelképe,
e) az út számozását feltüntető számpajzs,
f) tájékoztatást adó jelzőtáblák (pl. „Benzinkút”, „Várakozóhely”) is elhelyezhetők." - mondja a fent idézett rendelet (VI. fejezet, 17.2 pont).

Ez pedig magyarán ezt a rengetegféle előjelző táblát jelenti:

kep4

Ez a jelzés az előrelátó vezetés egyik legfontosabb eleme lehetne: bőven előre tudni lehet, ha húzzunk kifelé egy sávból, mert el fog fogyni, buszsáv vagy kanyarodósáv lesz belőle, semmiféle meglepetés nem kéne, hogy érje az embert, ha erre a jelzésre figyel.

Mindig annyi szára van a nyilaknak, ahány sáv van, és ott van bennük, hogy az adott sávban később mire kell majd figyelni.

kep5

Mint itt fent is látszik, buszosoknak és kamionosoknak is igen hasznos infókkal vannak tele ezek a táblák, sokszor pont azért, mert mire befordulnánk az adott helyre, már esetleg késő lenne (persze ők, mint hivatásos sofőrök, valószínűleg máshogyan figyelik a jelzéseket, mint a hétköznapi személyautósok).

A tábla eleve is magasabb rendű, mint az útburkolati jelek, ráadásul a felfestésen gyakran még akkor is rajta állunk, ha netalán látszik. Márpedig Budapesten ha valami igazán a Balkánt idézi, akkor az az útburkolati jelek állapota. Helyette ott vannak a kitűnő kék táblák, amik viszont egyáltalán nem hiányosan vagy slendriánul vannak kirakva, hanem rendszerszerűen és megbízhatóan, mindenhol, ahol kell, nagyon ritkán látni olyat, hogy ez a tábla hiányozna.

Sokan mégsem veszik észre őket, hanem az utolsó pillanatban kapnak észbe, hogy mégis mi a helyzet az adott sávban (ha egyáltalán).

Igaz, ami igaz, előfordul, hogy városban későn szerepel ez a tábla, vagy az előírt távolság nem elég a besorolásra, jó példa erre a Kerepesi út és a Hungária körút bonyolult, soksávos kereszteződése, ahol az ember mire meglátja a táblát, valószínűleg már rég beállt egy sávba. De a legtöbb helyen ezeket nagyon sokan egyszerűen csak nem figyelik, hiába vannak megfelelően kihelyezve.

Autópályás gyakorláskor például minden egyes alkalommal elmondom a tanítványaimnak, hogy a lehajtóknál azért vannak jó előre (autópályán például 250-500 méterrel a lehajtó előtt) kitéve ezek a táblák, hogy ne legyen durva meglepetés az órák óta százharminccal haladás után a lehajtósávban a negyvenes kanyar: bőven előre tudni lehet, mekkora fékezés vár ránk, hogy ne kilencvennel csapódjunk a kanyarba.

Ennél az éles kanyarnál például az M7-es érdi lehajtójánál, és persze még számos másiknál, egyáltalán nem mindegy, hogy lehet-e előre tudni a drasztikus sebességkorlátozásról, és mennyire előre, hiszen jól megnézve ez a kanyar is majdnem derékszögű.

Screenshot 2022-07-19 at 15.23.36.png

És akkor most mi a helyzet a Váci úttal?

Bizonyára mindenki ismeri a kék táblák sárga verzióit, és a sárga felfestéseket:

"IDEIGLENES FORGALMI SÁVOK KIALAKÍTÁSA

6. Ideiglenes útburkolati jelek

6.1. Az ideiglenes útburkolati jelek színe sárga. Ezek az állandó jelzéstől eltérő, (annál sűrűbb) vonal/köz kiosztással megkülönböztethetők. Az útburkolati jel szélesség az úton folyó munkák idején engedélyezett sebesség szerinti (keskenyebb) méretben is megválasztható." - mondja a 3/2001. (I. 31.) KöViM rendelet a közutakon végzett munkák elkorlátozási és forgalombiztonsági követelményeiről.

A gyakorlatban az első mondat a lényeg: amíg útépítés vagy felújítás folyik, vagy bármi egyéb miatt ideiglenes forgalmi rend van érvényben, és van sárga felfestés, addig tartozik hozzá sárga besorolás rendjét jelző tábla is a kék helyett.

