Kocsik, sültkrumpli, fergeteges rákkendroll

Rosszabb pénz lehetünk, mint a pengő volt 1946-ban: a televízióműsor megkerült és szép új ruhát kapott, hogy március 12-én este 11-kor büszkén önök elé tárhassuk a TV2-n. Megint lesz Totalcar a tévében. És jobb lesz, mint valaha.

Ha ön tavaly június óta kezdte el olvasni a Totalcart, lehet hogy nem is tudja, miről van szó! Volt egy televízióműsorunk a TV2 csatornán 2002 szeptembere óta. Jó kis műsor volt, hetente fél óra, többek között autók voltak benne.

Aztán a tavaly nyári ismétlések után a műsor nem indult újra, fogalmazzunk úgy, hogy kreatív szabadságra ment. Ha emlékeznek még, erről egy professzionális sajtóközleményt is kiadtunk.

De ahogy Arnold Schwarzenegger mondta terminátorként: még visszajövök.

Mi is visszajöttünk.

Az új műsor egy kicsit más lesz, mint a régi. Ezt is a Winkler meg a Karotta fogja vezetni, ez is a TV2-n lesz, ebben is lesznek hébe-hóba autók, de innentől már a drámai változások sorolhatók. Vegyük őket sorban.

  1. Az új műsor nem félórás lesz, hanem egy órás. Ez jó!
  2. Nem szombat délben lesz, hanem hétfő este tizenegykor . De ez igazából lényegtelen, mert meg lehet nézni itt is, a tévéoldalon.
  3. Nem hetente lesz, hanem havonta. Ez rosszul hangzik, de igazából jó: nem kell minden hétfő este fentmaradni vagy heti fél gigabájttal terhelni a merevlemezt.
  4. Minden adás egy témára lesz felfűzve. Az első például a…na jó, ez maradjon titok.
  5. Lesz stúdió! Tudják, mint az úgynevezett televízióműsorokban. A stúdiókban pedig vicces dolgok szoktak történni.
  6. Lesz zenekar! Az első adásban a fergeteges Wackor. Tényleg!
  7. Lesz pimpelés! Az East Blockot készítő csapat teljes létszámban megjelent, garmadányi flexszel, fúróval, hegesztőpisztollyal és festékszóróval felfegyverkezve.

Az új adásokat is lehet majd nézni a neten? Akkor ez az egész most arcátlan Top Gear nyúlás? Miért van a műsor hétfő éjszaka? Végig csak metálzene lesz? Egyáltalán, megint csak két majom fog a tévében bohóckodni és odavész a szakmaiság? Ha ilyen és ehhez hasonló kérdések gyötrik, irány a Belsőség idevágó posztja , ahol igyekszünk rájuk választ adni.

Szóval ha csak tízezredannyira lesz jó nézni, mint amennyire elkészíteni volt jó, már akkor nagyon jó lesz nézni. Tartalmas és felhőtlen szórakozást kíván:

Winkler Róbert
Bazsó Gábor
és az egész bagázs

ui: Ön nörd? És iCalendar-kompatibilis naptárat használ? Iratkozzon fel a műsorra és az adások mindig megjelennek majd a naptárában.

Az oldalról ajánljuk

  • Hírek
Lovaggá ütik Hamiltont

Bátor, jó Sir Lewis ím elindult vala, nem féltette az életét bátor Sir Lewis (...) bá-bá-bátor Sir Lewis.

2020. december 31., 09:34

  • Tesztek
Audi RS6: mindenen át, könyörtelenül

Szuperautó teljesítmény egy fogyasztható kombiba csomagolva. Mi baj lehet?

2020. december 29., 05:21

  • Hírek
Eltörhet a fékpedál, visszahívják a nyáron gyártott Q3-asokat

Egy vészfékezés és törhet a pedál. A beszállító rontott, az Audi visszahív.

2020. december 30., 15:12

  • Belsőség
Kihoztuk ebből a pocsék évből, amit tudtunk. Most adieu

Olyan év volt, hogy ésszerűbb lenne arról beszélni, ki maradt talpon, mint, hogy kivel mennyi baj esett. De az élet, ha döcögve is, ment tovább, mert a barátságok megszépítették.

2020. december 30., 07:24

  • Hírek
Bármennyire is kifizetődő, a McLaren tartózkodik a terepjárógyártástól

Hallottunk már ilyet, de a márka vezérigazgatója szépen levezette, hogy miért nem.

2020. december 30., 07:21