A parkolási társulások keményen ráálltak a kintlevőségiek behajtására. Súlyos milliókról-milliárdokról beszélnek - elmaradt parkolási díjak, és azok büntető kamatai, mellyel a bliccelő autósok tartoznak. Eddig 34 ezer fizetési felszólítást kaptak azok az autósok, akik az elmúlt években nem egyenlítették ki tartozásukat.
A fizetési hajlandóság ennek ellenére alig javult, bár
másfél éve a parkolási társulások által megbízott adatkezelő kft.
folyamatosan megkapja a Belügyminisztériumtól a bliccelők adatai -
név, lakcím - melyek alapján a feljelentgetések beindulhatnak. Ezt
a jogi megoldást a BM is elfogadta, és tavaly egy per során a
bíróság jogerősen is törvényesnek ítélte, hiszen így a parkolási
társulás nem jut személyes adatok birtokába. Sokan egyszerűen nem
reagáltak a fizetési meghagyásra, ezért a bíróság több esetben
végrehajtást rendelt el. Ekkor következik, hogy a bliccelők
ingatlanjának tulajdoni lapjára meglepő gyorsasággal
jelzálogjog-bejegyzés ugrik, utána jön az árverés.
Vannak, aki úgy érzik, jó lépés volt a fizetős parkolási
rendszer bevezetése, hiszen végre tudnak parkolni a város(ok) azon
területein, ahol eddig esélyük sem volt. Mások pedig, akik ezeken a
területeken laknak-dolgoznak felháborododtak, mivel fizetniük kell
azért, ami eddig ingyen volt. A lakók ugyan kapnak felmentést, de
csak bejelentett lakcímhez, és családonként csak egy autóra.
Lakásbérlők, cégautót használók és a burzsuj több autósok mehetnek
a sóhivatalba. Ők ugyanis valószinűleg visszaélni próbálnak az
ingyenes lehetőséggel.
Parkolási díjat szedni az önkormányzatok törvény adta joga, ezzel harcba szállni nem nagyon lehet. Az alapelv (kevés parkolóhely megosztása a sok jelentkező között) egyik útja a pénzdíj. Lenne persze több más út is, de ez a legegyszerűbb. A többi elmélet kidolgozása vinné a pénzt, nem pedig hozná, ezért nem is töri rajta a fejét, aki megtehetné. A pénzdíj behajtásának, vagyis a törvény végrehajtásának feladata a "Parkolási Társulások" nyakába szakadt.
"T.Parkolóőrők! Ez egy céges autó, én pedig a Pozsonyi úton lakom. Kérem ne tegyenek újabb mikuláscsomagot a kocsira." |
Már a társulások működési formájában is vannak
ellentmondások. Mert ugye arról van szó, hogy a parkolási díjat
az önkormányzat jogosult szedni. Tehát egyértelmű az önkormányzati
tulajdonú gazdasági társaság létrejötte. Szolgáltatást ne várjunk
tőle, nem szolgáltat semmit, hanem végrehajtja a törvényt. A
működési költségek levonása után maradó bevételét - nyereségét -
teljes egészében átadja gazdájának.
Ezzel nem is lenne baj, ha nem mennénk bele a költségek mibenlétének, és az átadott pénz sorsának kérdéseibe. Mi most nem megyünk bele, tételezzük fel, hogy tényleges kiadásokról van szó, és a pénzből az önkormányzat utat javít, parkolóházat épít. Nem olyat, amiben ismét fizetnünk kell, mert akkor ennek nem lenne értelme, ugye. Pedig de.
A végrehajtó cégek másik formájában magánvállalkozás köt
szerződést az önkormányzattal, melyben havi fix összeg fizetését
vállalják. A magánvállalkozásnak persze
lehet akár seprű- és kefegyártás is a tevékenységi körében,
hiszen a parkolási díj bevasalása csak az egyik üzletága. De, hogy
milyen szerződéssel veheti át az önkormányzati jogot, és kinek a
cége szerződhet ilyen tevékenységre, most ne firtassuk.
