Cúgos futam Egerben

2008.05.23. 05:30

Nekem ugyan erős a gyanúm, hogy az üzemanyagárak nagyrészt spekuláció miatt kúsztak szépen folyamatosan az égbe, de mindannyian tudjuk, hogy megállíthatatlanul közeleg a pillanat, amikor tényleg elfogy a kőolaj. Akkor pedig alapvetően két út van előttünk.

Az egyik: az újra itthon termelt zöldséget, gyümölcsöt szamaras kordéval visszük a legközelebbi piacra, és egész életünkben egyszer megyünk a tengerre nyaralni – egy évig zötykölődünk oda, pihenünk a partján két hetet, és újabb egy év alatt haza is érünk, élmények sokasága alatt roskadozva. A másik: még jó időben kitaláljuk, és szerencsés esetben el is terjesztjük azokat az új hajtásmódokat, amik lehetővé teszik, hogy továbbra is működjön a géperejű közlekedés, miközben a Föld ökoszisztémáját a mostaninál sokkal kisebb terhelés éri.

Ahogy a probléma kezd a fejünkre nőni, egyre magasabb hőfokon izzanak a tudós agyak, és kísérleteznek mindenfélével, napelemtől az üzemanyagcellán át villanymotorig ( korábbi cikkünk erről itt ). Szóba jöhet többek között a sűrített levegő is – minden bizonnyal így gondolták a Bosch Rexroth magyarországi vállalatainál, amikor meghirdették a Pneumobil Versenyt, a légjárgányok első nagy hazai összecsapását. A felsőoktatási hallgatóknak kiírt versenyre húsz egyetemi és főiskolai csapat jelentkezett, és tizenhat állt végül rajthoz a BR egri penumatikagyárának udvarán kialakított pályán. A hajtáshoz szükséges elemkészletet, a hengereket, a csatlakozókat és a vezérlést a Bosch Rexrothtól kapták.

Az alkatrészek mellé paraméterkönyv is járt, melyen a versenyen indulás feltételei között szerepelt, hogy a járművek összsúlya zsokéval együtt minimum 120 kilogramm lehet, hajtásukra maximum hat henger szolgálhat, két különálló körös fékrendszerrel plusz rögzítőfékkel kell rendelkezniük, és be kell építeni egy úgynevezett vészstopkört is, amivel veszélyes forgalmi szituációban, vagy szerkezeti károsodással fenyegető műszaki probléma esetén a meghajtásban serénykedő levegőt el lehet engedni. Megengedett két motor beépítése egy kocsiba, lehet a hajtásláncban sebességváltó, illetve szabadonfutó is. Előírás volt továbbá a bukósisak viselése, mert így elsőre ugyan senki sem számított 250 kilométer/órás pályacsúcsra, de jobb a békesség.

Értem én, hogy pneumobil, de mi hajtja?

A sűrített levegős motor az egyik legleleményesebb, egyszersmind legkecsegtetőbb alternatív közúti járműhajtási ötlet a belső égésű motor kiváltására. A pneumotor voltaképp egy fordított kompresszor. Azaz adva van egy sűrített levegős tartály, amiből a levegő egy szelepen át bejut a klasszikus dugattyús motoréhoz igencsak hasonló hengerbe, lefelé meglöki a dugattyút, ami megforgatja a főtengelyt, ami a váltón át a kerekeket. Majd a dugattyú felfelé mozogva egy másik szelepen át kilöki a levegőt, immár ellenállás nélkül, felballag a felső holtpontra, és kezdődik az egész elölről.

A pneumotort a nagy autógyártók közül az indiai Tata veszi a legkomolyabban. Szőröstül-bőröstül megvette a The Aircar néven elhíresült projektet, és – szívből remélem – hamarosan elkészíti az első szériaérett légautót. A pneumobil előnyei: könnyen, gyorsan "feltankolható", tölthető akár közvetlenül sűrített levegővel, akár elektromos hálózatról beépített kompressszorával, és nincs emissziója. Kedvenc műszaki trükköm az egész koncepcióban, hogy a nagy nyomás alól szabaduló levegő igen hideg (gondoljunk csak a lederesedő becsavart szódáspatronra), így remekül használható az utastér klimatizálására nyáron.

- Rácz Tamás, felelős szerkesztő, elkötelezett pneumobil-fan -

A szervezők a hozzájuk beküldött terveket átnézték, elemezték, és tanácsokkal segítették a csapatokat, hogy ne a depóban derüljön ki: hiába a sok briliáns ötlet, mégsem megy a gép. Ennek, no és természetesen a mérnökpalánták ügyességének és precizitásának is köszönhető, hogy a hétvégén mind a tizenhat csapat el tudott indulni, sőt a célba meg is tudott érkezni. A megszállott mérnökök – az egri gyárban van belőlük jó néhány – gépátvétel címén már péntek délután a versenykocsik mellett, felett, alatt és körül serénykedtek, lelkesedésüket higgadt mérnökmondatokkal palástolták, de a szemek, kérem szépen, a szemek, azok csillogtak. A csapatok igyekeztek felmérni az erőviszonyokat, így ők is alaposan végigvizitálták a teljes mezőnyt. A szakmázásnak egy Egerben elmaradhatatlan borkóstolós vacsora vetett véget, a duhajkodás azonban a korai kelésre tekintettel elmaradt: sokan szombat reggel hatkor már a léghajtányok körül matattak. Vagy versenyez az ember, vagy nem, középút nincs, kicsit versenyezni nem lehet.