Művészekkel vette be a repteret az Audi

2023.05.18. 16:48

Fiatal művészek munkáit tudtam ma megtekinteni, méghozzá szokatlan helyen, a Liszt Ferenc repülőtéren. Az Audi hirdetett egy pályázatot egyetemi hallgatóknak: olyan dekorációt kellett tervezniük a reptérre, ami az Audi 30 éves magyarországi múltját szimbolizálja. Most pedig be is mutatták, hogy melyik lett a nyerő pályamű, amit már a helyére is raktak.

Nagyon kedvelem az egyetemi hallgatóknak kiírt pályázatokra készült munkákat: egyetemistaként mindenki bizonyítani szeretne, emiatt általában mindent beleadnak, amit csak lehet. Éppen ezért ilyenkor néha olyan lenyűgöző alkotások születnek, amitől nem nehéz őszintén elájulni. Így aztán kíváncsi voltam, hogy vajon a MOME és a Széchenyi István Egyetem diákjai mit tudtak kihozni az Audi feladatából.

Némileg csalódott voltam, amikor kiderült, hogy igazából hatalmas molinókról és matricákról van szó. Az én hibám is, hiszen a valami nagyon kreatív és szárnyaló alkotásra vágyott az ilyesmire szomjazó agyam, de mint kiderült a feladat teljesen más volt.

Arról van szó, hogy a repülőgépeket a terminállal összekötő, zárt folyosó – vagyis utashíd – külsejére és belsejébe kellett dekorációt tervezniük. A nem túl szerény, The land of Audi, vagyis az Audi földje szlogen köré kellett építkezni, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Audi már 30 éve jelen van Magyarországon a győri gyár révén.

Mindenesetre a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Széchényi István Egyetem hallgatói remek munkát végeztek: a szűk keretek ellenére is ügyesen megoldották a feladatot, egy csomó remek pályamű érkezett. Végül a nyertes munkát Kiss Bence, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója alkotta meg. A minimalista stílusú belső dekoráció tényleg nagyon audis lett: a piros és a fehér színösszeállítású dekorról első ránézésre is meg lehet mondani, hogy a négykarikás márkához kötődik.

Ugyanakkor Korodi Helga sokkal merészebb munkája tetszett igazán: a színek és a formák harmóniája és ritmusa hibátlan. Nagyon különleges darab, amiben az Audit, mint stíluselemet kevésbé hangsúlyosan jeleníti meg az alkotó. Nem csak nekem tetszett különösen, ugyanis ezt művet különdíjban részesítették, és a győri Audi gyárban fogják kiállítani. A kész művet éppen ezért csak látványterv formátumban tudom megmutatni.

Szóval ha a Liszt Ferenc reptéren jársz, és meglátod a hatalmas, Audikat és vidám embereket ábrázoló dekorációkat, akkor most már tudod, hogy azokat egy magyar egyetemista tervezte, ami végülis elég állat dolog.

Tehát összességében az alkotások fő funkciója az, hogy hirdessék, az Audi számára nagyon fontos a magyarországi gyár, és maga Magyarország is. De ha ettől az egésztől elvonatkoztatunk, és lebontjuk a valós lényegig, akkor itt azért mégiscsak egy nagyon ügyesen kitalált reklámról van szó, amit évente milliók fognak majd látni.