Partnercsere autókkal: C4 és Jazz

Tizenhárom és fél hónapja gyűlnek az autókritikák, rémtörténetek és tündérmesék, szervizértékelések, hibalisták a Totalcar magazin Népítélet rovatában. Kedves Író Olvasóink : köszönjük szépen a lelkesedést és a szorgos munkát! Eddig tizenöt és félezernél is több autókritikát fogalmaztak meg és töltöttek fel hozzánk, 16,2 millió karakter terjedelemben szóltak általánosságban autóikról, 2,8 millió karakterben gyűjtötték össze a hibákat. Ez összesen mintegy 1900 darab átlagos hosszúságú cikket jelentene magazinunk teszt rovatában, ami munkanaponként egy megjelenéssel számolva csaknem nyolc évre elegendő olvasnivalót jelent. Borzongató.

És hogy ezt a jubileumi örömhírt miért nem negyvenkét napja közöltük? Hát mert kitaláltunk valamit, hogy érdekesebb legyen a dolog. Korábbi elemzésünkszerint 2005 decemberéig a Citroen C4 tulajdonosok alkották az ítélkezők legelégedetlenebb, a Honda Jazz-esek pedig a legboldogabb csoportját. Arra gondoltunk, kapja meg két tulajdonos keresztbe egymás autóját egy próba erejéig. Na persze nem valóban egymásét, hanem kértünk két tesztautót az importőröktől. A szervezés némi időt vett igénybe.

A C4

"Szia, Nóra", mondtam a Citroen Hungária igen kedves, zaklatott sorsára soha rá nem szolgált PR-munkatársának. "Szeretnénk kérni egy C4-et, mert azt találtuk ki, hogy egy Jazz-tulaj, a Népítélet szerint választásával legelégedettebb autós megkapná egy hétre, mint azt a kocsit, melyet leginkább gyűlölnek a gazdik, és utána megkérdeznénk, mit tapasztalt, hogy tetszett neki."

És alig telt el másfél hét, alig kellett kétszer-háromszor megerősítenünk, hogy igen, tényleg ezt akarjuk, és nem, nem kell félni tőlünk, máris megkaptuk az időpontot a tesztautóra. Ugyanazt az 1,6 literes, 110 lóerős, háromajtós dízelt sikerült hosszas győzködések árán újra megszereznünk, melyben szerkesztőségünk tagjai korábban rettenetes áramütéseket szenvedtek, Winkler kolléga pedig sikertelenül próbálta elhelyezni CD-it. Újraolvasva a cikket nem is csodálom a CH főnökeinek húzódozását.

A Jazz

A Hondánál más jellegű problémába botlottunk. Nagyon jól fogy a Jazz, már az összes tesztautót is eladták, nem tudják, hogyan tudnának felszabadítani egy kocsit egy hétre. Végül a Honda Hungary egyik munkatársa alól húzták ki egy hétre az autót, nem is akármilyet: egy 1,4 literes, minden földi jóval felszerszámozott, fokozatmentes automata váltóval szerelt jószágot.

A boldog Jazz-tulaj

Horváth Péter 1976-ban született, egyidős az Apple Computerrel (és mellesleg velem is). Péter feleségével Szegedről költözött a fővárosba, majd újkeletű kisgyermekükkel továbbmigráltak egy dunántúli faluba, mostanában a családfő innen ingázgat be Budapestre szoftvert, méghozzá játékprogramokat fejleszteni. A falusi házon volt mit felújítani, mielőtt beköltöztek, így az autóválasztás szempontjai között nagy betűkkel, aláhúzva szerepelt a viszonylag nagy belső tér. Tavaly júliusban befizettek egy 3,08 milliós listaárú 1,2-es Jazzre. Autójáról Péter itt nyilatkozik . Itt meg egy másikról:

- Július? Akkor már volt Népítélet; nézted autóvásárlás előtt?
- Nem, nem, de akkor volt a kisautó-összehasonlító teszt , azt néztem, jó is volt, mert pont a Swift és a Jazz között dilemmáztunk. Azért nem a Swift lett, mert abban lényegesen kisebb a hely.
- Milyen autóid voltak korábban?
- A Jazz előtt egy 1,4-es automata váltós Renault Clio, azelőtt egy Suzuki; mármint anyáméké volt, de én használtam.
- Ezeknél jobb a Jazz?
- Jobb, jobb, fényévekkel. Erősebb is, meg hát minden szempontból jobb.
- A C4 milyen volt? A motorja hogy tetszett?
- Szerintem kiváló. Nagyon jó. Azt tudom mondani, hogy amikor mentünk vele hárman, itt az M1-es emelkedőjén simán ment 160-170-nel. Jól gyorsult, ugrott, lehetett vele előzni, nem volt vele probléma. Jó az útfekvése, nagyon tetszik, bátran lehet menni a kanyarokban is. Nagyon stabil, jobb, mint a Honda. A fogyasztása pedig remek. (A 600 kilométeres próbán 6,1 liter jött ki Péternél a 160-okkal meg a gyors kanyarokkal.)
- Ergonómiai problémák? Valami, ami máshogy van, mint ahogy neked jólesne?
- Egy-két bosszantó dolog van, például hátul az ablaküveg osztása. Ha belenézek a tükörbe, a képet pont félbevágja az a csík; jó, látom hátul az autókat, de hogy ki ül benne, azt már nem. A gyereküléssel kicsit szenvedtünk, amikor beraktuk hátra; hogy elférjen, előrébb kellett tolnunk az ülést.
- A Jazzben ilyen nincsen?
- Nem, á, nem. Oda simán befér. De mondjuk jó, az ötajtós, ez meg csak három.
- Ettől függetlenül a hely ugyanannyi az ötajtós C4-ben is. Mi van még?
- Az átlátszó központi kijelző tetszik. Az nem tetszik, hogy oda kellett volna mindent rakni. A fogyasztást nézem, ott keresem, és idő, amíg rájövök, hogy itt van. Ez, hogy háromfelé kell mindig figyelni... A fordulatszámmérő viszont jó helyen van a kormány mögött. Ja, és sajnálom, hogy nincs középen könyöklő.
- A Jazzben van?
(Nevet) - Nincs, ott sincs.
- Külső dizájn? Valami, ami megragadott?
- Tetszik. Csinos. Főleg az eleje nagyon szép. A szomszédok is nézték, kérdezték, hogy új kocsid van? Mondom nem, csak kölcsönbe; mondták, hogy szerezzek nekik is.
- Az otthoniak mit szóltak hozzá? A feleségednek mennyire tetszett?
- Editnek is tetszett a kocsi. Tetszett, nem merte vezetni, néha mondta, hogy lassabban egy kicsit, de kényelmesnek találta ő is. Egyedül a babaüléssel volt gond. Hátul szokott ülni a gyerekkel, a gyerekülés mögöttem szokott lenni, de most helyet kellett cserélniük, hogy előretolhassák az első ülést.
- A kicsi (másfél éves) nem vette észre a változást?
- Nem, suhantak a fák gyorsabban, mint szoktak, de ennyi.
- 5,4 millió. Mit mondasz?
- Sokallom. Ötmillió forint fölötti kocsi: nem ér ennyit szerintem.