Átadták az M3 metró felújított megállóit, megnéztük a Deákot!

Az M3 metró első szakaszát 1976-ban nyitották meg, ekkor csupán a Deák tér és a Nagyvárad tér között közlekedett. A második etap 1980-tól már Kőbánya-Kispestig, Budapest első igazi intermodális csomópontjáig szállította az utasokat. Majd 1984-ben az Árpád hídig (ma Göncz Árpád városközpont) tartottak a sínpárok, napjainkban ismert útvonalán pedig 1990 óta közlekedik, Újpest-központ végállomással.

Az eredeti tervek szerint ennél is hosszabb lett volna az észak–déli vonal, Újpesten elért volna Káposztásmegyerig, sőt, a lakótelepet is eleve metró-összeköttetéssel együtt tervezték. Ez a rendszerváltással bekövetkező gazdasági és politikai változások miatt végül nem valósult meg, vagyis, ahogy a mellékelt ábra is mutatja, az Újpest-központ után tervezett négy további állomás sosem készült el. 

A metróvonal felújítása a 2010-es években már erősen időszerűvé vált, a budapesti közbeszédben is általános téma volt az állomások és a szerelvények rossz állapota. A vonalon közlekedő járműveket végül 2016 és 2018 között 69 milliárd forintért újította fel az orosz Metrovagonmas, és 2018 óta ezek a szerelvények járnak a kék metró vonalán.

A teljes vonal felújítása 2017-ben kezdődött, tehát lassan hat éve élünk együtt a városban a metrópótló buszokkal, ideiglenes buszsávokkal és az őket kísérő sárga táblákkal. Én már szinte megszerettem őket, de akinek kezd elege lenni a dologból, az örülhet: már nem tart sokáig.

Hétfőn átadták a város egyik legnagyobb gyalogosok által használt csomópontját, az ötszintes Deák Ferenc téri állomást – vagyis a belváros egy részében végleg elköszönhetünk a metrópótló buszoktól, legalábbis hétköznap napközben. Az eredmény igazán européer látvány lett, trendi dizájnnal, szép színekkel, jóval több hangszigeteléssel, új lifttel, bár a nyilvánosvécé-reform ezúttal is elmaradt.

A Deák téren utoljára 2020 novemberében lehetett felszállni az M3 metróra, azaz több mint két évig tartottak a munkálatok. Ennek az is oka, hogy sokáig úgy kellett vezényelni a teendőket, hogy közben folyamatosan járt az utasokat szállító metró, mivel Bazilika alatt vannak a kihúzóvágányok.

A Deákot nemcsak a budapestiek, hanem a vidékről érkezők java is ismeri, vagy legalább hallott már róla, ráadásul rengeteg külföldi is meglátogatja legalább egyszer, ha épp Budapesten vakációzik. Ennek köszönhető, hogy nagyjából hetvenezren haladnak át rajta naponta, így az állapota nemcsak gépészetileg vagy tűzvédelmileg fontos, hanem a felhasználóbarát kialakítás és az esztétika szempontja sem mellékes. Gépészetileg minden megújult, vagyis kicserélték a teljes elektromos hálózatot és automata, vízköddel oltó berendezéseket is telepítettek. Ezek azonban rejtve maradnak a kíváncsi szemek elől, hiszen javarészt az új burkolatok mögött lapulnak.

A megújult belső terek viszont azonnal elkápráztatják az utasokat, és jól érezhető, hogy a tervezők szándékában állt megőrizni néhány összetéveszthetetlen hármasmetró-stílusjegyet a múltból, miközben mégis minden korszerűvé vált, sőt, még az akadálymentesítésről sem feledkeztek meg. Ez utóbbi nemcsak a mozgássérülteknek fontos, hanem a babakocsival közlekedők számára is. Nem véletlen, hogy a mozgólépcsős macera miatt eddig alig közlekedtek kismamák a metrón.

