Táblák ok nélkül, buta lámpák, kapzsi rendőrség

2005.06.07. 09:33

"A teljesen kihalt, alig használt 41-es úton is elkövettek ilyesmit (bár én nem láttam traffipaxot), ősszel kirakták a táblákat, és egészen tavaszig csak a pénzt vették fel, semmi komoly munka nem zajlott, ami zavarta volna a közlekedést. Emiatt mindenki 90-130 közt suhan el a táblák mellett most is, amikor már (végre) dolgoznak a jó munkás emberek. Hát igen. Ilyenkor tudom megérteni, hogy miért tojik mindenki magasról a kihelyezett táblákra. A másik ilyen, amikor nem kátyúzzák az utat, hanem 20-as meg 30-as táblákkal javítják meg. Köszi szépen, lehet, hogy a folyamatosan ellopott táblák árából meg lehetett volna csinálni a javítást. Mondjuk, amilyen módszerrel csinálják, az se tart tovább, mint az alutábla."

Rendőri vélemény inkongnitóban

Nem lenne korrekt, ha nem állna itt egy rendőr véleménye is - levélírónk kérésére név és rang mellőzésével.

"Tisztelt szerkesztőség! A cikkben írt eset bár bosszantó, azonban a cikk hangvételét nem tartom szerencsésnek, több okból is.

1. A közúti táblák kihelyezésük pillanatától "hatályosak", azok a törvényben pontosan megfogalmazott kivételektől eltekintve a közlekedés minden résztvevőjére kötelezőek. A sebességkorlátozó táblák éjjel és nappal is azt a megengedett legnagyobb sebességet jelzik, amit nem szabad túllépni.

2. A közlekedés résztvevői a kihelyezett táblák és egyéb közúti jelzések értelmét nem kérdőjelezhetik meg, legalábbis ott és akkor nem - kötelesek betartani a jelzések utasításait, aszerint közlekedni. A cikkben idézett esetben Ön utánajárt, hogy MIÉRT volt a korlátozó tábla kihelyezve, de ez egyedi eset, az autósok legtöbbje ezt nem teszi meg. Ez esetben az ok nyilvánvaló volt és kideríthető, azonban én még számtalan olyan okot tudok elképzelni, ami sebességkorlátozást tesz szükségessé, ugyanakkor a közlekedés résztvevői számára az ok nem nyilvánvaló első látásra.

Hibás gyakorlat véleményem szerint, hogy mérlegeljük a kihelyezett táblák és egyéb közúti jelzések jog- és okszerűségét! Amennyiben valaki nem ért egyet a táblával, a területileg illetékes önkormányzat műszaki osztálya nyújthat segítséget, illetve engedélyezhet változtatást.

3. A sebességmérés célja, hogy a szabálysértőket kiszűrje! Nem a balesetveszély csökkentése (arra ott a sebességkorlátozó tábla), hanem az, hogy meg lehessen állapítani, ki nem tartja be a szabályokat. Erre az időszakos sebességkorlátozás helyén végzett mérés kiválóan alkalmas.

4. A rendőrség számára a bírságolási lehetőség nem bevételforrás. A beszedett bírságok összegéből sem a bírságoló rendőr, sem a Rendőrség semmilyen formában nem részesedik.

5. Sem szükség, sem lehetőség nincs ara, hogy a Rendőrség "engedelmeskedjen" a STRABAG-nak. A kihelyezett tábla - bár a munkavégzés szünetelése okán - felesleges, azért hatályos! A közlekedőknek tehát be kell tartani a sebességkorlátozást, a rendőr büntethet."

"Én a magam módján védekezek az ilyenek ellen, ha a lakókörzetemben valahol már régóta van egy ottfelejtett tábla, önkényesen elfordítom. Így már nem érvényes. Egyszer összetűzésem is volt emiatt a SZERV-vel, de miután megbizonyosodtak, hogy valóban nincs kirakva az a bizonyos 30-as tábla, (el volt fordítva) kénytelenek voltak elengedni! :) " (Ezt persze helytelenítjük mélységesen, és el is határolódunk. A szerk.)


Előtte is volt egy ugyanilyen tábla

"... egyébként mit vársz, Európai Unió, keleti blokk, Magyarország? Itt, ahol mindenki partizán volt, és úgy kapott Moszkvics-kiutalást soron kívül, most meg mindenki rokkant, hogy ingyen parkoljon a bömbivel. Traffipax? Intézd el! Ne mondd, hogy nincs rendőr ismerősöd (főleg ez után a cikk után...), nincs rokikártyád? Szerezz! Adót fizetsz? Hülye vagy! Kátyús az út? Na ja."

