Már megint bezzeg a japánok

2006.07.28. 09:03

Egyre nagyobbak a General Motors veszteségei, pedig a cég éppen a deficitet próbálja csökkenteni. A veszteségnövekedés fő oka az átalakítással járó végkielégítések magas összege.

A GM második negyedévi vesztesége 3,2 milliárd dollárt tett ki, ami a tavalyi hasonló periódus 987 milliós negatívumához képest csillagászati összeg. Ugyanakkor elemzők megjegyzik, hogy ha az egyszeri tételeket leszámítjuk, a cég működési profitja (ez általában angolszász könyvelési kategória, és többnyire a cég fő profiljának eredményeit tükrözi) 1,2 milliárd dollárt tett ki. Ez a több mint egymilliárdos működési plusz viszont nagyobb az elemzők által várt összegnél, legalábbis ezt állítja a BBC. Az elemzők részvényenként 0,55 centes működési nyereségre számítottak, most viszont ez az összeg 2,03 dollár.

34 ezer állás szűnik meg

A GM átalakítása eddig 34 ezer munkahely megszűnéséhez vezetett. Az autógyártó most fel akarja gyorsítani a költségcsökkentés ütemét: évi egymilliárd helyett 9 milliárdot (!) akarnak megspórolni. Ugyanakkor az egyszeri, speciális tényezők a cégnek 4,3 milliárdos kiadást jelentettek, ez nyilvánvalóan a leépítések költsége. A GM árbevétele 54,4 milliárd dollárra nőtt a korábbi 48,5 milliárdhoz képest. Ez az autóeladások 11 százalékos növekedésének köszönhető, vagyis így gépkocsi-értékesítésből 45,2 milliárd dollár folyt be a céghez.

Erős japán konkurencia

Az elemzők ugyanakkor rámutatnak, hogy a General Motors komoly konkurenciaharccal kénytelen szembenézni. Elsősorban japán riválisaival kéne felvennie a versenyt, minthogy módosulni látszanak a fogyasztói szokások Amerikában. Japán harmadik legnagyobb autógyára, a Honda például bejelentette, hogy nettó profitja áprilistól júniusig 143,4 milliárd jent, vagyis 1,23 milliárd dollárt tett ki. Ez tekintélyes növekedés a bázishoz, 110,7 milliárd jenhez képest, amit tavaly ért el a konszern. A Honda elsősorban az amerikai piacon tudta növelni részesedését.

General Motors

Minthogy a benzinár immár elérte a gallnononkénti három dollárt az USA-ban, a vásárlók kezdenek kisebb fogyasztású kocsikat keresni. Ezt használja ki a Honda mellett a még komolyabb GM-rivális, a Toyota is: a BBC szerint ez a cég is nagyon nagy nyereségről fog beszámolni a jövő héten, miután már az idei első negyedévben is 39 százalékos profitbővülést ért el.

Más stratégia a Toyotánál

A Toyota egyébként nem egyszerűen kisebb vagy alacsonyabb fogyasztású autókat gyárt, hanem más szemléletben készült az amerikai piacra, más termékportfoliót alakított ki, mint a GM. Így a Toyota immár az amerikai piac 15 százalékát a magának mondhatja, elsősorban a legnagyobb számban eladott Camryk révén. A siker másik tényezője a Toyotánál az elektromos-benzines hibrid autók gyártása, amellyel többnyire megelőzte vetélytársait.

Szintén növelte egyébként a japán gyárak közül a nyereségét a Nissan: a cég 4,2 százalékos bővülés nyomán április-június során 110,2 milliárd jenes profitot könyvelhetett el, a korábbi 105,7 milliárdhoz képest.