Hatalmas plusz jár a Deák tér tervezőinek azért, hogy a vadonatúj, Erzsébet térre nyíló bejáratból egy 21 fős lift egyből a peronra juttatja az utasokat. Ráadásul ehhez felhasználtak egy már jelen lévő, de időközben funkcióját vesztett műtárgyat is. A korábban tervezett, majd végül elkaszált Nemzeti Színház egyik alépítményéből lett a liftakna, amihez egy teljesen új alagutat fúrtak lent, a föld alatt. Taps!

Tisztelettel nyúltunk az eredeti koncepcióhoz, ami az akkori, hetvenes évekbeli divat szerint épült, illetve ezt nemcsak a divat határozta meg, hanem az is, hogy milyen anyagok voltak elérhetők akkoriban, mit tudott legyártani az ipar. A régi, tűzpiros és trabantkék falak egykori felületét is adó élénk műanyag- és fémburkolatokat akkoriban kezdték tömegesen alkalmazni a hazai építőiparban. A mostani, frissebb színek ezekre utalnak vissza, de mai árnyalatban: az élénkebb kék burkolatok a mozgólépcsők melletti falakon, a türkiz színű kábeltakaró falak a peronon kicsit retró, mégis kortárs hangulatot kölcsönöznek – meséli Gurdon Balázs építész tervező.

Az ember gyakran észre sem veszi az építészeti koncepciót egy annyira funkcionális helyen, mint egy metróállomás, mégis tudtán kívül befolyásolja az aktuális hangulatát. Bizonyára sokan találkoztak már hasonló érzéssel, például akkor, amikor egy utcán szívesen sétálnak, egy másikon meg nem éppen. Az egyik lehet üde és barátságos, a másik komor és nyomasztó, a válasz pedig gyakran az építészeti koncepcióban keresendő. Most viszont mindenki megnyugodhat, a Deák már egyértelműen az előbbihez tartozik!

Az M2 metrót még az ötvenes években tervezték a szovjet birodalmi gondolkodás szerint. Azért lettek magasak a terek, hogy monumentális hatást keltsenek, pont, mint a moszkvai metróban. Viszont ez sokba került, mert rengeteg fúrással, ásással és munkával járt, így a hármas vonal építésekor már takarékosabbak voltak. Meg is lett az eredménye, hiszen a városi legenda szerint Brezsnyev megjegyezte Kádár elvtársnak, hogy a kalapját sem meri felvenni, nehogy beverje a fejét a mennyezetbe. A csók tehát ez alkalommal valószínűleg elmaradt. Viszont tény, ami tény: a folyosók belmagassága jól láthatóan eltér egymástól.

(a szerk.: az M2 metró átadásakor az Örs vezér téri állomás korlátait a nagyapám vitte át rohamtempóban autóval a Népstadionhoz, hogy felszereljék. Sietni kellett, mert Kádár úton volt delegációjával az Örsről metróval, miközben csak egy garnitúra korlát állt rendelkezésre a két állomáshoz.)

Az utasoknak a letisztultabb környezetnek köszönhetően most sokkal kellemesebb érzés lesz az állomáson töltött idő, a szűk és alacsony terek pedig tágasabbnak érződnek. Ezt a hatást sok apró részlet szolgálja, például a fehér mozaikcsempés oszlopok a korábbi fémszelvényekkel burkoltak helyett és a lehetőségekhez képest megemelt álmennyezet, illetve a fények is ezt segítik – nyilatkozzák a tervezők.

Az ember eleve nem nagyon szeret a föld alatt tartózkodni, így a természetes fény beáramlásának illúzióját keltő világítótestek tompítják ezt az érzést.

Az egyik legkellemesebb meglepetés viszont az új átjáró a két metróvonal között. A régi folyosón üres kirakatok és reklámtáblák voltak, most pedig egységes türkizkék burkolat fedi a falat. Tágasabb lett a tér, megnyugtatónak és tisztának hat, kicsit olyan, mintha valami futurisztikus uszodában sétálna az ember.

