Mit lehet és mit nem?

2005.06.16. 08:44


Mi a rendőr feladata a közúti ellenőrzésnél, miket kell ellenőriznie?

Nincsenek kötelezettségei. Joga van bizonyos dolgok ellenőrzésére. A rendőrségi törvény írja le, hogy miket ellenőrizhet, de ez igen sokrétű. Nehezen körvonalazható, mert a törvényben az szerepel, hogy a közlekedési rendszabályok megtartását ellenőrizheti, ami gyakorlatilag a KRESZ betartásának ellenőrzését jelenti. A KRESZ-ben például ilyen van, hogy a közlekedésben olyan járművel szabad részt venni, amelynek a jogszabályban meghatározott érvényes hatósági engedélye és jelzése van. Tehát ha ellenőrizheti a közlekedési szabályokat, akkor ellenőrizheti, hogy érvényes engedéllyel vesz-e részt. Számtalan egymásból következő dolog van, gyakorlatilag a közlekedés jogszerűségével kapcsolatban bármit ellenőrizhet. De előfordul még olyan is, ami néha idegen szokott lenni, mint a járműhasználat szabályszerűsége, a járműbirtoklás jogszerűsége. Igazából azt is megkérdezheti, hogy milyen alapon van önnél egy jármű.

Milyen papírokat kérhet a sofőrtől?

Ami a közúti közlekedésben való részvétel feltétele, azok közül bármit, kötelező biztosítás, jogosítvány, forgalmi engedély, környezetvédelmi igazolólap. A súlyadó megfizetése nem feltétele a forgalomban való részvételnek, azt nem ellenőrzik, nem is ellenőrizhetik. Teherautósoknál a vezetési és pihenőidők megtartását, a szállított áru papírjait.

Van joga az utasokat is igazoltatni?

Akárkit igazoltathat. Utastól nem kérhet vezetői engedélyt, de a személyazonosság megállapítását bárkitől. Kivételt képeznek a diplomaták, de még őket is feltarthatja addig, amíg meg nem mutatják a diplomata igazolványukat. Ők sem mehetnek tovább, amíg azt meg nem mutatják.


Szólíthat keresztnéven?

A szolgálati szabályzat azt mondja, hogy az intézkedést a napszaknak megfelelő köszönéssel, a polgár nemének, életkorának megfelelő megszólítással kell megkezdeni. Összesen ennyi előírás van. Én el tudom képzelni, hogy bizonyos esetekben nem fér bele a keresztnéven szólítás, mert tiszteletlenség, de ennyi. A megfelelő tiszteletet meg kell adni, a hétköznapi életben általában uramozni, hölgyemezni szokás.

Köteles vagyok a családnevemet, anyagi helyzetemet vagy az autó vételárát firtató kérdésekre válaszolni?

Nem. Nem köteles ilyen kérdésekre válaszolni. Az anyagi helyzetet akkor szoktuk firtatni, amikor a rendőr szabálysértési feljelentést tesz, és a szabálysértési hatóságnak szüksége lenne arra, hogy lássa, milyen anyagi helyzetben van az elkövető, hogy annak megfelelően, annak figyelembevételével tudja kiszabni a bírságot. Tehát ezért szokott a rendőr ilyen jellegű nyomtatványt a vezető kezébe adni, vagy tőle adatokat kérdezve kitölteni, de mindenképp rajta van ezen a tájékoztatás, hogy ezt nem köteles megadni. Viszont ha ezt nem teszi meg, akkor a büntetés kiszabásánál nem tudják figyelembe venni. A vételárnak nem hiszem, hogy sok köze lenne az igazoltatáshoz.


Kell-e bármilyen irat (kölcsönadási szerződés stb.), ha nem a saját nevemen levő autót vezetem? (cég, családtag, ismerős autója.)

Nem kell, de bizonyos esetekben, ami szerintem elég ritka, jól jöhet. A rendőrben, úgy gondolom, akkor merül föl annak igénye, hogy valahogy igazolja, miért van nála az adott jármű, ha az nem illik össze az adott személlyel. Tehát például egy húszmilliós autóban egy rosszul öltözött ember ül. Ott felmerülhet ez a kérdés, de a hétköznapi életben nem igazán jellemző. Mint mondtam, joga van a járműhasználat jogosságát ellenőrizni, de nincs előírva, hogy ezt miként kell megtennie. Akár lehet valami kölcsönadási iratot írni két tanúval, de ez csak egy ötlet.

Megbüntethet, ha a rendszám leesett, és az ablakba rakom? És mi van, ha tényleg elveszett?

