Műkorcsolya és halálsikoly - 2. rész

kapcsolódó anyagaink :      Műkorcsolya és halálsikoly - 1. rész

Harmadik feladat: szlalom csúszós felületen. Ezúttal mindenki különösen óvatos, jégbalett helyett laposkúszást imitálunk a bóják közt. Fronthajtás előnyben, de mindnyájan boldogulunk. Nagy segítséget jelent, hogy senki nem siettet, így mindenki olyan tempóban araszolhat, ahogy nem szégyell. Kicsúszás nem történt, de itt vert gyökeret belénk a félsz - lesz ez még gonoszabb is. (3-4 ism.)

Negyedik feladat: Vészfékezés síkos úton + kikerülés. Autós pályafutásom alatt nyomtam már fékpedált hiába, ez a gyakorlat azonban új dimenzióba helyezi a problémát. Ha a bójáknak lenne szakszervezetük, ez ellen biztos tiltakoznának, instruktorunk alig győzi szedni őket a vérszomjas autók alól.

Ötödik feladat: Minden behavazott parkoló legfőbb vonzereje, a kézifékes forduló. Én vagyok a harmadik: szárazon nagy gáz, csúszóson kormány balra, behúzom, kifarol, ellenkormányzok, próbálom megfogni, semmi. Csúszom és csúszom. Érkezik az utasítás a walkie-talkien: legközelebb ne próbáljam megtartani, hagyjam csak pörögni. Kaján vigyor. Alig várom. Jön csapatunk női tagja: én sem voltam éppen szelíd, de ő pörög mint a motolla, a farmotor megteszi a magáét. Végül megáll, és ott marad. Miután

betoltuk a Skodát,

csinálunk még jó pár ismétlést. Hát persze, hogy végül megvolt a 360 fok, a kollégák gratuláltak. Az élet apró örömei.
Kis szünet után jön a java: a dobópad. Ezen a ponton hirtelen minden rosszra fordul. A feladat szerint a síkos szakasz elején a pad elrántja az autó hátsó tengelyét valamerre, ezzel imitálva a hirtelen megcsúszást. Ezt aztán mi korrigáljuk, és vígan tovahajtunk. A Geonak még sikerül. Mi hárman hátsókerék-hajtásúak azt sem tudtuk, merre van az orrunk, annyit forgunk. A szégyenletes eredmények után újra jött a Geo, csak előbb még

betoljuk a Skodát,

ami a csúszós úton nem megy könnyen. Újra rám kerül a sor, és érzem, most sikerülni fog. Olyan óvatosan haladok, hogy esélyt sem adok a szerkezetnek. 25 km/órás tempóban, kinyomott kuplunggal gördülök át rajta, így nem lehet baj. Pár perccel később, amikor kezd alábbhagyni a szédülés a 880 foknyi pörgés után, ideje elgondolkodni a stratégiámon. Végül meglesz a megfejtés: nem lassan, hanem gyorsan kell átrobogni, nem kuplunggal, hanem gázzal. Elsőre nem kimondottan logikus, de így lehet kijátszani a masinát. Annyira belejöttünk, hogy az sem jelentett gondot, amikor a

hatodik feladatban hirtelen feltörő vízsugarat kell az éppcsak megfogott autóval kikerülni. Nagyon ráérzünk a helyes mozdulatokra. Egy idő után olyan magabiztosnak érzem magam, hogy már leengedett ablakkal is neki merek vágni. Remek döntésnek bizonyul: miután elvesztettem az uralmam az autó felett, a kétoldalt külön-külön nyolc liternyi bezúduló víz nagyon kellemesen hűsít a hátralévő egyórányi gyakorlás alatt.

Az utolsó feladat maga a híres jávorszarvas-teszt. A cél a dobópadon elgáncsolt autóval átmenni két feltörő vízoszlop között, majd kikerülni néhány újabbat. Ha az elején sikerül megfékezni a megbokrosodott kocsit, a többi nem megoldhatatlan, ha azonban egyszer elkezd pörögni, többé a fékezésen és a fohászkodáson túl nincs mit tenni. Ezt számtalan alaklommal ismételjük, de már csak hárman, mert az első kísérlet után végleg

kitoljuk a Skodát,

mert feladta.

A majdnem négyórányi gyakorlás végén rövid értékelés az előadóban. Vizesek vagyunk és elgyötörtek, de mindenki hasznosnak érzi a tréninget. Nagy szerencsénk volt, normális körülmények között tíz autó gyakorol egyszerre, de mivel mi sokkal kevesebben voltunk, arányosan több lehetőséghez jutottunk. Megtanultuk, hogyan viselkedik az autónk határhelyzetben és azon túl, és már télen is bátran kacaghatunk a zord jávorszarvasok szemébe. Felszabadultan sétálunk vissza a parkolóba, ahol még gyorsan

betoljuk a Skodát,

aztán én elmegyek fényképeket készíteni, a többiek meg még beszélgetnek egy kicsit. Amikor visszaérek, a Skoda még mindig ott van. Akkor ül vissza a lány, hogy most már tényleg hazamegy.

Pöccre indul.