Táblák ok nélkül, buta lámpák, kapzsi rendőrség

2005.06.07. 09:33

Nemrégiben találkoztam egy indokolatlan, több kilométeren át tartó 40-es sebességkorlátozással egy egy számjegyű főúton, három nappal a javítási munkák megkezdése előtt. A tábláknál mért is a rendőr, este 11-kor. Kibuktam, megkerestem, ki hozta a döntéseket, megírtam az esetet. A kis szélvetéssel szép vihart sikerült aratnunk.


50 km tilos? Hol van ilyen a KRESZ-ben?

Cunamiként zúdult ránk olvasóink levéláradata indokolatlan sebességkorlátozások és kizárólag pénzbeszedésre irányuló traffipaxozások témájában. Az alábbiakban szerkesztett formában teszünk közzé néhány szemelvényt a TotalCar közönségének jogos felháborodásából

"40, traffi, éjjel, semmiért" című cikkeddel kapcsolatban szeretném figyelmedbe ajánlani a XVI. kerületben a Timur utcát. A jelzett utcán nap mint nap több ezer Csömörön és a XVI. kerületben lakó ember ingázik a munkahelyére és vissza. A siralmas állapotú úton mind a tizenvalahány kereszteződés után mindkét irányban 30-as táblákat helyeztek ki, és a rendőrség rendszeresen ellenőriz. Történt mindez azután, hogy a Demszky úr által 2-3 évvel ezelőtt kihirdetett útfelújítási programba ez az utca is bekerült. A szinte járhatatlan úthoz egy ujjal sem nyúltak, viszont hatalmas költségen 2-3 tucat sebességkorlátozó 30-as táblát helyeztek ki, majdnem annyi pénzért amennyiért a felújítás is kivitelezhető lett volna. Hát ez van, ha arra jársz, nézd meg, az út mentén látható táblaerdő felejthetetlen élményt nyújt."


Ebéd után jólesik a pihenés

"Végre valaki a végére próbált járni. És a megoldáshoz csak az kellene, hogy olyan 40-es tábla legyen, aminek van egy kiegészítője: de. 8-tól du. 17-ig. De ez miért is jusson olyanoknak eszébe, akiket pont ezért fizetnek?"

"Másik agyament dolog az M7, M3 pályákon a 100-as korlátozás egyes szakaszokon, amiket a táblák alapján sikerült úgy megépíteni, hogy csússzanak, amikor esős az idő. A csavar ezeken a helyeken az, hogy a 100-as tábla a kiegészítő alatt van, így a limit napfényes, száraz időben is érvényes."

"Tökéletesen egyetértek abban, hogy a kinnfelejtett táblák igen idegesítőek. A baj az, hogy az sem megoldás, hogy ha a kivitelező szól az útkezelő kht.-nek, az meg a rendőröknek: ne büntessenek. Ennek az lehet a következménye, hogy az autós akkor sem fogja komolyan venni a korlátozást, ha az esetleg indokolt lenne. Így a táblakinnfelejtősdi hosszú távon nem a biztonság javára elkövetett trehányság, hanem közvetetten igenis balesetveszélyt idézhet elő. Ez a helyzet egyébként a 4-es út több szakaszán is fennállt igen hosszú ideig (és most is ez a helyzet - a szerk.), de ott az úthibákra való tekintettel tábláztak. A baj az volt, hogy sok olyan helyen is kinn volt a tábla, ahol hiba egy szál se, sőt még az újonnan kijavított vagy épített szakaszokon is kint hagyták. Ott egyébként mértek is, többször is. Ez itt tényleg Abszurdisztán."

"Király a cikk, teljesen jogos az autósok felháborodása. Egy apró észrevétel: én ugyanazon az úton egy nappal előbb, 2005. május 20-án 20 óra környékén jártam, és a táblák már akkor kint voltak!!!! Tehát nem szombaton tették ki őket, hanem már pénteken este!!!"

"Gödöllő előtt, Budapest felé a 30-ason: 40-50-es korlátozás, pedig sehol senki, vagy ha igen, akkor messze bent az út mellett a susnyást dózerolták, és ott végeztek munkát. De este-reggel ugyanúgy kint a tábla, valamint a padkát lehatároló álló terelőbóják. De ennyi. Csodálkoztam is, hogy nem áll ott traffipax, mert ott aztán lehetne kaszálni."