Erre azt kell, hogy mondjam, hogy akkor lehet a forgalomban részt venni, ha a meghatározott helyen a meghatározott számú rendszámtábla ott van. Amelyik járművön nincs ott, az a jármű nem vehet részt a forgalomban. A járművezető akkor vonható felelősségre, ha erről tud, vagy tudnia kellene. Az nem mentség, hogy nem tudja. Tudnia kellene, mert pld. elindulás előtt meg kell győződnie róla.


Mi van, ha útközben esik le, és észreveszem?

Ha útközben esik le, és észreveszi, akkor felelősségre vonható. Ha útközben esik le, és nem veszi észre, és nem is kellene észrevennie, akkor nem. Vannak hivatkozások rendőri intézkedések során, amelyek azt mondják, hogy nem vették észre, hogy hiányzik. Azért az esetek nagy részében lehet arról adatot gyűjteni, és meg lehet állapítani, hogy száz méterrel előbb esett le a rendszám, vagy már öt hónapja nincs ott. Mondjuk, hiányzik, és a lökhárító tiszta mögötte, akkor jó, de ha egybefüggően koszos, akkor lehet következtetni arra, hogy régóta nincs a helyén.

Az ablakba való kihelyezés meg egyértelműen azt jelenti, hogy a vezető tudja, hogy nincs a helyén, tehát nem jó. Egy kivétel van, ami mostanában jött be, a regisztrációs matricával ellátott járművek esetében 30 napig lehet egy rendszámmal közlekedni, ha bejelentette, hogy elvesztette a rendszámot. A többi járműnél nincs lehetőség az egy rendszámmal történő közlekedésre. Ha elveszett, akkor be kell jelenteni az okmányirodánál, ha egy veszett el, akkor legyártják, ha mindkettő, akkor újat kap az autó.

Van-e türelmi idő a lejárt okmányok újraérvényesítésére? Mire mennyi? (Jogsi, személyi, forgalmi, zöldkártya, kötelező.)

Jogellenes lejárt okmányokkal közlekedni, ez mindenképpen szabálysértés, és valamilyen eljárást vonhat maga után. Mindemellett bizonyos esetekben egyéb intézkedések is jöhetnek. A lejárt forgalmit például azonnal köteles a rendőr elvenni, nincs mérlegelési lehetősége. A 35/2000-es BM rendelet szabályozza, hogy milyen esetekben köteles a rendőr a forgalmit vagy vezetői engedélyt elvenni. A kötelezőnél úgy van, hogy ha nincs az autóra biztosítási fedezet, akkor el kell venni a forgalmit. Ez azt jelenti, hogy a díjfizetéssel rendezett időszakot követő 30. napig még el kell fogadnunk az előző negyedévi befizetéseket.

Korábban a 30 napon túl lejárt zöldkártya miatt el kellett vennünk a forgalmi engedélyt, most már ilyen jogunk nincs. Régebben a 3 hónapnál régebben lejárt jogosítványt is el kellett vennünk, most már ez sincs. Személyi igazolványra sincs feltétlenül szükség, az új személyi vagy az útlevél vagy a kártyajogsi plusz a lakcímkártya megfelelő a személyazonosság igazolásához.


Elvehet-e a helyszínen bármilyen papírt? Mondhatja-e a lakóhelyemtől 400 km-re, hogy zárja le az autót, és menjen tovább gyalog?

Elveheti a forgalmit, a jogosítványt, illetve kevesen tudják, hogy a 88/1-es közúti közlekedésről szóló törvény lehetővé teszi, hogy a rakománnyal, fuvarral kapcsolatos okmányokat is elvegye.

A rendőrségi törvény azt mondja, hogy ha a vezető nincs a biztonságos közlekedésre képes állapotban, akkor számára megtilthatja a továbbhaladást, illetve ebben meg is akadályozhatja, akár úgy, hogy elszállítja a járművet, vagy megbilincseli a vezetőt, elveszi a kulcsot.

Mit tehet, ha az autó egyértelműen műszaki roncs (tükörradiál gumi, nincs lámpa, lyukas a kasztni, leszakadt kipufogó)?)

El kell, hogy vegye a forgalmit, és ezzel haza se mehet. Vannak olyan esetek, amikor a rendőr elveszi a forgalmit, és erről ad egy elismervényt, de a telep vagy lakóhelyig még el lehet menni, de ez nem akkor van, ha az autó műszakilag alkalmatlan a közlekedésre.


Mit tehet, ha az autó alapvetően rendben van, de valami kisebb dolog nem stimmel (kiégett izzó, hiányzó pótkerék, háromszög stb.)? Cseréltethet-e a helyszínen izzót (bizonyos újabb típusok esetén ez lehetetlen)?

