Európában gyengült a GM

2000.07.19. 16:10

A General Motors (GM) második negyedévi nyeresége egy százalékkal növekedett - miután a világ legnagyobb autógyártója rendkívül erős konkurenciával volt kénytelen otthoni piacain is szembenézni, és ezért rendkívüli árengedményeket kellett adnia termékeire. A különösen erős külföldi riválisok közé tartozik a tengerentúlon a német Volkswagen és a japán Toyota

A GM nettó nyeresége így 1,75 milliárd dollárt tett ki, amelyet a 11 százalékos átlagos árengedmények ellenére ért el a cég - viszont ily módon sikerült a forgalmát 8,2 százalékkal, 48,74 milliárd dollárra növelnie.

 
   

A magasabb profit a Bloomberg hírügynökség szerint elsősorban annak volt köszönhető, hogy megélénkült a kereslet az észak-amerikai piacon a szinte már luxuskategóriának számító ,,sport-utility" , vagyis a sport-terepjáró kategóriában. Mindez a General Motors termékei közül elsősorban a Chevrolet Tahoe eladásait érintette kedvezően, amely akár kilenc személy szállítására is alkalmas, és több mint negyvenezer dollárba kerül.

 
   

A General Motors 1,568 millió járművet állított elő Észak-Amerikában 2000 második negyedévében. Ez az egy évvel korábbi adathoz - 1,555 millió darabhoz képest - növekedést jelent. Az Egyesült Államokban az eladások 3,2 százalékkal visszaestek, ám a nagyméretű ,,sport-utility" járművek (Escalade, Tahoe, Suburban és Yukon) értékesítése 21 százalékkal bővült, és túllépte a 108 ezer darabot.

A hír hallatán a GM részvényei 1/8 dollárral emelkedtek. A cég árfolyama idén mindeddig 12 százalékkal mérséklődött.

 
   

A General Motors USA-beli piaci részesedése 28,2 százalékra zsugorodott, a tavalyi 30 százalékhoz képest. Szakértők szerint ez elsősorban annak a következménye, hogy a konkurensek új designnal ellátott termékei elszippantották a kereslet egy részét. Különösen erősek voltak a Volkswagen Jetta és Passat típusainak, valamint a Toyota Avalonjának az eladásai.

Európában sem áll túl jól a GM: a mamutcég kontinensünkön realizált profitja 166 millió dollárra esett vissza, a korábbi - szintén nem túl fényes - 187 millióról. Európában egyébként az alacsony gépkocsiárak miatt nem tudott nagyobb nyereséget elérni a General Motors.

 
   

Latin-Amerikában, Afrikában és a Közel-Keleten némileg pozitívabb a kép, hiszen itt az 1999-es veszteséget (38 millió dollár) idén pozitívumba sikerült fordítani, ám az eredmény nem minősíthető lenyűgözőnek: a régió által termelt nyereség mindössze 10 millió dollár volt.

Különösen rossz a helyzet Ázsiában, a Csendes-óceán térségében: itt a tavalyi 81 milliós veszteséggel szemben idén 123 milliós deficitet volt kénytelen elkönyvelni az amerikai vállalat, nem utolsó sorban japánbeli Isuzu leányvállalata (amelyben 49 százalékos részesedéssel rendelkezik a General Motors) súlyos veszteségei miatt.