Gépjármű-navigáció Magyarországon

2000.08.31. 10:19

Amilyen egyszerű az elv, annyira nehézkes a hazai alkalmazás. Magyarországon gyári extraként csak néhány drága modellhez kapható ilyen eszköz, meglehetősen borsos áron. A totalcar felmérése szerint legdrágábban a Volvónál mérik a gépjármű-navigációt, 1,26-1,40 millió forintig terjedő összegért.

 
   

Ugyanennyit kell leszurkolniuk az 5-ös BMW-vásárlóknak is, ám a 7-es sorozat tulajdonosainak már csak 1,2 millióba kerül a rendszer. Az Audi az A4-estől felfelé valamennyi modelljéhez 1,2-1,36 millió forintért kinál GPS-t, ehhez képest a Mercedes E és S osztályában már 1 millió forint alatt birtokolható ez a luxus. Kevéssel többe kerül - 1,1 millió forint - az Alfa 166-osba épített GPS, az Opel Omegához alig több, mint félmillióért szállítják.

A szabadpiaci forgalomban vásárolható navigációs készülékek ugyan jóval olcsóbbak, ezeket azonban, az autohifihez hasonló módon, utólag kell beszereltetni, ami szintén nem olcsó mulatság és egyelőre a hozzáértő szakember is kevés. Mintahogy önmagával a készülékkel sem megyünk sokra. Ha megvan a vevőberendezés, be kell szerezni hozzá a térkép-CD-ket. Ezek itthon alig kaphatók, ha pedig kérésre beszerzik, az áruk 50-100 márka körül mozog.

Magyarországról egyébként mind a mai napig nem készült használható digitális térkép, a meglévők pedig nem elég nagy felbontásúak a GPS-be adaptáláshoz. Az autónavigációhoz legalább 1:25000-res lépték szükséges, míg itthon a legrészletesebb változat is csak 1:100000-res léptékű. Kivétel a Budapestről készült 1:4000-res léptékű CD-térkép, ez viszont a szakemberek szerint nem tartalmazza például az utcák forgalmi rendjét.

 
   

Egyelőre tetézi e téren a lemaradásunkat a navigációs berendezések kompatibilitásának hiánya - állitólag a digitális térképek készitői is csak ennek megoldására várnak.
Pedig a GPS-nek más haszna is van, mégpedig a gépjárművek lopásvédelme terén. Tavaly nyert például tendert a Belügyminisztérium pályázatán az Antenna Hungária Pandant névre keresztelt rendszere, amely a műholdas gépjárműkövetés elvén alapul. Ennek lelke egy GPS-vevőkészülék, amelynek segítségével akár 100 méteres pontossággal meg lehet határozni a jármű pillanatnyi helyzetét.

Ezt egészítették ki egy magyar fejlesztésű eszközzel, amely a CCIR URH-sávon keresztül referenciajeleket sugároz a tíz méteren belüli helymeghatározáshoz. A készülékegyüttes adatait egy mobiltelefon beépített áramköre továbbítja a rendőrségi központhoz. (Ezzel kapcsolatos érdekesség: az USA távközlési hatósága előírta, hogy a mobiltelefon-rendszereknek 2001-ig képesnek kell lenniük tízméteres pontosságal meghatározni a mobilról leadott segélyhívások helyét. Ez gyorsítja bajbajutottak megsegítését, de segítség lehet az eltévedt világjáróknak is.)

A totalcar információi szerint már elkészült a GSM-GPS vevőantennák egy mozdulattal felszerelhető árnyékoló eszköze, amellyel hatástalanithatják a védettnek vélt jármű követését.