Mit csinál az infláció a magyar autópiaccal?

2022.12.28. 17:18

A már sokszor emlegetett chiphiány és ellátási problémák miatt felemásan alakult a magyar autópiac az elmúlt 1-2 évben. Hosszú sorok alakultak ki az új autókért, ezért sokan a használtak felé fordultak. A kereslet azonban a magánszemélyek oldalán jó eséllyel visszafogottabb lesz, a vásárlóerő ugyanis erőteljesen csökken az infláció miatt.

Az elmúlt években – még a koronavírus-járványhoz köthető torz viszonyok kialakulása előtt – a fizetések inflációval korrigált növekedése, azaz a reálbérek emelkedése jól látható volt az autópiacon is. A magyar piacon első alkalommal forgalomba helyezett autók – azaz az újak és a külföldről behozottak – száma 2016-ban lépte át a 200 ezres szintet, amire azelőtt 2006-ban volt utoljára példa (Ebben a statisztikában nem szerepelnek a Magyarországon belül, vagyis eleve magyar rendszámos autók eladásai).

2017-ben 14 százalékos, 2018-ban 9 százalékos, 2019-ben pedig újabb 6 százalékos bővülés történt. Az utóbbi évben több mint 314 ezer autó került először forgalomba, mindez annak is köszönhető, hogy az egy főre jutó reálbérek ezekben az években 7-10 százalékkal növekedtek. 2020-ban, bár a reálbérek még több mint 6 százalékkal nőttek, a pandémia okozta problémák miatt 18 százalékkal 259 ezer alá süllyedt az utakra került autók száma, 2021-ben pedig 254 ezerre mérséklődött, ebben pedig szerepe volt annak is, hogy az év közepén megiramodó infláció miatt csak a reálbérindex 3,4 százalékos volt. Az idei év első kilenc hónapjában tovább zsugorodott a piac, mégpedig 4 százalékkal, így 185 ezer autó jelent meg az utakon.

Halász Bertalan, a Jóautók.hu vezetője december közepén az idei trendeket értékelve azt mondta: „2022 sem az új autókat értékesítő márkakereskedők, sem a használtautó-importőrök számára nem lesz gyümölcsöző év: az előbbi piacon 8-9 százalékos, míg az utóbbin 2-3 százalékos visszaesés várható tavalyhoz képest. A belföldi használtautó-piacon ugyanakkor a tavalyit meghaladó forgalmat tapasztalhatunk.” Szerinte az utóbbi szegmensben látható trend többek között annak köszönhető, hogy ide áramlott át azoknak a vásárlóknak egy része, akik az alkatrészhiány miatt csak hosszú várólistákról jutottak volna új autóhoz, illetve a magasabb európai árak miatt a használtimportról is lemondtak.

Fizetés vs. új autó

Az autódrágulás - amelyben szerepet játszik többek között az energia-, a nyersanyag-, alkatrészdrágulás, valamint a forintgyengülés is - jelentős: a KSH-adatok szerint novemberben az új autók 24 százalékkal, a használtak 11 százalékkal voltak drágábbak, mint egy évvel korábban, ráadásul a már említett reálbérek szeptemberben a negatív tartományba kerültek. Azaz, bár a fizetések összegszerűen emelkedtek, az infláció miatt az egy évvel korábbinál kevesebb terméket és szolgáltatást lehet megvásárolni. Emiatt az autóvásárlásra szánt összeg és megtakarítás összege is mérséklődik a magánszemélyeknél.

Mi a helyzet, ha mégis szükség van autóra? A 6-8 millió forintos listaáron kínált, a magánszemélyek között népszerű új autók – például az olcsóbb Dacia Dusterek, Suzuki S-Crossok, Toyota Yarisok – megvásárlásához 18-24 havi, kedvezmények nélkül számolt nettó fizetésre (335 ezer forint) van szükség. Ha valaki 20 százalékos önrésszel rendelkezik, és 6-8 milliós új autót vásárolna, akkor a 4,8-6,4 millió forintos finanszírozásra van szüksége.

Erre többek között lízingkonstrukcióval és személyi hitellel van lehetőség. Ötéves futamidő és 4,8 millió forintos összeg esetén 12-20 százalékos fix kamattal számolva 107-127 ezer forintos havi törlesztésről lenne szó, 6,4 millió forintos finanszírozásnál pedig 142-170 ezer forintra jönne ki a havi kiadás. Maradva a 335 ezer forintos átlagbérnél figyelembe kell venni az adósságfékszabályt, ami azt jelenti, hogy a nettó jövedelem legfeljebb 50 százalékát lehet törlesztésre fordítani, a 170 ezres havi tétel pedig meghaladja azt. Ráadásul a bankok, lízingcégek a mostani magas kamatok és bizonytalanabb gazdasági környezetben szigorúbbak lehetnek, mint a korábbi, alacsony kamatkörnyezetben, tehát nem biztos, hogy a közel 50 százalékos törlesztési aránynál megadják az igényelt összeget.