Az év homoszexuális autója: Peugeot 206 CC

2003.06.16. 12:40

A Subaru támogatta a Visa Szivárvány Kártya programját, ami az AIDS-kutatás elősegítésére jött létre, Martina Navratilovát pedig, aki még aktív teniszbajnok korában is nyíltan vállalta leszbikus orientációját, felkérték szóvivőnek. Pam Derderian, a Visa Rainbow Card marketingjét intéző cég igazgatója szerint a kimutatások egyértelműen tanúsítják, hogy Rainbow Card-dal több ezer Subarut adtak el.

A francia Club Auto Rainbow volt az első autós melegszervezet, ami év autója-választást tartott. Mivel honlapjuk nem különösebben látogatott, valószínűleg meglehetősen kicsi a minta, szélesebb körű felmérésről nem volt szó, de legalább ez is valami.

Az esetről az Intersection című brit autós életmód-magazin adott hírt. A cikkben próbálták egy kicsit boncolgatni a melegek autóvásárlási szokásait, de csak annyira jutottak, hogy a homoszexuálisok - ha tehetik persze - szívesen vesznek drága és különleges cuccokat, valamint a különleges és új technikai megoldásokkal lehet elnyerni vásárlói kegyeiket. Egyértelműen ilyen a Peugeot 206 CC és a Mercedes SLK nyitható keményteteje.

 
  A helyezettek: (Club Auto Rainbow)
 
    A legmelegebb autó: Peugeot 206 CC (100 %) Nagyon Meleg Autók: Smart (90 %)
VW Beetle (90 %)
Mini (90 %)
MercedesSLK (80 %)
Elég Meleg Autók: Lancia Y (70 %)
Jeep Wrangler (70 %)
VW Golf (70 %)
BMW Z4 (70 %)
Bentley Arnage Convertible (70 %)
Porsche Boxster (70 %)
Audi TT (60 %)
Avantime (60 %)
Langyos Autók Chrysler PT Cruiser (50 %)
Jaguar XK8/XKR (50 %)
Nissan Micra (30 %)
Rolls Royce (30 %)
Range Rover (30 %)
Rover 75 (30 %)
Lexus SC 430 (30 %)
Tomboló Heterók Lamborghini Murciélago (20 %) Ferrari Enzo (20 %) Ford Mondeo (10 %) bármilyen fehér furgon (0 %) Hummer H2 (0 %) Mercedes G (0 %) Aszexuális autók: minden Citroen, kivéve a C3 , de a szuper-nembuzi díjat a C5 kapta
Peugeot 607 , 807, 406
minden Daewoo, Skoda és Hyundai, kivéve a Coupe
Opel Vectra
Mercedes E osztály
Honda Accord
Nissan Primera
Fiat Marea
Seat Alhambra
Scenic RX4
Opel Zafira
Chrysler Voyager
Mazda 626
Szuper-érdektelen (meleg szempontból) Kangoo, Fiat Doblo , Scenic

 
   
    Volkswagen Beetle

A francia autós melegklub után a Daily Telegraph idén áprilisban tette közzé a legmelegebb autók listáját. Csodák csodája, náluk is a Peugeot 206 CC nyert, az élmezőny is hasonló: Smart, az új Mini, Mercedes SLK, Volkswagen Beetle.

Bálint Zsófia, a Peugeot Magyarország marketingigazgatója szerint a 206 szubkultúra-sikere csak a véletlennek köszönhető:

 
   
  Peugeot 206 CC

-A Peugeot világszerte meglehetősen konzervatív kommunikációt folytat. Franciaországban egészen biztos, hogy nem volt meleg hirdetése egyetlen Peugeot modellnek sem, de francia kollégámmal konzultálva nem tudunk róla, hogy máshol lett volna. Természetesen Magyarországon sem tervezünk csak melegeknek szóló kampányt. Szeretnénk minden vásárló kegyét elnyerni! A 206 CC világszerte óriási sikernek örvend, nincs ez másképpen Magyarországon sem. 2002-ben a coupé-cabriolet piac 60 %-át uralta a 206 CC 421 darabbal, idén pedig 5 hónap után a 41 %-át mondhatja magáénak 85 eladott CC-vel. A 206 CC egyedi formavilágával, kedvelt modell a fiatalok, a hölgyek és az idősebb korosztály körében is. Miért ne lenne népszerű a melegek között?

Végre kedvükre parázhatnak a heteró (persze: nyilván látens homó) Jeep Wrangler-tulajok is, akik kedvenc terepjárója "igencsak Village People-szerűnek" nyilváníttatott. És nem árt, ha az Audi TT-k, Porsche Boxster-ek és Bentley Arnage kabriók tulajdonosai is kitöltenek egy online tesztet, mondjuk a Gay-o-meter -t.

 
   
    Citroen C5 és a szerző

A heteróságukkal kérkedni szándékozók gyűjthetnek Ferrari Enzo-ra, Lamborghini Murciélago-ra, de már az Alfa Romeók tulajdonosai is hetero benyomást keltenek, legalábbis a a buziautó-téma szakértőinek körében. A legolcsóbb, legkényelmesebb, és általában legjobb heteró-vétel a Daily Telegraph autós rovata szerint a Citroen C5. Az E osztályú Mercedest , és az összes Opel modellt pedig teljesen aszexuálisnak nyilvánították.

 
   
  Homo Concorde

Nem volt ekkora szerencséje a Chrysler formatervezőjének, Francois LeFavre-nak, akit valószínűleg a Chrysler Concorde dizájnjának egyértelmű elbuzisítása miatt bocsátott el a cég. Én a sztorit nemigen értem, a Concorde szerintem nem különbözik lényegesen bármelyik nagy Chryslertől, mesziről akár 300M-nek is nézhetné az ember. A Concorde-nak és LeFavre-nak azonban alaposan betett az amerikai meleg sajtó.

 
   
    Hetero Concorde

Az Outdriver, az egyik legnagyobb amerikai meleg lap, az Out autós melléklete összeállította az autóipar legfontosabb melegeinek 10-es listáját. LeFavre benne volt. És így rögtön mindenkinek beugrott, nahát, a Concorde micsoda meleg egy autó. A Chrysler szégyellte magát, mosta kezeit, közölte, hogy nála a cégfilozófia fontos része, hogy az autóknak ne legyen nemi identitása - hogy ez mekkora kamu, a Viper tanúskodik a legékesebben. Mindegy is, a Concorde-ot átdolgozták, és a következő évben már kicsit másképp nézett ki, a homofób maffia örömére.

LeFavre-t kirúgták, ő viszont diszkrimináció miatt beperelte a Chrysler-t, ami Amerikában rossz hír minden alperesnek. A Chrysler pedig jó érzékkel felismerte, hogy ennél kínosabb helyzetben már úgyse lehet, ezért a lehető legszánalmasabb védekezést találták ki. Eszerint a Chryslernél nem alkalmaznak olyat, aki részt vett a Renault 5-ös és a Yugo tervezésében (!), LeFavre pedig benne volt a LeCar-csapatban, amit a felvételi beszélgetéskor nem közölt, hazudott tehát, és ezért rúgták ki, a meleg top 10 meg csak véletlen egybeesés.

És ha már egyszer így meghurcolták, a Chrysler Concorde híres lett, legalábbis az első, heterósítás előtti, 2000-es széria. Az ezredfordulós Concorde-ok igazi meleg kultuszautók lettek. Az EBAY aukcióin kelt már el Concorde 45 ezer dollárért, ami ilyen kategóriájú használt autóért teljes abszurdum, ennyiért már új Corvette is van.