"Érdemes lenne egy cikket szentelni a közlekedésilámpa-helyzetnek is. Hogy éjjel miért kell perceket állni Zamárdiban az utolsó lámpánál. Hogy Siófokon a 7-es főút lámpáit képtelenek úgy összehangolni, hogy végig lehessen menni a városon. Vagy hogy Szántódon elindul a sor az Oázisnál, 100 méter múlva a benzinkúti lámpa megfogja a sort a semmiért. Nemegyszer telefonáltam a kht.-nek, persze ők nem tehetnek semmiről, hívjam fel (én, nem ők) a Vilatit, stb. Az a baj ezzel az országgal, hogy a hivatali senkik, akik a mi adónkból élnek nagyon jól, azt hiszik még mindig, hogy mi vagyunk értük, és nem fordítva. Hány évnek kell még eltelni, hogy megváltozzon a mentalitás?"

"Sajnos eléggé gyakran kell autóval Győr és Székesfehérvár között közlekednem a 81-es számú úton. Sajnos, ugyanis Győr-Pér-Mezőörs-Kisbér között több helyen is több kilométeres szakaszokon 40-es tábla van kint már hónapok óta. Az indok: úthibák. Igen, van néhány toldozás-foltozás, de ettől simán lehet(ne) 90-nel haladni. Nagyon nehéz betartani, főleg egyenes útszakaszon. Ráadásul az embernek döntenie kell: betartja a szabályt, megy 40-nel, és balesethelyzetet teremt (ugyanis a legtöbb autós simán leelőzi akár kanyarban is ), vagy halad normális tempóban kockáztatva a trafipaxot és a büntetést. Győr és Kisbér között több mint 60 darab 50 méteres jelzőpózna van kidöntve vagy eltörve - biztos nem azért, mert nem tudnak egyenesen haladni az egyenes úton - a veszélyes előzések az ok, nem férnek be időben a sávba, és valaki lehúzódik a padkára... Kérem, szedje már le (vagy lopja már el) valaki ezeket a balesetveszélyt teremtő, idegesítő táblákat!"


A szegedi mozgássérült rendőrök

"Jelenleg Londonban lakom, és pont ma olvastam egy érdekes hírt a helyi Metro újságban: "Több mint 68 000 fontnyi gyorshajtási bírságot fizet vissza a rendőrség, mivel rossz helyre létesítettek átmeneti sebességkorlátozást. Az A483-as út wrexhami elkerülő szakaszán mobil kamerákkal mérték azokat, akik nem lassítottak 70-ről 40 mérföldes óránkénti sebességre. Mivel a figyelmeztető jelzéseket tévedésből rossz helyre rakták ki, 1136 gyorshajtó kapja vissza 60 fontos büntetését az észak-walesi rendőrségtől." Egy cikk az esetről a bbc-től. A szerk.)

"Dühöngök már régóta az osanok, teszkók, baumaxok, stb.-k miatt kitett jelzőlámpákon, amik éjszaka tök fölöslegesen üzemelnek, és állítják meg semmiért az autókat. Nem tudom, kihez kellene fordulni ezek miatt, és főleg, hogy lehetne éccakára hatástalanítani őket. Példa: Váci úti Baumax vagy Káposztásmegyerről az osan felé forduló út lámpája."

"Sajnos nekem is volt hasonló tapasztalatom, és még sok száz autóstársamnak, mikor a május elsejei hétvége után kb. 10 km-es kocsisor alakult ki Zamárdinál, két körbeaszfaltozatlan, javított csatornafedél miatt, amit az ott dolgozó munkások hétvégére körbekerítve hagytak, ezzel elzárva egy sávot és ellehetetlenítve a közlekedést, hadd szívjon egy fél ország."


Budapest Andrássy út. Rendőr a kerékpáros úton.

"Hogy ne büntessen a rendőrség, amikor értelmetlenül van kint a tábla, mert odaszól a kht., ömagában szándékos veszélyeztetés. Arra sarkall, hogy a szabályokat nem mindig kell betartani. Ha amit leírt, az gyakorlat, akkor ez megérne egy feljelentést az ügyészségen. Amit itt még szóvá tennék: Pestről Budára a Lágymányosi hídon haladva 50-nel lehetne csak menni elvileg, mert valaki "elfelejtette" a feloldó táblát kitenni. Budáról Pestre 70 a limit."

"Kis adalék: kedden délelőtt mentem arra a 8-ason, előttem még 3 kocsi volt, követési távolság betartva. Bp. felől a sebességjelző tábla nem volt kitéve, és az út szélén álló munkagépek ELŐTT kb. 500 méterrel már fel volt szedve a megsüllyedt útfelület, pontosabban a nyomvályús rész bal oldala. Ez a sáv két keréknyoma között 15-20 cm-es szintkülönbséget okozott. Mondanom sem kell, milyen érzés volt 100-al hirtelen a baloldali kerekekkel leesni egy 15 cm mély, az alján kőzúzalékos, 1 km hosszú gödörbe. Az előttem menő BMW alól szikraeső jött. Akkor és ott nem volt se tábla, se munkás, se rendőr, aki figyelt volna erre. Elmebeteg ország ez, tisztelet a kivételnek."