Tehát az a helyzet, hogy bár az egész elég kellemetlen, de az nem igaz, hogy nem lehet értelmezni. Komolyabb odafigyelés kell hozzá, mert a sávok gyorsan változnak buszsávvá, majd záródnak össze, majd nyílnak meg ismét, de minden nap ott oktatással tudom tanúsítani, hogy korrektül ki vannak helyezve, és egy-két másodpercnyi nézegetéssel értelmezhetők is.

Nézzünk meg egy egyszerűbbet bemelegítésül, bár ez nem egészen ott van:

Screenshot 2022-07-19 at 15.24.18.png

Itt a jobb oldali sáv egész egyszerűen összezárul, ugyanolyan, mint a kék táblákon. Már ezt sem árt előre látni, hogy cselekedni tudjunk.

Screenshot 2022-07-19 at 15.24.31.png

Itt vannak aztán a Váci út-Dózsa kereszteződés bonyodalmai. A Váci útról, észak felől a város felé tartva például itt egyszerűen van három sávunk, amiből a jobb szélső buszsáv, ez idáig egyszerű.

Screenshot 2022-07-19 at 15.24.38.png

Utána a középső sáv, mint itt látszik, belefut ebbe a terepakadályba, és így a terelőnyilak átküldik a középső sávon haladót a buszsávra, ami ettől aztán megszűnik egy időre buszsávnak lenni (elveszíti buszsáv jellegét), lesz belőle két sima autós sáv, amiben mellesleg megy a meterópótló is, utána pedig keletkezik egy jobbra kanyarodó sáv a Dráva utcára (itt a két kereszteződést egyszerre előjelző tábla látható).

Később, a Dráva utcán túl egyszerűsödik a helyzet, ismét lesz három sáv, amiből a jobb szélső buszsáv, és ez már így is marad a Nyugatiig.

A felfestéseknek is van legalább egy kis pozitívuma ezen a ponton: az eredeti fehér útburkolati jelek állapota valóban kritikán aluli, a sárgák viszont legalább ragasztva vannak, ebből kifolyólag jelentősen jobban látszanak. A sárga táblákat és az abból következő vonalakat követve teljesen jól látható, mi az aktuális feladat, még ha éberebbnek is kell lenni egy kicsit az ilyen helyeken.

A Dózsa György úton a Hősök teréről a Duna felé haladva nekem is egy ideig nézegetnem kellett ezt a konstrukciót, de azért egy idő után érthető:

Screenshot 2022-07-19 at 15.24.48.png

Itt is látható ez a kikerülési irányt jelző táblával ellátott akadály, amit a jobb oldali sáv kikerül, ezért egy kis időre összeszűkül egy sávra, majd ismét kettéválik egyenesen haladó és a Váci útra jobbra kanyarodó sávra. Ezt a sárga ideiglenes felfestések jól láthatóan lekövetik, még ha elsőre nem is valami kellemes, és a tábla nem lett volna baj, ha hamarabb kint van a Dózsa György úton. A másik forgalmi sávot pedig megkapja a szembejövő oldal, mivel a túloldalon is kellett a hely az építkezéshez.

Nem csak a Váci út van végigrakva sárga táblákkal, hanem a Bajcsy és a Kiskörút is, sőt persze számos más pont is a városban, de talán a metrófelújítás miatt jelenleg ez a leghosszabb és legmacerásabb szakasz. Ennek megfelelően, teljesen logikusan van jelezve végig a sávok folyása akkor is, ha sok benne a változás, és kétségtelenül torlódást okoznak a metrópótló buszok.

Az kap dührohamot a sávok és táblák állítólagos érthetetlensége miatt, aki amúgy sincs hozzászokva, hogy a besorolás rendjét jelző táblákat használja tájékozódásra, hanem inkább érzés és megszokás vezeti, meg a pocsék állapotú felfestések bizonytalan találgatása.

Elméletileg mindenki ismeri ezt a jelzést, hiszen valamikor tanulta a KRESZ-t, a gyakorlatban kiderül, hogy rengeteget segíthetne a kezdő szinten már messze túlesett sofőröknek is, ha tudatosan szoknának rá a használatukra. Néha ugyan nem árt némi rutin, hogy egy pillanat alatt értelmezzük, mit akart mondani a költő, de azért nem lehetetlen. Senkinek nem öröm ez a helyzet, de egy nagyvárosban mindig lesznek ilyenek, így egyszerűbb és nyugisabb megpróbálni együttélni vele akkor is, ha kétségtelenül vannak hibái.