A rendőr nem adhat engedélyt arra, hogy olyan járművel tovább közlekedjen valaki, amely alapvetően nem felel meg a forgalomban való részvétel feltételeinek. Ebből kifolyólag kicsit meg kell fordítani a kérdést. Arra nem adhat utasítást, hogy cserélje ki az izzót, hanem azt mondhatja, hogy nem mehet tovább, amíg ki nem cseréli. Ön ott hagyhatja és lezárhatja a járművet, de nem köteles izzót cserélni. Inkább azt mondanám, hogy feltételhez kötheti a továbbhaladást.

Attól hogy bonyolult kicserélni egy izzót, még nem mondhatjuk, hogy persze, menjen csak tovább, mert ezzel másokat veszélyeztetünk. Lehet, hogy túlzottnak tűnik, hogy egy izzó miatt trélerre kelljen rakni az autót, de én erre nem tudok mit mondani. Azt kell figyelembe venni, hogy bizonyos jogellenes dolgok igenis mások érdekét sértik. Egyébként a KRESZ mond olyat, hogy bizonyos műszaki hibák mellett tovább lehet közlekedni. Például nem jó, ha nem ég a jobb oldali helyzetjelző, de ezzel még tovább lehet haladni. A KRESZ 53. par. szerint azonnal meg kell állni, ha a jármű kormányszerkezete, üzemi fékberendezése, összes féklámpája, irányjelző berendezése elromlott, vagy bal oldali első vagy hátsó helyzetjelzője kiégett. Egyéb esetben a hiba elhárításáig tovább szabad menni.


Kell-e a sofőrnek helyszínen bizonyítani, hogy az autón végzett átalakítást (kasztni, kék led, nagy kerék) engedélyezte a KF?

Kék ledre biztos nem adnak engedélyt. A 6/90-es Köhém-rendelet meghatározza, hogy a járművön milyen világító vagy jelző berendezések lehetnek, és milyeneknek kell lenni. Ettől eltérni nem lehet. Csak az adott jogszabály által engedélyezett világítótest lehet az autón. Mivel nem szól kék fényről, ezért kék nem is lehet. Nem lehet például elöl nyolc fényszóróm, hiába lenne jó nekem. A rendelet csak kettőt vagy négyet engedélyez, ezért csak ennyi lehet, egy sem, három sem. Ha nincs olyan jelzőberendezés, amire azt mondja, hogy ilyen kell vagy lehet, akkor azt nem lehet. A ködfényszóró nem kötelező, a jogszabály megengedi felszerelését, de azt is meghatározza, hova, milyet lehet felszerelni. A pick-upok tetejére szerelt lámpasorok teljesen szabálytalanok.

Felszerelni se szabad, vagy csak használni?

Felszerelheti, de az nem lehet működőképes állapotban. Olyan lehet, hogy fel van szerelve, de nincs bekötve. Ily módon felszerelni lehet.

Mi a helyzet a fóliával?

A fólia jó kérdés, mi is foglalkozunk vele mostanában. Szerintem a fóliázott járművek 95%-a nem felel meg az előírásoknak. Gyakorlatilag annyi van előírva, hogy papírral kell rendelkezni, de az nincs, hogy ezt a járművezetőnek magánál kell tartania. A fóliára eleve kell egy engedély, és az alapján lehet műbizonylatot kiállítani arról, hogy az adott fólia felhelyezésre került. Ezt a bizonylatot azonban nem kell magánál tartania a vezetőnek. Pont a héten tartottunk egy megbeszélést, és én remélem, hogy hamarosan lesz valamilyen lehetőségünk, hogy fellépjünk a szabálytalan fólia ellen. Gyakorlatilag az első és hátsó szélvédőn, valamint a vezetőoldali üléssor melletti ablakokon nem lehet olyan fólia, ami a fényáteresztő képességet rontja. A többi üvegen elhelyezett fólia nem minősül engedélyköteles átalakításnak, de csak engedéllyel rendelkező fólia esetén. Az üvegek biztonsági eszközök, meghatározott törési mutatókkal, amit a fólia felhelyezése befolyásol.


Átvizsgálhatja-e az autó belsejét?

A rendőrségi törvény tartalmaz erre előírásokat. Azt mondja: "A rendőrség bűncselekmény elkövetőinek elfogása, előállítása, közbiztonságot veszélyeztető cselekmény vagy esemény megelőzése, megakadályozása érdekében épületet, építményt, helyszínt csomagot és járművet átvizsgálhat."

Ez kifejezetten bűncselekmény megelőzésére vonatkozik?