"Ha a 8-ason lévő 40-es tábla felkavart, akkor menj egyszer végig a 4-esen. Kb. Albertirsától Szolnokig (~50 Km-en át!) 60-as tábla, és büntetnek. Van ott mindenre hivatkozás (laza útpadka, építkezés), ezért éjjel-nappal 60. Ja, az újonnan elkészült 4 sávos részen is :-))) Ezek szerint az sem biztonságos :-)) És ez már 2 éve így van, az ország egyik legnagyobb forgalmú főútján. Mert megérdemeljük." ( Tényleg így van. A szerk.)


Mindennapos eset

"Itt nálunk Fejérben az útépítők a munka megkezdéséig a táblákat a szántóföldek felé fordítva tartják. Viszont a munka befejeztével kb. egy napig volt még kint a tábla a 81-es főút Mór-Fehérvár szakaszán, és rögtön ott állt a fekete Felicia. Két hete a városban egy csatornajavítás során kiraktak egy 30-as táblát, viszont utána feloldótáblát, azt nem! A következő kereszteződés 6-800 méterre van, addig él a 30-as korlát. Hát már másnap ott mértek, nem az útjavításnál, hanem utána!"

"Néhány hete (hónapja?) megváltoztatták a Váci út forgalmi rendjét, oly módon, hogy a Lehel tér és a Dózsa György út között a korábbi 70 km/h korlátozás helyett 50 km/h van. Tekintettel arra, hogy előtte évekig 70 km/h volt, és nincs semmilyen figyelemfelkeltő tábla a gyakran fák lombjai mögött lévő 50 km/h táblán kívül, sokan nem veszik észre a változást, a rend őrei pedig (ha jól láttam, különösen éjszaka) mérnek ezen a szakaszon."

"A 81-es úton Pér és Mezőörs között kb. 5-6 km-en ki van rakva a 40-es tábla már lassan egy éve. Munka nincs, csak a GIK-es rendszámú mozgó trafi! Az út rossz, de a 40 indokolatlan. Korábban 60-as tábla volt, de kevés volt a gyorshajtó, vagy kisebbek voltak a büntetések, így lecserélték. Mert az út nem változott."

"A budapesti Ráday utca végig egyirányú, de egy nagyon rövid szakaszon, mindössze két keresztutca között csak célforgalom van (ki van téve a mindkét irányból behajtani tilos tábla). Ez már eleve érthetetlen... A táblázás rendkívül zavaró, hiszen aki a Boráros térről el akar jutni a Kálvin térre, értelemszerűen végig akar menni a Ráday utcán, és nem is veszi észre, hogy egy kb. 70 méteres szakaszra ki van téve ez a tábla. A rendőrök viszont a tábla után 20 méterrel ott állnak, és lekapcsolják az autósokat. Semmilyen választ nem tudtak adni arra a kérdésemre, hogy vajon mi a fene értelme van a táblának (amit a vezető ugye azért nemigen vesz észre és tart be, mert nem látja értelmét). Csak a táblára hivatkoznak, és büntetnek."

Hibajavítás

Tisztelt Szerkesztőség,
a cikkel és az olvasói levelekkel teljesen egyetértek, egy kiegészítést tennék. Aki a Ráday u-ról írt, az a Lónyay utcára gondolt, az vezet a Borárosról a Kálvinra. Nem azért korlátozták oda a behajtást egy szakaszon, mert bosszanatani akarták az autósokat, hanem hogy a tarnzit a Közraktár utcán menjen északnak. Én ott laktam 5 évig, tudom, hogy a Lónyayn jövő autósosk milyen eszement módon száguldoztak. Ja, és ha valaki a Lónyayn jön, az adott lezárt szakaszt könnyen el tudja kerülni a Mátyás u- Csarnok tér - Erkel utca vonalon. Tudom, mert én is arra járok autóval.

A téma még korántsem merült ki. Feltett szándékunk, hogy a jövőben is odafigyelünk a lustaságból, érdektelenségből, mulasztásból létrejött értelmetlen forgalomlassításokra. Megkísérlünk felelősöket, hús-vér embereket társítani a közlekedők mindennapi bosszúságához. Legalább ne csak úgy általában káromkodjunk a kormány mögött, sokkal jobb érzés konkrét vezeték- és keresztnevekhez rendelni átkainkat: annyi pénzük legyen a trehány bürokratáknak, ahány farkatolla vagyon a varangyos békának.

Az illusztrációk a TotalCar: Rendőrségünk szégyentáblája... forumról származnak.