Jön a biztosítóváltási időszak

2008.11.02. 00:43

Az idei évfordulóval akár nyolcszázezer autós köthet új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződést - jósolja az egyik biztosítási alkusz. A váltók között lesz a megszűnt MÁV biztosító 160 ezer ügyfelének jó része is, akik az év közbeni váltáskor nem kaphatták meg az évváltós kampányban elérhető kedvezményeket.

A hozzáértők előrejelzése szerint a díjak évek óta tartó jelentős csökkenése az idei kampányban már nem folytatódik. Idén 14 biztosító ajánlata közül választhatunk. Az idei kampányban a szabályozás megváltozásával valószínűleg már nem kell számolnunk, a tavalyi rendszer az idén is érvényben marad. Továbbra is december 1-ig kell beérkezni a felmondásoknak a korábbi biztosítókhoz, és december 31-ig kell megkötnünk a 2009. évi szerződésünket.

A jövő évre szóló kötelező felelősségbiztosítási díjtarifákat és biztosítási feltételeket legkésőbb október 30-ig kell közzétenniük a biztosítóknak két országos napilapban, az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeikben és az interneten.

Kötelező felelősségbiztosítást köthetünk többek között a biztosítók ügyfélszolgálati hálózatában, egyes bankfiókokban, hitelirodákban, biztosítási alkuszcégnél, postán, autószalonban. Legegyszerűbb és anyagilag legkedvezőbb megoldás azonban az átszerződést interneten intézni, így maximum 10 perc alatt - míg megadjuk saját és járművünk adatait - megtudjuk, melyik biztosítónál mennyiért köthetünk szerződést és milyen kedvezményeket vehetünk igénybe, így a teljes piaci kínálatot áttekinthetjük egy lépésben. Az internetes kalkulációra november 1-től nyílik lehetőség.

Az online szerződéskötésért 30-45%-os díjkedvezményt is kaphatunk. Tapasztalhatjuk, hogy ugyanaz a biztosító új ügyfélnek alacsonyabb díjat ad, mint a réginek, már csak ezért is érdemes internetes díjkalkulációt végezni, ha már ismerjük saját biztosítónk ajánlatát a jövő évre (a jövő évi díjakról szóló értesítések november közepére várhatók). Az online szerződéskötés számunkra ingyenes, és árgaranciát is kapunk. Ha időben intézkedünk, mondjuk november 25-e környékéig (ez szolgáltatónként változó), a felmondást is elintézik helyettünk, ha megbízást adunk.

Az interneten megkötött szerződés esetén alacsonyabb lesz a fizetendő díj, de kedvezményt jelenthet a biztosítóhoz kötődő pénzintézetnél meglévő folyószámla, magánnyugdíjpénztári tagság és a házon belüli casco biztosítás. Szolgáltatótól függően díjcsökkenést jelenthet a márkakereskedésben történő autóvásárlás, az őstermelői igazolvány, a közszolgálati jogviszony, az autó csekély környezetszennyezése, a gyermekek száma, a nyugdíjas státus. A néhánytól több tíz százalékig terjedő engedmények egy része a régi ügyfeleknek nyújtott hűségdíj.

Akik úgy döntenek, hogy biztosítót váltanak, december 1-jén éjfélig mondhatják fel írásban szerződésüket. A szerződést írásban a biztosítási év végére - utolsó napjára - lehet felmondani, a felmondási idő harminc nap.

"A biztosított a biztosítási év végére (utolsó napjára), azt legalább 30 nappal megelőzően a szerződést írásban, indoklás nélkül felmondhatja. A felmondás a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha az a biztosítóhoz határidőben megérkezik. Ha a biztosított nem él a felmondási jogával, a szerződés a biztosító által közzétett módosítás szerint marad hatályban" - ezt tartalmazza a biztosítóváltással kapcsolatban a 190/2004-es kormányrendelet.

Sok kellemetlenségtől megóvhatja magát a szerződő, ha nem vár december 1-ig, hanem már november elején megnézi a közzétett díjtarifákat, és eldönti, kíván-e biztosítót váltani. A felmondás beérkezésének határidejét ugyanis nagyon szigorúan veszik a biztosítók, ezért azt nem szabad az utolsó pillanatra hagyni. A postai kézbesítés több napot is igénybe vehet. Amennyiben a biztosító postafiókba kéri a postáját, a székhely/telephely kézbesítési címként történő feltüntetése esetenként további csúszást okozhat.

Amennyiben ezt a biztosító vitatja, az ügyfélnek kell bizonyítania, hogy a felmondás idejében megtörtént, például postai tértivevénnyel, a biztosító által lepecsételt/szignált felmondó nyilatkozat egy példányával stb.

2004. december 24. óta jogerejű a telefaxon történő üzenetváltás. Ekkortól kell írásbeli alakban létrejött szerződésnek tekinteni a telefaxos üzenetváltás útján létrejött megegyezést, illetve érvényesnek kell tekinteni az ilyen formában tett egyoldalú nyilatkozatokat is (pl. felmondás).