A színek további fontos szerepe, hogy segítsék az utasok tájékozódását. Épp ezért az állomás különböző tereit színek szerint osztották fel. Az elején sárga a fogadótér, utána lefelé haladva a kék veszi át az uralmat, a peronon fehérek az oszlopok és türkizkék a fal. Az átjáró ugyancsak türkiz, a lifthez vezető folyosó pedig fehér. Laikus szemmel is érződik, hogy ebben is igaza volt a tervezőknek, mert a bejárás alatt én is a színekből tudtam követni, hogy hol jártunk már és hol nem. Ráadásul találkozási pontként is könnyebb lesz majd a színekre hivatkozni, amikor megbeszélitek majd, hogy a Deákon a sárga alján, vagy a kék tetején futtok össze a haverotokkal.

Az állomás akusztikája is jól hallhatóan megváltozott. Európai lett. Ez annak köszönhető, hogy az álmennyezetbe és a falakba hangelnyelő anyagokat építettek, így megszűnt a régi, zajos és visszhangos érzés az érthetetlen hangosbemondókkal együtt. Vagyis, többé már nem kell pánikszerűen bontani a vonalat, ha telefonálunk és épp érkezik a metró.

Sajnos a bejárás végére mégis támadt némi hiányérzetem. Budapestre jellemző módon a Deákon sem kapott helyet egyetlen nyilvános WC sem. Hiába az akadálymentesítés és a szép tisztaság, a toalettek hiánya még mindig fájdalmas mínusz, pedig az utazó ezt jogosan várhatja el egy ekkora csomóponton. Nyilvános klozettel úgy látszik, csak azok az állomások büszkélkedhetnek, ahol vasúti közlekedés is van (bár a Nyugati vécéjével mondjuk pont nem büszkélkednék).

De ha már WC nincs, művészeti alkotás legalább akad a peronon: a legtöbb utas talán emlékszik még a Deák tér jellegzetes betűcsempéjére. A telefonnyomkodás előtti időkben valószínűleg sokan szórakoztattuk magunkat azzal, hogy megpróbáltuk kiolvasni a betűket. Mielőtt újra nekiállunk, jó tudni, hogy a mozaik portugál költők versrészleteit tartalmazza magyarul, illetve magyar költők műveit portugálul. Joao Vieira képzőművész alkotását a lisszaboni közlekedési vállalat adományozta a fővárosnak 1996-ban, és ez némi restaurálás után most eredeti színeiben pompázik.

Van viszont valami, ami egy csapásra képes kinyírni a városi közterek hangulatát, mégpedig a szeméttenger. Sokan azért utálnak tömegközlekedni, mert az aluljárók koszosak, szemetesek, kaotikusak. Mint kiderült, a tervezők ezzel is tudatosan számoltak, vagyis figyeltek arra, hogy ne legyenek olyan sarkok, beszögellések, amelyek vonzzák a szemetet, és előbb-utóbb úgyis tele lesznek dobálva valamivel. Ezt jól szemlélteti, hogy az italautomaták is úgy vannak elhelyezve, hogy ne legyen köztük az a sötét sarok, amibe még pont bele lehet dobni a huszadik kólásdobozt is feltűnés nélkül.

Az előrelátó tervezésnek köszönhetően önkéntelenül is jobban vigyázunk a tisztaságra ott, ahol eleve rendezettebb a tér, és könnyebben dobjuk el a sokadik csikket egy olyan környezetben, ahol káosz uralkodik, és amúgy is van már egy csomó szemét.

Szeretnénk, ha a megújult állomás is egy lépés lenne afelé, hogy a belvárosi közösségi közlekedés vonzó alternatíva legyen, ha járművet választunk – nyilatkozza Gurdon Balázs és Hargitai Bence.

(M3 Deák Ferenc tér építészeti tervezés: Paragram Stúdió, Csapó Balázs, Germán Tibor, Gurdon Balázs, Hargitai Bence)