Rémálommá válhat az amúgy is szomorú autó öröklés - mutatjuk a buktatókat

2025.02.04. 06:07

Egy autó megszerzésének legszomorúbb módja az öröklés. Ez az a helyzet, amire nem nagyon lehet készülni, de ha megtörténik érdemes körültekintőnek lenni, mert rengeteg fejfájást okozhat.

Jármű öröklése esetén az első eldöntendő kérdés, hogy mi legyen az örökölt vagyontárgy sorsa. Autót örökölni sokszor inkább kényelmetlenség, mint áldás. Gyakran megesik, hogy az elhunyt számára felbecsülhetetlen eszmei értékű autó piaci szemmel nézve értéktelen, ezért az örökös még azelőtt szabadulna tőle, hogy a tulajdonába kerülne.

Örökölni nem kötelező

Ezeket a kényelmetlen helyzeteket megelőzheti az örökös azzal, hogy visszautasítja az örökölt autót. Érdemes azonban tudni, hogy ez egyirányú utca, a hagyatékot csak egy az egyben lehet hivatalosan visszautasítani. Az tehát nem lehetséges, hogy a hagyaték egy részét (például ingatlan) kéri az örökös, más részeit (tartozások, járművek) viszont nem. Ha a lemondás mellett dönt, az a teljes örökségre vonatkozik és visszavonhatatlan. 

Mivel a hagyatéki eljárás közjegyző előtti része 3-5 hónapot, a teljes procedúra pedig akár egy évet is igénybe vehet, érdemes tudni, hogy összetett hagyaték esetén az örökösök kérhetik egyes vagyontárgyak (tipikusan ingatlanok, járművek, pénzeszközök) "önálló" kezelését is. Ezt úgy kell elképzelni, hogy egy úgynevezett részhagyatékátadó végzésben rendelkezik a közjegyző az érintett vagontárgyak (például autó) mihamarabbi átadásáról, a hagyaték hátramaradó részéről pedig majd később hoz döntést. Ez természetesen csak akkor lehetséges, ha az örökös személye egyértelműen tisztázott, több örökös esetén pedig teljes az egyetértés e tekintetben. 

Eladni minél hamarabb

Amennyiben az örökölt autó piaci értékéhez szeretne hozzájutni az örökös, nem muszáj hosszú hónapokat várni az értékesítéssel. Általános tévhit, hogy az örökölt autót csak a hagyatékátadó végzés jogerőre emelkedését követően adhatják el az örökösök. A valóságban viszont az autó értékesítésére vonatkozó előkészületek már akár a hagyatéki leltár felvételét követően is megtehetők. Az autó meghirdethető, a jövőbeni vevő felkutatható. Sőt, még az adásvételi szerződés is megköthető azelőtt, hogy a közjegyző átadná a hagyatékot.

Ilyen esetben úgynevezett feltételhez kötés történik az adásvétel során. Ez annyit jelent, hogy a szerződés csak akkor lép életbe, amikor a hagyaték jogerős átadása megtörténik, előtte függő állapotban van. Ilyenkor jön jól az autók adásvételéhez rendszeresített formanyomtatvány, amelyen a szerződéskötés napja, a birtokbaadás és a hatálybalépés tényleges időpontja külön rubrikában szerepel. Ha pedig az autó mégsem kerül az örökös tulajdonába, a szerződés sem lép hatályba.  

Biztosítások

Az örökölt autóra kötött biztosítások sorsa elválik egymástól. A KGFB-t fent kell tartani mindaddig, ameddig a hagyaték átadásra kerül, azt követően pedig újat kell kötni az örökös nevére. A fejleményekről a biztosítót se felejtsétek el értesíteni, ha valami félremegy, fedezetlenségi díjjal is kalkulálni kell majd. A casco szerződés viszont azonnal felmondható, újat kötni sem kötelező az örökös nevére. 

Finanszírozott volt az autó? 

Amennyiben hitel terhelte az örökölt járművet, az a hagyaték részét képezi (mivel a hiteles autó az elhunyt tulajdona volt). Emiatt az autó tulajdonjoga és az azt terhelő tartozás is örökölhető. Érdemes közvetlenül felvenni a kapcsolatot a bankkal, hogy a hagyatéki procedúra ideje alatt se csússzon meg a törlesztéssel a leendő örökös. Ilyenkor módosítás-átütemezés is kérhető a banktól. Annak is érdemes utánajárni, hogy az elhunyt kötött-e haláleseti biztosítást a hitelszerződés mellé fedezetként. 

A finanszírozás továbbvitele öreg autónál kevésbé célravezető.
A finanszírozás továbbvitele öreg autónál kevésbé célravezető.

Lízingelt autó esetén a tulajdonos nem az elhunyt, hanem a lízingcég, emiatt a lízingelt autó nem képezi a hagyaték tárgyát, vagyis nem örökölhető. A lízingbevevő halálával a lízingszerződés is megszűnik (tipikusan), ezt az ÁSZF-ek is tartalmazzák. Itt azonban van egy csavar: Lízing esetén az elhunytat jogok és kötelezettségek illették-terhelték a lízingelt autó vonatkozásában, ezek pedig örökölhetőek. Így, ha van örököse az elhunytnak és az nem utasítja vissza a hagyatékot, akkor annak részét képezi a lízingszerződésre vonatkozó jogok és kötelezettségek egyvelege is. Ilyenkor tulajdonképpen nem az autó, hanem a lízingszerződés a hagyaték része, a lízing pedig mehet tovább az örökös neve alatt.   