Tehát nekilát a pénzek beszedésének, és ha már úgy tűnik, hogy a minimálterv - amit le kell tejelni - megvan, jön a kasza. Amit ezután szednek be, már az övék, senki és semmi nem veheti el tőlük, rá is hajtanak rendesen. Nem is nagyon keresgélik az érvényes jegyet a szélvédők alatt. Szórják a piros zacsikat mindenfelé, még oda is, ahol a KRESZ tiltja a parkolást, tehát nem lehet fizetős a hely. Ha esetleg becsúszik egy olyan büntetés, ami nem valós, akkor szkúzi.
Olyan is előfordult már, hogy
az önkormányzat fizetett a cégnek egy rosszul sikerült hónap
után, mivel a parkolóhelyek üzemeltetése - útjavítás,
tisztítás, stb. - az ő feladata lenne, de ennek költségeit a
szerződés szerint levonják a bevételi oldalból, mert ezek a
feladatok is megférnek a kefegyártás mellett. Ez már nem a
parkolóhely-teremtésről szól, ne is próbálja senki bemagyarázni.
Hogyan jöhetett létre két ilyen ellentétes érdekű társaság egy
helyen, egy cél - a parkolóhelyek elosztása az autósok között -
miatt, azt talán a választott képviselők tudnák elmesélni
választóiknak.
Ráadásul maga a rendszer sem jó, ezt érzi mindenki, aki parkolni szokott a főváros fizetős területein. A problémát az okozza, hogy nagyon is megszoktuk az előző, ingyenes rendszert, és a mostani fizetősből csak azt érezzük, hogy lehúznak rólunk egy újabb bőrt, mondhatni a semmiért. És nemcsak hogy fizetnünk kell a semmiért, de nem is maradhatunk annyi ideig, ameddig szeretnénk, mivel maximum 2 óra időtartamra kapható jegy.
Ha lejárt, mehetünk isten hírével, vagy bármilyen tevékenységünket
- tárgyalás, titkos randevú a szeretőnkkel, vásárlás, stb. -
megszakítva hanyatt-homlok rohanunk, és veszünk egy újabb jegyet,
újabb két órára. Valójában ez a megoldás sem megfelelő, mivel a két
órás parkolás egy adott helyre engedélyezett,
a következő két óra megkezdéséhez át kellene állni egy másik
helyre. Ha lenne...
Mert a pakolási rendszert - állítólag - azért vezették be, mivel nem volt elég parkolóhely a belvárosban. Most az a helyzet, hogy hely még mindig nincs, de most már a belvárost körülölelő területeken sem. Ugyanis ha valahol kijelölnek egy zónát - amit csak a határain kell táblával jelölniük, nem kötelező minden sarkon felhívni rá a figyelmet - akkor közvetlenül a zóna határain kívül eső területeken is redukálódik a szabad parkolóhelyek száma. Ezért aztán előbb-utóbb azt is belevonják a zónába, és ez egészen addig tart, amíg az autósnak nem lesz kedve fél órát sétálni, és inkább a zónában benne parkol.
Ott pedig
ugyanúgy leáll egész napra, mint amikor még nem volt
kötelező fizetnie. Jobb esetben rendesen kifizeti a díjat, a
rosszabbikban a parkolóőröket megvesztegetve mentesül a büntetés
alól. A legrosszabb esetben pedig senkinek sem fizetve gyüjtögeti a
mikulás csomagokat, és abban bízik, hogy ha egyáltalán eljut a
bíróságig az ügy (ügyek), valamilyen módon mentesül majd a büntetés
alól.
Bíróság pedig lesz, mondják a parkolási társulások. Miért is ne lenne? A parkolási díjat nem fizetők nem szabályt sértenek, így csak sima polgári per útján követelhetik pénzüket a társulások. Ott azonban bizonyítani kell. Hogy kinek-mit, és persze mivel, az csak ott fog eldőlni, előre találgatni felesleges. Így marad a parkolóőrök rendszabályozása az egyik oldaról, és a fenyegetőzés az árverezéssel a másikról. Amíg azonban a pénz gyűlik, ne számítson az autós új rendszerre.