Gyűlölöm a feleslegesen kirakott, kint felejtett korlátozó táblákat. Ok nélkül lassítják a forgalmat, idegesítik az autósokat, be nem tartásuk viszont tízezreket vonhat el a család szájától. A Budaörs előtt felejtett vasúti átjárót azonban már gyűlölni sem tudom, lefotóztam a helyszínt, aztán percekre a kezembe temettem arcomat.
Az 1-es út az M1-M7 mellett, valahol az Esso-kútnál kezdődik. Ha Budapestről kifelé megyünk, az autópályától jobbra. Átszeli Budaörsöt, körforgalmak és lámpák tömkelegét telepítették rá, aztán amikor az ember kiér a kedélyes kis elővárosból, a KRESZ szerint még egyszer le kell lasssítania 40-re , ha nem akar büntetést kockáztatni, vagy tiszteli a szabályokat.
Van itt ugyanis egy vasúti átjáró. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a sínpár átlósan szeli át az 1-est, majd pár tíz méterrel arrébb az M1-es felől Budakeszire vezető utat is. Így ebben a komplex közlekedési gócpontban, ha jól számolom, hat darab fénysorompó biztosítja az autózók-vonatozók épségét.
A valódi biztonságot mégsem a fényjelző készülék adja ebben a szintbeli vasúti átjáróban. Sokkal inkább az a tény, hogy a sínpár az aszfalttól egy-két méterre minden irányban véget ér.
Egy szép őszi napon, miután átdöcögtem az átjáró töredezett aszfaltján, nem bírtam magammal tovább. Kiszálltam, megnéztem, honnan hová visz a sín. Láttam, hogy sehonnan, sehová. Lefotóztam a környéket, továbbautóztam, aztán mindenféle egyéb elfoglaltság miatt jó pár hétig elhanyagoltam a témát (ez a magyarázat a zöldellő környezetre is).
Mígnem aztán egy szintén szép téli napon arra lettem figyelmes, hogy mávos egyenmunkaruhás munkások javítgatják a fénysorompót. Egyikük éppen a fényjelző berendezést törölgette, hogy jobban lássák az autósok: szabad az út.
Hát, mondom, ilyen nincs. Az is elég fantasztikus, hogy senkinek sem jut eszébe leaszfaltozni azt a kétszer hat méternyi sávot, ahol egy számjegyű főút forgalmát lassítja egy nem létező vasúti forgalmat biztosító átjáró. No de hogy a nem éppen fényes anyagi helyzetben lévő MÁV arra is tud energiát fordítani, hogy ez a berendezés hibátlanul működjön - mert első a biztonság! -, nem gondoltam volna.
A melósok megengedték, hogy lefotózzam a szorgos munkát, bár ők csak hátukat adták a képekhez. Azt is elmondták, hogy jól gondolom, tényleg a MÁV gondoskodik az állagmegóvásról. Meg hogy a sínt évekkel ezelőtt ellopták, de ők rendszeresen járnak karbantartani.
Nekiálltam telefonálni, felhívtam a sok-sok illetékest, mit lehetne tenni a szellemvasút felszámolására. Ahogy előre gondoltam, a kísértetvonatot előjelző berendezés is a több bába közt elvesző tipikus magyar gyermek.
A vasút tud a jelenségről. Válaszukat idemásoltam az alanti kis keretesbe, a lényege az, hogy fel lehetne számolni a kereszteződést, de nem számolják fel. Úgy tűnik, egyszerűbb karbantartani és működtetni az örökkévalóságig, mint kiemelni a fénysorompókat, kiszedni a síneket és leaszfaltozni a helyüket. Ej, ráérünk arra még. Az autósok meg kibírják azt a fékezést és döccenőt, mit számít egy értelmetlen lassítás egy egy számjegyű állami főúton.