Használat - műszaki vizsga

Az autó tulajdonjogát illető hagyaték procedúra nem érinti a használatát, birtoklását. Amennyiben az autónak van érvényes biztosítása, műszakija és a birtokos rendelkezik jogosítvánnyal, az autó szabadon használható a közúti forgalomban a hagyatéki procedúra alatt is. Ha lejár a műszaki vizsgája, 2025 január eleje óta bárki elviheti "leműszakiztatni", akinek van kulcsa és forgalmi engedélye az autóhoz, más okirat nem szükséges. 

Már csak egy szlusszkulcs és egy forgalmi kell a műszakihoz!
Már csak egy szlusszkulcs és egy forgalmi kell a műszakihoz!

Mozgáskorlátozott- és parkolási igazolvány

Tipikus eset, hogy az elhunyt rendelkezett mozgáskorlátozott- és vagy parkolási igazolvánnyal (utóbbi az autóra szól). Ezeket az örökös nem használhatja tovább. 

Mozgáskorlátozott igazolvány: Mivel ez névre és nem rendszámra szól, értelemszerűen nem használható tovább, azt az illetékes hatóság részére le kell adni a jogosult halálának egyidejű bejelentésével. 

Parkolási igazolvány: Kerülete és városa válogatja, de általában a tulajdonos nevére és az autó rendszámára szól egyszerre. Emiatt ebből is újat kell kiváltani az örökösnek, arra pedig csak a tulajdonons jogosult. Vagyis a hagyatékátadó végzés jogerőre emelekedéséig patthelyzet alakulhat ki. Vagy fizeti az örökös a napi parkolási díjat, vagy máshol pihenteti az autót az öröklési hercehurca idejére. (Mivel ezek a kártyák tipikusan éves érvényességgel rendelkeznek, van azért egy kis szürkezónás mozgástér.)

Aki nem ért egyet, az mit csináljon? 

Amennyiben a hagyaték átadásának tényével vagy terjedelmével nem ért egyet valamelyik érintett, a hagyatékátadó végzést 15 napon belül megtámadhatja. Ehhez természetesen alapos indok is szükséges, önmagában az "igazságtalan a jog" felütés nem lesz elegendő egy hagyaték újratárgyalásához. 

Lehet vitatkozni is a hagyatékátadó végzéssel.
Lehet vitatkozni is a hagyatékátadó végzéssel.

Osztályos egyezség

Kevésbé ismert tény, hogy az örökséget nem csak visszautasítani, de újraosztani is lehetséges. Amennyiben az örökösök (akár végrendeleti, akár törvényes az öröklés) teljes egyetértésben vannak a hagyatéki vagyontárgyak elosztását illetően, a hagyatéki eljárásban kötött egyezséggel feloszthatják egymás között a hagyatékot. Fontos, hogy az örökhagyó végakaratát teljes egészében nem lehet felülírni, az örökösként nevezett személyt mindenképpen részesíteni kell a hagyatékból. A bírói gyakorlat szerint az örökségből való részesülési arány megváltoztatására sor kerülhet akként is, hogy az egyik örökös meghatározott összeget fizet a másiknak az örökségből való részesedés megváltoztatásával összefüggésben.

Átírás, illeték

Ha a hagyatéki eljárás komplikációmentes és egyértelmű, hogy ki örökli az autót, a gépjármű átírása egyszerű és csak minimális költségekkel jár. Házastársak és rokonok közötti öröklés esetén teljesen illetékmentes a hagyatéki autó megszerzése és eredetiségvizsgálatot sem kell készíteni. Ilyenkor az eljárás is illetékmentes, csak az új törzskönyv-forgalmi díját kell kifizetni.

Amennyiben nem rokonok közötti az öröklés, örökösödési illetékkel is számolni kell, melynek összege az átírási illeték kétszerese. Fontos, hogy ezt a NAV szabja ki, amelyről levélben értesíti az örököst, vagyis azt nem a kormányablakban kell leróni az átírás során. 

Az örökölt autó átírása a kormányablakban történik, ahova az új KGFB-igazoláson és saját okmányainkon kívül jó, ha magunkkal visszük a hagyatéki végzést, valamint a halotti anyakönyvi kivonatot is. Természetesen érzelmi vagy egyéb okokból úgy is dönthet az örökös, hogy a gépjárművet nem kívánja sem használni, sem továbbértékesíteni. Ebben az esetben mindenképpen érdemes a járművet kivonni a forgalomból a további komplikációkat megelőzendő. Az autót legkésőbb a hagyatéki eljárást követő 30 napon belül névre kell íratni, az elhunyt nevére szóló korábbi KGFB is eddig a napig érvényes. 

Csőbe húzott a kereskedő? Szédítenek a szervek? Sunnyog a biztosító? Ha úgy érzed, hogy neked van igazad, de mégis lepattintanak a nagykutyák, jelentkezz és írd meg történeted KÉPEKKEL együtt a drtakacs@mail.totalcar.hu-ra.

Figyelem, csak akkor írj, ha elfogadod, hogy a történeted feldolgozhatjuk.

Coverfotó és címlapkép: Index.hu