Valami oknak kell lennie az átvizsgáláshoz. A szolgálati szabályzat azt mondja, a ruházat, csomag és jármű átvizsgálása bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetése, tárgyi bizonyítási eszközeinek felkutatására, közbiztonságra veszélyes eszközök kiszűrésére irányulhat. Ruházat, csomag vagy jármű átvizsgálására kerülhet sor, különösen igazoltatás, fokozott ellenőrzés alkalmával. A jármű vagy csomag átvizsgálásának tűrésére a birtokos kényszeríthető. Egyfelől a tulajdonos kényszeríthető ennek tűrésére, másrészt említettem, hogy az ellenőrzés időtartama alatt a rendőr utasításainak engedelmeskedni kell. Ezt a kettőt kell együtt alkalmazni, tehát ezek alapján a rendőr bármit elkérhet, de ugyanakkor kötelezhető arra is, hogy tűrje, hogy átvizsgálja a járművét.

Van joga belenézni a csomagtartóba? Köteles vagyok kipakolni neki, ha tele van, vagy mondhatom, hogy túrjon bátran, ha keres valamit?

Az előbbiek alapján igen.

Az igazoltatás megkezdésekor kérhetem azonnal, hogy a rendőr is igazolja magát? Mivel kell magát igazolnia ebben az esetben?

Kérhetem, de az intézkedés előtt nem kötelező neki. Az intézkedés végén igazolvány felmutatásával, azonosító jelvényének számával, nevével és beosztásával kell igazolnia magát a rendőrnek.


Mit tehetek, ha úgy érzem, hogy az igazoltatás során sérelem ért? (nem megfelelő stílus, jogtalannak gondolt büntetés) Hogy bizonyíthatom az igazamat, ha én egyedül vagyok, a rendőrök pedig ketten, és 2-1 arányban állnak szemben az állítások.

Nyolc napon belül panaszt tehet a rendőrségen. A panaszosnak kell bizonyítania a panaszt, a jogorvoslat lehetőségéről a bíróság vagy a szabálysértési hatóság dönt.

Köteles a rendőr becsatolni a biztonsági övet?

Igen.

Szólhatnak-e, hogy halkítsam le a zenét?

A KRESZ közúti veszélyeztetésről szóló 3. paragrafusa alapján igen.

Btk. 186. §, KRESZ 3. § c

c) úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon.

Ha egy fotón két egymás melletti autó látszik, honnan tudják, hogy melyiket mérték?

Fotóról célszerszám segítségével egyértelműen megállapítható, hogy melyik autót mérték be. A videós berendezéseknél célkereszt jelöli a járművet.


Vezethetek maszkban, és ha lefotóznak, mondhatom, hogy nem tudom, ki vezette az autómat?

Igen, de ez a magatartás ütköztethető a közúti veszélyeztetésről szóló jogszabállyal.

Kivehet a rendőr egyes fotókat egy nap terméséből? Ő dönti el, hogy a napi gyorshajtók közül kit jelent fel?

A rendőr szabálysértés észlelése esetén három dolgot tehet:
• Esetenként nem mérlegelhet, feljelentést kell tennie
• Mérlegelheti a feljelentést, ha nem tesz, akkor kiszabhat bírságot, vagy figyelmeztetheti a sofőrt
• Helyszíni bírság helyett feljelentést tesz.

A korábbi szabálysértéseimről tudnak az igazoltatás alatt adatokat kérni? Számít ez valamit?

Lehet, de nem jellemző.

Ha a rendőr egyértelműen büntetésre játszik, belemehetek-e a játékba úgy, hogy utána azonnal feljelentem, vagy ezzel magamat is kellemetlen helyzetbe hozom?

Nem kell fizetni.

Mit tesz a rendőrség a saját szakállra igazoltató rendőrökkel szemben? Kiderülnek-e ilyen esetek egyáltalán?

Ez a nyomozóhivatal és az RSZVSZ hatáskörébe tartozik.

Mi a helyzet a traffipax elleni védekezéssel? Mit von maga után, ha kiderül, hogy valamilyen módon megpróbáltam megakadályozni a fotó elkészültét.

Ezt jelenleg semmi sem tiltja, bár a rendszám felületét nem lehet megváltoztatni.

Autójogászunk véleménye

Természetesen nem elégedtünk meg a rendőrség hivatalos álláspontjával, a kapott válaszokat leellenőriztettük autójogászunkkal, reménykedve, hogy mégis találunk egy-két lyukat a törvények és jogszabályok hálójában, amelyet akár javunkra is fordíthatunk bizonyos esetben. Az összegzés azonban lesújtó volt:

"Szerintem kifejezetten korrekt és tartalmas, a hivatkozásai helyesek és megalapozottak, persze bizonyos esetekben más szempontok is figyelembe vehetők, nem csak a rendőr szempontjai. Összességében azt tudom mondani, hogy mindenhol pontosan idézi a jogszabályokat, és helyesen is értelmezi őket.
Dr. Koszoru István"